Napirend elõtti felszólalás 2010. február 22.
<--more-->
Néhány kérdést fel kell tennünk, és válaszolni kell rá. Milyen események történtek ez alatt a nyolc év alatt? És ami ennél sokkal fontosabb: milyen politikai gondolkodás és emberi magatartás vezetett ide? De tegyünk mellé még két kérdést: milyen magatartást igényel ez az új út, ami most nyílik számunkra, és vajon megvalósítható-e ezen az úton a nemzeti egység?
Az elmúlt nyolc év eseményei címszavakban: csökkenõ gazdasági teljesítmény, csökkenõ versenyképesség, növekvõ államadósság – hadd idézzem a számokat, nem akarok sokat mondani, de ezt feltétlenül meg kell említeni: 52 százalékkal vette át nyolc éve a kormány, és 80 százalékig sikerült feltornázni -, mindenen eluralkodó rendezetlenség, elhatalmasodó korrupció – megint egy szerény megjegyzést engedjenek meg: nem a beruházások mértéke a fontos, hanem hogy abból mennyi tûnt el saját zsebben -, és végül mindennek következménye az eluralkodó reménytelenség.
Milyen politikai gondolkodás és emberi magatartás vezetett ide? Emlékezzenek vissza az elõzõ ciklus közben történt céltudatos és gátlástalan hatalomátvételre. Vajon azért történt ez, hogy fokozza a családok jólétét, építse az egészséges társadalmat, erõsítse a normákat és a közösségeket? Nem hiszem. Magáért a hatalomért. És akkor jelentek meg a politika világában az üzleti világ legrosszabb képviselõi, akiknek egyetlen szempontjuk volt a nyereség biztosítása, és erre gátlástanul törtek. Ez a magatartás volt az uralkodó az elmúlt években. Ezért igyekeztek áruba bocsátani a maradék nemzeti vagyont, és ami ennél még súlyosabb: egyéni nyereségük biztosítása érdekében sem voltak gátlásaik. A korrupció fentrõl leszivárogva átjárta, behálózta az egész társadalmat.
Ha ezt az elmúlt idõszakot ezzel a kifejezéssel kell jellemeznünk, hogy nyereségcentrikus gondolkodás, akkor vajon milyen magatartást követel a kilábalás vezetõitõl a jövõ? Ezt is egy szóval tudnám jelölni: a felelõsséget. De nemcsak tõlük, hanem mindenkitõl a maga helyén: politikustól felelõsséget a nemzet iránt, szülõtõl a gyermeke iránt, rendõrtõl a potenciális áldozat iránt, a település vezetõitõl a segítségre szoruló lakosok iránt, és folytathatnám. Ha a nyereség hajszolását felváltja a felelõsség gyakorlása, akkor van esély a nemzeti egységre, ami az országunk történelmének minden sikeres pillanatát jellemezte. Ha csak kettõre utalok: az államalapításkor, Szent István korában megvalósult a nemzeti egység, mert közösen tudták a fontos célt követni, és a trianoni trauma után is a talpra állás érdekében, ha egy paktum kíséretében is, de megvalósult a nemzeti egység.
Úgy gondolom, hogy a felelõsség, ha általános lesz, mert a politikai vezetéstõl a társadalom egészére átterjed, akkor van lehetõség arra, hogy azok, akik ma megtévesztettek voltak, együtt tudják velünk a nemzeti egységet megvalósítani. Ezt a jövõt kívánom Magyarországnak. Isten óvja országunkat! (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)