Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most, a húsvéti ünnepek után beszélhetnénk persze a négynapos ünnep üzenetéről is, a húsvéti örömről és békéről, de ez az évforduló arra késztet engem, hogy arról a nagy emberről és a művéről szóljak néhány szót, aki ötven évvel ezelőtt vagy még régebben Németország és Európa jövőjét eldöntötte.

Tudjuk, hogy Konrad Adenauer először mint főpolgármester, aztán később a második világháború után, amikor Németország igazán nehéz helyzetben volt, a szövetség első kancellárjaként már idősen, 70 év fölött ‑ egészen 87 éves koráig töltötte be ezt a tisztet ‑ azon dolgozott, hogy talpra állítsa Németországot. Ismerjük a gazdaság és a társadalom akkori helyzetét. Ő szövetkezve a gazdasági miniszterrel, Ludwig Erharddal egy olyan gazdaságot teremtett, amely Európában az első lett, és ehhez csupán egy évtizedre volt szükségük. De nemcsak a gazdaságot lendítette fel, hanem ennek következtében egy olyan jóléti társadalmat hozott létre, amely valóban a szociális piacgazdaságra épült, és megteremtette Európa leggazdagabb országát.

De nem is ez a fontos számunkra, s még csak az sem, hogy a CDU megalkotásával Németország legerősebb pártját hozta létre, hanem az Európai Unió elődjeként az Európai Szén- és Acélközösség, aztán az Európai Gazdasági Közösség létrehozásával ‑ amely megalapozta az Uniót ‑ olyan tettet hajtott végre a társaival, Schumannal, De Gaulle-lal, De Gasperivel, ami ma is meghatározza Európa és benne Magyarország jelenét.

A kérdés számunkra az, hogy mi volt ebben az emberben és társaiban az, ami őket erre képessé tette. Azt hiszem, a legegyszerűbb válasz az, ha őt idézzük, és ha megengedik, ezt a rövid idézetet felolvasom: „A politika az a művészet, amivel az erkölcsi alapokon nyugvó helyes felismerést megvalósítjuk.” Tehát két elemről van szó: arról az alapvetésről, ami tulajdonképpen egy szilárd értékrenden alapult, illetve egy olyan normarendszeren, ami számukra, ezeknek a nagy európai politikusoknak a számára nemcsak hogy elmélet volt, hanem a napi politikai érdekek fölé emelkedett, s mindezt persze ügyesen, rátermetten tudták megvalósítani. Így lett értelme annak a definíciónak, amit ő alkotott.

De érdemes talán magáról az Unióról is néhány szót szólni, arról, hogy ők hogyan képzelték el. Ha megengedik, megint egy idézet kívánkozik ide: „Európának nagynak, erősnek és befolyásosnak kell lennie, ha érdekeit a világpolitikában érvényre akarja juttatni.” S mitől lesz nagy, erős és befolyásos az Unió, amire mi is vágyunk és amit ma is szeretnénk látni akkor, amikor sajnos az érdekérvényesítése gyengül, a gazdasága gyengül, a biztonsága nem megoldott, a versenyképessége egyre kisebb? Én úgy gondolom, hogy az a kettő, amiről ezek a nagy emberek is beszéltek: az értékrend ‑ nem szeretném ennek a részleteit említeni, csupán öt kulcsszavát: perszonalitás, szolidaritás, szubszidiaritás, a társadalmi igazságosság és a közjó ‑, ami ma sajnos veszélyben van Európában, valamint ami ma is nagyon fontos, az erős tagállamok szövetsége.

Mert Európa csak akkor lehet erős, ha erősek a tagállamai és szabadok. Hiszen ezek a nagy államférfiak is ezt valósították meg. Köszönöm a figyelmüket.