Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Az offshore cégek elleni fellépésről tartott vitanapot a parlament (2016. 05. 31.)

Share Button

Felszólalásomban a Hősök Napjáról emlékeztem meg, két párttársam pedig a haditengerészek emléknapjának bevezetésére tett javaslatot a parlamentnek. Szóltam a gyereknapról is, amelynek tekintetében szemléletváltást tartok szükségesnek, hiszen a kormány családpolitikai intézkedései is csak részben tudnak javítani a demográfiai helyzeten.

 

Budapest, 2015. február 16. Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. február 16-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Rétvári Bence párttársam (az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára) fontosnak nevezte, hogy a jelenlegi generációk lássák, milyen elismeréssel van a társadalom a hősök iránt és ez példát adjon nekik is. Ismertette, hogy szinte minden hazai településen van emlékműve az I. világháború áldozatainak, ezek harmada azonban méltatlan állapotban volt. A 600 felújításra szoruló mementóból több mint 300 már megújult. A gyereknapra utalva azt emelte ki, hogy a kormány évről évre többet fordít a családok támogatására, ez jövőre 1743 milliárd forint lesz. Emellett a gyermekétkeztetés és a bölcsődei fejlesztések támogatásának jelentős emelkedését hangsúlyozta.
MTI Fotó: Bruzák Noémi