Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Beszámoló a KDNP szerdai sajtótájékoztatójáról

Share Button

A január 6-i, szerdai sajtótájékoztatón elmondtam, hogy belpolitikai szempontból reményteljesen és optimizmussal tekinthetünk az előttünk álló esztendőre, – külpolitikai kérdésekben azonban óvatosabban kell fogalmaznunk: 2016-ban ugyanis továbbra is a bevándorlás lesz a legfőbb kérdése az európai embereknek.

 

A sajtótájékoztatón elmondtam, hogy a kormány a családpolitikában újabb nagy lépést tett az otthonteremtési támogatás kiszélesítésével. Az eddigi családpolitika két célja a demográfiai mutatók javítása, illetve a családok helyzetének stabilizálása. A támogatás kibővítése e célokat szolgálja. Az új intézkedésben azok a családok érintettek, amelyek szándékoztak gyermeket vállalni, de anyagi okok miatt ezt nem tehették meg. Ugyanakkor a kormány nemcsak a három, vagy több gyermekesekre gondol, a kétgyermekeseknek is nagyobb adókedvezményt nyújt.
A bevándorlás ügyében kettős felelősség terheli a döntési helyzetben lévő politikusokat: először is tényleges segítséget kell nyújtani a rászorulóknak, másrészt biztosítani kell az önvédelmet. Az EU nem képes hatékony védelmet biztosítani a nemzeteknek, és a határ őrizete sem megoldott.
A sajtótájékoztatón elhangzott kérdésre reflektálva azt is elmondtam, hogy a boltok vasárnapi zárva tartása miatt nem bocsájtottak el senkit, és az intézkedés a munkavállalók érdekében történt. Azokért az emberekért, akik kénytelenek voltak a pihenőnapot munkával eltölteni, – és ez mindannyiunkat érintő, szolidaritás kérdése is.