Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

KDNP karácsonyi ajándékozás

Share Button

Bagdy Gábor főpolgármester-helyettessel karácsonyi ajándékcsomagokat adtunk át a KDNP nevében a rászoruló családoknak és a Katolikus Karitász képviselőinek.

Martin Schultz a német Gyurcsány!

Share Button

Martin Schulz a német Gyurcsány: nagy szöveg, kis teljesítmény…
Közös sajtótájékoztató Surjányi Lászlóval, a KDNP tiszteletbeli elnökével, korábbi EP-képviselővel.

A kereszténydemokraták azt vallják az Európai Unióról, amit az alapító atyák: csak erős nemzetállamok alkothatnak erős Európát. Martin Schulz olyan mint Gyurcsány Ferenc: sok szöveg, kis teljesítmény.
Az európai egyesült államok gondolata lassan 100 éves, és komoly oka van annak, hogy mindez nem valósult meg. Az Európai Unió a nemzetek összefogására és nem lerombolására jött létre.
A KDNP élesen elutasítja Martin Schulznak azt a Hitlerre emlékeztető agresszivitását, miszerint az ő ötleteit el nem fogadóknak távozniuk kell a közösségből.

Váci ajándék Csángóföldre

Share Button

A váci polgármester és a KDNP helyi szervezete kezdeményezésére 12 éve visznek komoly ajándékokat Vácról Csángóföldre. Ebbe az akcióba kapcsolódott be 5 éve a CBA.
Velük együtt valljuk, hogy aki teheti annak kötelessége segíteni, illetve, hogy a csángó nép a magyar nemzet része.

A kormány szociális intézkedései

Share Button

Kampányban az ellenzék sokat beszél arról, hogy mit kellene tenni a társadalmi igazságosság megvalósítása és a rászorulók támogatása érdekében. Hamlet szavait juttatják eszünkbe: „szó, szó, szó…”
A kormányoldal dolga az, hogy bemutassa a tetteket. Ma ebből említünk néhányat. Mit tettünk a fiatalok és az idősek érdekében?

Az volt a célunk, hogy a FIATALOKNAK esélyt adjunk a boldog és sikeres felnőttkorra.
Van, akinek a tehetségét kell kibontakoztatni (Nemzeti Tehetség Program).
Van, akinek a felzárkóztatását kell segíteni (kötelező óvoda, egyházi romakollégiumok).
Van, akinek a szegénységén kell enyhíteni (ingyenes iskolai étkeztetés és ingyenes tankönyv).
Van, akit a bántalmazástól kellett megvédeni (gyermekvédelmi intézkedések).

Az volt a szándékunk, hogy az IDŐSEK megbecsülését és biztonságát is megteremtsük.
Biztosítottuk a nyugdíjrendszer stabilitását.
Megőriztük, sőt növeltük a nyugdíjak reálértékét.
Először adtunk nyugdíjprémiumot.
Második éve biztosítunk Erzsébet-utalványt.

Civil fórum a keresztényüldözésről

Share Button

A Keresztény Civil Szervezetek Országos Fórumán idén a keresztény értékek mellett elkötelezett, valódi civil szervezetek több mint 250 képviselője vett részt. A konferencia témája a Közel-Keleten, illetve Afrikában élő keresztények helyzete volt. A konferenciát követő sajtótájékoztatón Hölvényi György és Azbej Tristan társaságában elmondtam: mi abban segítjük az üldözött keresztényeket, hogy a szülőföldjükön maradhassanak, vagy visszatérhessenek oda.

 

Interjú a kilakoltatási moratórium meghosszabbításának ügyében (2017. 11. 01.)

Share Button

Interjút adtam a köztévének a kormány devizahitelesek megsegítése érdekében tett erőfeszítéseiről, amelynek legutóbbi eleme a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása.

Velencei frakcióülés – sajtótájékoztató (2017. 09. 15.)

Share Button

A velencei frakcióülést lezáró sajtótájékoztatón elmondtam: hazánk a demográfiai és munkaerővel kapcsolatos problémák tekintetében nem a migrációban látja a megoldást, hanem a gyermekvállalás megkönnyítésében. Rövidesen döntés születhet a családi csődvédelem módosításáról is, amely a könnyített törlesztési megoldás irányába mutathat. A tanácskozáson szóba került fontos témákról és az ott született döntésekről Kósa Lajossal, a Fidesz frakcióvezetőjével tájékoztattuk a sajtó képviselőit.

Bővebben…

KDNP a helyi közéletben – Budapest XII.

Share Button

“Fontos feladatomnak tartom a helyi egyházakkal való kapcsolattartást. Ez nemcsak a katolikus plébániákat jelenti, hanem a sokszínű egyházat, tehát minden felekezettel jó kapcsolatunk van. Igyekszem velük párbeszédet folytatni, hogy ezáltal is tudjuk a kerületben élő családokat, fiatalokat is támogatni.” – Gidófalvy Dénes képviselő, hegyvidéki önkormányzat

KDNP a helyi közéletben – Piliscsaba

Share Button

“Amiben változott [megválasztásom óta] a helyi közélet, az talán az, hogy értékek mentén próbálunk politizálni.
Építészmérnök vagyok, és nagyon fontos nyilván nekem a település építése és fejlesztése, de mivel kereszténydemokrata vagyok és építész, a közösség építése nekem ugyanígy egy hivatás.” (Farkas András, Piliscsaba KDNP-s polgármestere)

KDNP a helyi közéletben – Pécs (Mecsekszabolcs)

Share Button

“Kereszténydemokrataként a szociális problémákon túl annak is jelentőségét látom, hogy a régi hagyományokat, tulajdonképpen a szocialista bányaipart megelőző időszakból, visszaemeljük a köztudatba.”
(Oszoli Dénes, pécsi önkormányzati képviselő).