Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Értékrend, közösség, párbeszéd

Share Button
A kereszténydemokráciában alapvetően a közösségi alapú élet dominál, így a politikában is igyekeznek erre hangsúlyt fektetni.
.
 .

Megrendezték a Kereszténydemokrata Estek második összejövetelét, melynek jelszavai és egyben vezérlő gondolatai az értékrend, a közösség és a párbeszéd voltak. A megnyitó beszédet Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője mondta, aki az egy eszméhez való tartozás fontosságát emelte ki. A kereszténydemokráciában alapvetően a közösségi alapú élet dominál, így a politikában is igyekeznek erre hangsúlyt fektetni. Ezen Estek rendszeressé tétele segítheti a kereszténydemokrata közösségépítést, ami erőssé válva végső soron magát a társadalmat formálja és újítja meg – hangsúlyozta.

A megnyitó után Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök beszélgetett a miniszterelnök-helyettes új könyve kapcsán az európai kereszténydemokrácia formálódásáról, mai helyzetéről. Semjén Zsolt kiemelte, hogy a mostanihoz hasonló alkalmak rendszeressé válása a közös értékek melletti kiállás miatt igazán fontos, ezért az egyik legelső dolog, amit tenni kell, az a normalitás védelme. Ki kell mondani, mi az, ami a társadalmi normához tartozik, és azt emelt fővel meg kell védeni.

Kiss-Rigó László püspök szerint új értékek nincsenek, csak új kihívások, ezért nem is ezeket a nem létező új eszméket kell keresnünk, hanem igazán meg kell élni a saját keresztény értékeinket. Semjén Zsolt még hozzátette, nehéz de fontos feladat, hogy ezeket hitelesen képviseljük az “itt és mostban”.

Az esemény azonban nemcsak beszédekből és beszélgetésekből áll. Élő koncerten szólt a bonchidai, marosmenti és szatmári népzene cimbalom, hegedű, brácsa és egy nagybőgő előadásában.

Fotó: Váli Miklós

gondola