Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Hazaszeretet akkor és ma

Share Button

Az eskühöz való ragaszkodás és a hazaszeretet emlékművét koszorúztuk meg ma Vérteskozmán. Az 1945. január végén hősi halált halt I. huszárhadosztály fiatal huszárjai, akik itt adták az életüket, azért haltak meg, mert élt bennük az eskühöz való hűség és a hazaszeretet. Aki szereti a hazáját ma, az Európa, az európai béke érdekében megvédi határait és biztosítani az ország szuverenitásának maradékát.

verteskozma

Sokan elképednek azon, hogy egy-egy baloldali magyar európai parlamenti képviselő hogyan vélekedik a saját hazájáról. Nemcsak hazaszeretet nincs bennük, sok esetben a saját hazájukat gyalázzák.

Kocsis Mihály, az emlékművet 2013-ban felállító Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a társaság az erdőkezelés és az épített környezet megóvása mellett több olyan új emlékhelyet hozott létre, amelyek méltók az utókor tiszteletére.

A megemlékezésen részt vettek Fejér és Komárom-Esztergom megye környező településeinek polgármesterei, valamint számos közéleti személyiség.

A Vértes-hegységben 1945 januárjától a Magyar Királyi 1. huszárhadosztály mint az egyetlen magyar lovas seregtest több mint két hónapig tartotta állásait a túlerőben lévő ellenséges csapatokkal szemben. A 4700 fős, 9 zászlóaljnyi erőt és 9 tábori tüzérüteget számláló hadosztály ellenállásának a szovjet Vörös Hadsereg 1945. március 18-i nagyobb támadása vetett véget. A hadosztály kisszámú, megmaradt állománya a Kisalföld irányába szorult ki az ország területéről.