„Kereszténydemokraták vagyunk és régi vágású kereszténydemokráciát építünk” – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök. De mit is jelent a kereszténydemokrácia, és hogyan viszonyul napjaink uralkodó liberális felfogásához? Erről is beszéltem a GONDOLA hírportálnak adott interjúban. Az alábbiakban ez a beszélgetés olvasható.

– A demokrácia a nagykorúság rendszere. Önálló és szabad polgárok társadalma, akiknek van megalapozott véleményük, és részeseivé válnak a döntéseknek. A demokrácia legfontosabb eseménye a hatalomgyakorlók választása. A pártok egymással versenyezve igyekeznek meggyőzni a választókat, akik végül döntenek – fogalmazott a GONDOLA hírportálon megjelent interjúban Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

– Ez elméletben szép és jó, de a magasztos elképzelések mögött gyakran kevésbé felemelő gyakorlat húzódik meg…

– Az ember dolgai éppúgy nem tökéletesek, ahogy ő maga sem, a demokráciával is vissza lehet élni. Egyik lehetőség a manipuláció. A politikai marketing mesterei felhasználva a piaci tapasztalatokat nem csak meggyőzni igyekeznek, de manipulálni is. Ez azoknál be is válik, akik még messze vannak a nagykorúságtól. Mivel a demokráciában nem mérlegelik a szavazók politikai érettségét, a megalapozott döntés annyit ér, mint a hangulati. Persze minden igyekezet ellenére sokszor érvényesül, amit választói bölcsességnek, vagy „kiszámíthatatlan elemnek” neveznek. Másik példa a demokráciával való visszaélésre az a magatartás, amit a kampányban az ellenzéki pártoknál láttunk. Mondanivaló nélküli hatalomtechnikusi viselkedés, irigység- és gyűlöletkeltés. Végül legnagyobb veszélyt a demokráciára napjainkban azok jelentik, akik magukat liberális demokratáknak nevezik, de tesznek a demokrácia játékszabályaira.

– Mire gondol pontosan?

– Véleménydiktatúrát valósítanak meg azzal, hogy tabukat gyártanak és liberális dogmákat fogalmaznak meg, amiket emberi jogi köntösbe burkolnak. Megalkották a „politikailag korrekt” fogalmát és elhallgattatják azokat, aki kiállnak például a házasság hagyományos értelmezése, a biológiai nem meghatározó szerepe, az európai keresztény kultúra vagy a nemzeti értékek tisztelete mellett. Azok vádaskodnak a sajtószabadság nevében, akik saját médiumokaikat ideológiai és politikai öncenzúrára kényszerítik. Ha a demokratikus választáson vesztenek, abba nem nyugszanak bele, hanem álcázott módon áskálódnak a megválasztottak ellen. Álcaként felveszik a jól bevált civilruhát. Nehéz eldönteni, hogy viselkedésük a liberális demokrácia alkonyának következményei vagy okai közé sorolandó-e. Mert a szép eszmével való szembefordulás éppúgy okozhat válságot, mint ahogy a hanyatló állapot is fellazíthatja a viselkedési normákat.

­– Hogyan fogalmazhatnánk meg a kereszténydemokrácia lényegét a liberális demokráciával szemben?

– A kereszténydemokrácia a keresztény ember- és társadalomképre épül. Minden ember azonos méltóságából következik az egyén szabadsága és jogai. Ennek biztosítása a kereszténydemokrácia egyik feladata. Fontos szempontnak tartjuk, hogy a teljes embert tekintve tegyük ezt, ne ragadjunk ki egy-egy vonást és azt abszolutizáljuk, mint a liberálisok. Az emberi jogokat a személy felelősségével, ha úgy tetszik, kötelességével együtt kezeljük. Ehhez igazodik egy másik alapelvünk, a szolidaritás is. A szegényen például úgy segítünk, hogy segély helyett munkát adunk, így nem tartjuk bent a szegénységben, hanem az önértékelését is növelve lehetőséget biztosítunk a kilábalásra. Meggyőződésünk, hogy szabadságunk csak az életünket segítő normák betartásával bontakozik ki, azok elvetése előbb-utóbb kudarcot szül.

Mivel az ember társas lény, fontos a közösségek szerepe. Ez demokráciaértelmezésünk másik pillére. Különös aktualitást ad ennek a gondolatnak, hogy a magukat liberálisnak nevezők gyengíteni igyekeznek a családi, egyházi és nemzeti közösségeket. Egy egészséges tárasadalomnak szüksége van ezekre a közösségekre. Az egyén is közösségben tudja gyakorolni a mások iránti felelősségét.

– Egy demokráciában a polgárok általában négyévente nyilvánítják ki közvetlenül és „ügydöntő” módon véleményüket, illetve kivételes esetekben, nagy jelentőségű ügyekben – mint amilyen migráció kérdése volt – népszavazások útján. A Fidesz–KDNP-kormány azonban egyéb fontosabb témákban is közvetlenül kikéri az emberek véleményét: ez a nemzeti konzultáció intézménye. Mi szükség van erre, ha egyszer a polgárok bizalmából kétharmados felhatalmazást kaptak a kormánypártok?

– A nemzeti konzultáció a demokratikus hatalomgyakorlás eszköze. A kormány egy-egy fontos nemzeti ügyben kikéri a polgárok véleményét. Az ellenzéki média szerint a kérdések szájbarágósak. Valójában leegyszerűsítettek, a műfaj nem enged meg filozófiai fejtegetést. Úgy is értelmezhetjük a konzultációt, hogy a kormány kimondja véleményét, és megkérdezi, egyetértünk-e vele. A kérdés alkalmat ad a „nem”-re is. Ez a demokrácia kockázata. Ezzel az eszközzel csak fontos ügyben és ritkán lehet élni.

– Láttunk már olyan kormányzást, ahol a döntéseket nem a konzultációk, hanem a közvélemény-kutatások pillanatnyi eredményei határozták meg. Végül is mindkettő az emberek véleményére épít – de elég komoly szemléletbeli különbséget tükröz.

– Ez egy fontos kérdés. Az áldemokrácia sajátja, hogy a pillanatnyi közhangulathoz folyamatosan alkalmazkodik. Ezzel működésképtelenné teszi magát. Egy országnak határozott és koncepcióval rendelkező vezetésre van szüksége. Ez biztosítja a hatékonyságot. A jó vezető határozott és demokratikus. A kettő egyensúlyát a politikus személyes felelősségtudata adja. Magyarország polgárai ennek biztosítékát látták április 8-án a jelenlegi kormánypártokban.