A kereszténydemokrata politikus 1998 és 2002 között szociális és családügyi miniszter volt, később az Országgyűlés alelnöke. 2010 óta a KDNP frakcióvezetője. Vele beszélgettünk napjaink szociálpolitikájáról és Európa értékválságáról. A közelmúltban élénk sajtóvisszhangot keltett, amikor a nemzeti gyermekéhezés felszámolása érdekében egy civilszervezet által felvetett nemzeti minimum program gondolatát éppen Ön utasította vissza. Milyen meggondolások vezették ebben, hogyan lehetne megfogalmazni az Önök és a liberális szociálpolitika közti különbséget?

— A nemzeti minimumot egy úgynevezett civilszervezet kezdeményezte. Ez a szervezet azonban – a személyeket és szellemiségét tekintve is – a Bajnai Gordon nevével jellemezhető PM-hez (Párbeszéd Magyarországért) kötődik. Ez a tény azt jelenti, hogy pártpolitikai eszközként kívánják felhasználni a szegénység, a gyermekéhezés témáját.
A szegénység elleni küzdelemmel, a gyermekéhezés megszüntetésének szükségességével mi, kereszténydemokraták teljes mértékben egyetértünk. Nemcsak egyetértünk, hanem számos intézkedést kezdeményeztünk ennek érdekében. Észre kell vennünk azonban, hogy a baloldali pártok kampánystratégiája mostanában két témára épül: a korrupcióra és ennek ellenpontjára, a szegénységre. A politikai küzdelemben mindkettőt csúsztatásokkal, a tények megváltoztatásával, az adatok manipulálásával tárják a nyilvánosság elé. Ugyanakkor mi nem kívántuk ezeket a fontos témákat, a gyermekéhezést és a szegénységet a pártpolitikai csatározások mezejére terelni. Ezért nem támogattuk a nemzeti minimum programot.

Milyen nemzeti minimumot fogalmaz meg a kereszténydemokrata gondolkodás?

— A gyakorlattal kezdeném. A szegénység, a gyermekéhezés elleni tennivalók olyan fontos célt jelentenek, amelynek eléréséhez a kormányzattal és a civilszervezetekkel való együttműködésre van szükség. A kialakult vitát ezért a pártpolitika szintjéről a kormányzati együttműködés felé igyekeztem terelni. Azt ajánlottam a civilszervezetnek, s erre sor is került: tárgyaljanak a kormány képviselőivel, hiszen ők rendelkeznek azokkal az anyagi eszközökkel, amelyek segítségével a közös célt el lehet érni.
Minden keresztény ember alapvető kötelessége, hogy segítsen – egyénileg, egy keresztény közösség, illetve keresztény politikai szervezet keretében – a rászorulókon. Ez a szeretet társadalmi megnyilvánulása, ami a szolidaritásban mutatkozik meg.
Szemben a liberális felfogással, mi nem „gyártunk” ideológiát a szociálpolitikából, hanem keresztény elveink alapján a gyakorlati követelmények szerint közelítjük meg a kérdést. A liberális ideológia az emberi jogokat egysíkúan, helytelenül értelmezi. A jogok mellől hiányzik a felelősség, amelyből a kötelességek fakadnak.

A keresztény perszonalizmussal szemben ők individualizmust hirdetnek…

— Amikor a szabadságról beszélnek, téves szabadságfogalmat használnak, s ez hatással van az emberi jogokról vallott felfogásukra is. Mi azt mondjuk, szabadon választhatjuk a jót, ezért az ember legnagyobb ajándéka a szabadság. Ők viszont azt vallják, a választás szabadsága akkor is érték, ha valaki a rosszat választja. Mi az isteni törvények és az emberi természet alapján állunk, a világ rendjéhez alkalmazkodunk, együtt szemléljük a jogokat és a felelősséget, mindig a teljes embert tekintjük.
A liberálisok segélyezéssel próbálják megoldani a szegénységet, ezzel szemben mi politikánkkal arra törekszünk, hogyan lehet fölkelteni az önerőt, hogyan lehet valakit emberi méltóságának megfelelő életformához segíteni, amikor önmaga is cselekvővé válik saját fölemelkedése érdekében. A segélyezés krízishelyzetekben indokolt.

Gyermekszegénység, gyermekéhezés. Érzelmileg azonnal mozgósító kifejezések. Valóban ennyire súlyos lenne a helyzet?

— A szegénység meghatározásánál általában a társadalmi kirekesztettséget szokták figyelembe venni a következő három szempont szerint: jövedelmi szegénység, anyagi depriváció (hátrányos társadalmi helyzet) és munkanélküliség. Az elmúlt két esztendőben mindhárom téren javuló tendenciát figyelhetünk meg.
Akkor beszélhetünk gyermekszegénységről, ha maga a család szegény. A 18 év alatti, szegénységben élő gyermekek száma 7,8 százalékkal csökkent az utóbbi két évben. A gyermekéhezés megszüntetése terén különösen látványos a javulás.
Több szervezet felelős a gyermekéhezés felszámolásáért. Első helyen kell említenünk az államot és a hozzá kapcsolódó önkormányzatokat. A karitatív szervezetek szintén sokat tehetnek, s hangsúlyozni kell a legközvetlenebb módon felelősséggel tartozók – a család, a szülők – szerepét.
Eljutottunk oda, hogy a gyerekek 90 százaléka részesül a bölcsődében és az óvodában ingyenes, illetve kedvezményes étkeztetésben. Az általános iskolában ez az arány megközelíti a 60 százalékot, a középiskolás korúak körében is 40-50 százalék között mozog. Ilyen mértékben még sosem támogatta az állam a gyermekeket. A kormányzat évek óta lépéseket tesz az ingyenes és kedvezményes étkeztetés bevezetésére az iskolai szünetek idején is, ennek aránya ugyancsak növekedni fog. Tény, hogy az önkormányzatok egy része kissé több figyelmet fordíthatna minderre.
Nézzük a család szerepét. Vannak olyan szülők, akiknél már-már bűnös hanyagságot látok. Meggyőződésem, hogy azoknak a gyerekeknek, akik otthon nem kapnak megfelelő ellátást, a szülők kellő felelősséggel és gazdálkodással meg tudnák adni legalább a szükséges minimumot. Ha van ma Magyarországon éhező gyermek, az elsősorban nem az állam felelőtlensége miatt éhezik.

A szegénység nem csupán az elégtelen táplálkozásban jelentkezik.

— Az utóbbi években a családpolitika keretében olyan intézkedéseket hozott a kormány, amelyek a családok megerősítését szolgálják. A családi adókedvezménnyel kezdődött, majd ugyancsak a KDNP kezdeményezte a gyed extra és még számos egyéb intézkedés bevezetését.

Mit várnak a családi csődvédelem intézményétől?

— A családi csődvédelem esetében Európa több országában már jól működő modellről van szó. Ez tulajdonképpen a magáncsőd intézményét jelenti, s a csődbe került család fizetési képességének helyreállítását segíti. Az adott pénzintézet, az érintett adós és az állam együttműködésével olyan helyzetet lehet teremteni, amelyben a bajba jutott család – saját jövedelmi viszonyai között – kikerülhet nehéz anyagi helyzetéből.

Hozzásegítik, hogy külső segítséggel ésszerű családi gazdálkodást folytasson?

— Ennek érdekében mindenkinek meg kell tennie a magáét. A család fogja vissza kiadásait, a csődgondnok pedig segít a pénzintézettel való tárgyalásokban. Ennek során átütemezik az adósságot, s a végén akár annak egy részét el is engedik. Még egy fontos hatása van: leállítja az esetleg már megkezdődött végrehajtást, s ezzel megmenti a család otthonát.
Kezdetben az ismeretlen jogintézménytől sokan idegenkedtek, ezért a családi csődvédelem igénybevételére eddig viszonylag kevesen jelentkeztek. Oka ennek az is, hogy a kilakoltatási moratórium miatt még nem mindenki szembesült súlyos helyzetével. Ma már egyre többen ismerik fel, hogy a családi csődvédelem mentőövet jelent számukra. Sajnos előfordulhat olyan élethelyzet is, amikor már ez sem segít, ilyenkor lép be az eszközkezelő. Az állam megvásárolja az eladósodott ingatlant, de bérlőként továbbra is az eredeti tulajdonos él benne. Ezzel az állam megint csak megmenti valakinek az otthonát, ha az illető nehezebb élethelyzetbe kerül is.

A családok megsegítéséről beszéltünk eddig, abban a társadalomban, ahol egyre inkább megkérdőjelezik, támadják a család intézményét, s drámaian csökken a születések száma.

— Többirányú támadás éri a család intézményét. A válások, a késői házasságkötések, a gyermekvállalási kedv csökkenése mind olyan hatások, amelyek gyengítik ezt az igen fontos közösséget. Az 1,3 körüli teljes termékenységi mutatószám nem biztosítja a társadalom reprodukcióját. Ez a tény első számú nemzeti sorskérdéssé teszi a demográfiai helyzetet.
A család védelmében a mostaninál sokkal nagyobb szerepük lehetne az egyházi közösségeknek, az értékhordozó civilszervezeteknek és a médiának. A család intézményét két irányban erősítheti a politika. Az egyik a közgondolkodás formálása, illetve megváltoztatása. Családi életükkel maguk a közszereplők is pozitív példát mutathatnak. Másrészt a családtámogatási rendszer révén biztonságosabbá válik a gyermeknevelés, kiszámíthatóan tervezhető a családi élet. Az utóbbi hat évben sikerült hosszú távú családpolitikát kialakítanunk.

A közgondolkodás eltolódott liberális irányba, amely ellene hat a gyermekszülésnek, a nagycsaládos modellnek…

— A liberalizmus emberképe a magányos emberről szól. A keresztény emberkép ezzel szemben kiegyensúlyozott. Az emberi személy méltósága, az egyén felelőssége és közösségi elkötelezettsége egyensúlyban van, s ennek alapján formálódik a mi társadalom- és emberképünk.
A liberális gondolkodás, amely politikai szinten mostanában leginkább a migránsáradattal kapcsolatos nyugati magatartásban nyilvánul meg, kifejezetten közösségellenes, rombolja a hagyományos normákat és értékeket. A családot mint intézményt tudatosan vagy tudat alatt gyengíteni szándékozik. Ugyanígy az egyházi és helyi közösségeket is, amelyek hagyományosan társadalomépítő szerepet töltöttek be. Olyanfajta szemléletet sikerült elültetni a társadalomban, amely már szembemegy a természettörvénnyel, a teremtett világ rendjével.

Nem a megroppant, önmagát ma már csak kereszténynek nevező Európa bukását láthatjuk ebben?

Európa sajnos már nem is nevezi magát kereszténynek. Ez nemcsak az Európai Unióra érvényes, hanem az egész kontinensre. A nyugati civilizáció válságba jutott, az európai identitás megroppant. Amikor a kereszténységet egyesek – köztük politikai vezetők is – megtagadják Nyugat-Európában, akkor nem csupán a vallást, hanem az európai kultúra bölcsőjét is tagadják. Ehelyett új ideológiát hirdetnek, amely tévesen értelmezi az emberi jogokat, liberális tabukat és dogmákat állít fel. Egyes témák ma már nem is említhetők a politikailag korrekt beszéd keretében.

A migránsáradat megjelenése nem azt jelenti, hogy az értékképviseletében meggyengült európai civilizációt egy másik civilizáció váltja fel?

— A migránsáradat felszínre hozta az ultraliberális gondolkodás ellentmondásait. A népvándorlást Európa nem tudta helyesen kezelni, s ez is azt bizonyítja, hogy a liberalizmus életképtelen ideológia. A liberálisok által hangoztatott multikulturális társadalmi modell megbukott. Tömegek jelennek meg egy távoli kultúra képviseletében, s ezek az emberek közösséget alkotva nem kívánják elfogadni a befogadó ország értékrendjét, normáit és szokásait. Megőrzik a saját normarendszerüket és törvényeiket, így párhuzamos társadalmat alakítanak ki. Beilleszkedésre képtelen, ezért hátrányos helyzetű tagjai pedig frusztrált állapotba kerülnek, ami agresszivitást szül, s innen már csak egy lépés a terrorizmus.
A bevándorlók – migránsok – rétege gyorsan növekszik. Nézzük a francia adatokat: a termékenységi arányszám az országban megközelíti a 2-t – ami nem rossz európai összehasonlításban –, ugyanakkor a Franciaországban élő muzulmánoknál ez a mutató 8 körül mozog. Ez azt jelenti, hogy néhány évtizeden belül jelentősen megváltoznak Európa népességi arányai. Néhány országban iszlám többség alakul ki, s ez meghatározza annak az országnak a kultúráját, az ebből következő életformát és a törvényeket. Ennek jelei már ma mutatkoznak.
Ki kell mondanunk, hogy a muszlim esetében olyan vallásról és gondolkodásról van szó, amely nem viseli el a különbözőségeket. Egy keleti keresztény gondolkodó így fogalmazta meg ezt: toleránsan befogadjuk az intoleranciát.

Többen vádolták Magyarországot azzal, hogy nem kíván segítséget nyújtani a menekült, veszélyben lévő embereknek.

— Ennek az állításnak semmi alapja nincs. Én mindig a kettős felelősség elvét hangsúlyoztam. Keresztény mivoltunkból következik, hogy a rászorulónak segítséget nyújtsunk; aki éhezik, annak ételt, aki fázik, annak ruhát adunk, a valóban menekülőknek menedéket nyújtunk. Az igazi megoldás azonban az, ha békét teremtünk ott, ahonnan ma elmenekülnek az emberek. A nyugati világnak nemcsak katonai eszközökkel, hanem gazdasági segítséggel is lehetősége van adott esetben a szíriai helyzet rendezésére. Amíg a migránsokra nem vár odahaza élhető világ, addig a menedéket nyújtó, saját kultúrájukhoz hasonló szomszédos országokban kívánunk támogatást nyújtani nekik, hogy ott emberhez méltó körülmények között élhessenek. Ezzel egyszerre szolgáljuk a humanitárius szempontokat és nemzeti önvédelmünkre is tekintettel vagyunk.

Elmer István