Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Mennyire kudarcos ágazat az egészségügy?

Share Button

Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) tiszteletbeli elnöke szerint a magyar egészségügy helyzete folyamatosan javul, s bár a hátrányokat nehezen dolgozza le az ágazat, a felzárkózás megkezdődött. A sajtótájékoztatót én vezettem fel, megerősítve a kisebbik kormánypárt elköteleződést a magyar egészségügy iránt.

Surján László a sajtótájékoztatón rámutatott: további javulás érhető el egészségtudatos magatartással, az egészség megőrzésére irányuló lépésekkel, a költségvetés növelésével, a finanszírozás átalakításával. Most van egy „lyukas zsák” jellege a rendszernek, és ennek, ilyen formában való feltöltése nem a jó megoldás – fejtette ki a kereszténydemokrata politikus, aki jelezte: a teljesítményvolumen-korlátot is megszüntetné.

Véleménye szerint az egészségügyi ellátórendszernek versenyeznie kellene a betegekért, ami a háziorvosoknál már jól működik. Kifejtette: a beteg választhatná meg, melyik kórházban szeretne gyógyulni, s erről a háziorvosával egyeztethetne. Fontosnak tartaná a szakfelügyeleti ellenőrizés megerősítését is.

Surján László kitért arra, hogy statisztikai adatok szerint a születéskor várható élettartam – bár a kilencvenes évek eleje óta folyamatosan javul a helyzet – nagyon alacsony, a V4-ek között és az unióban is az utolsó helyen áll Magyarország. Bár jó irányba indultunk el, ugyanakkor még messze vagyunk, hogy például Ausztriát utolérjük – fogalmazott.

Az egészségesen töltött évek számát tekintve Magyarország a szomszédos államokhoz képest jobb helyzetben van, s megelőzi Németországot, Svájcot és Ausztriát vagy Finnországot. A 60,8 évvel a középmezőnyben helyezkedik el hazánk és a 61,8 éves uniós átlaghoz közelít – mutatott rá.


Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt tiszteletbeli elnöke, A KDNP egészségügyi szakbizottságának tagja (KDNP Fotó)

Az egészségügyi kiadásokat elemezve úgy látja, további forrásokat kell irányítani a területre, s azokat az összeget vissza kellene pótolni, amelyek 2002 után kikerültek a rendszerből. A gazdaság van olyan helyzetben, hogy ez megtehető, és erre már történtek is lépések – értékelte, hozzátéve: méltányos és igazságos lenne, ha ez az összeg tovább nőne.


Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője (első sor) és Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt tiszteletbeli elnöke, A KDNP egészségügyi szakbizottságának tagja (KDNP Fotó)

Problémaként jelölte meg a dohányzással és alkoholizmussal összefüggő betegségeket, s arról is beszélt, hogy egy országokat összehasonlító, előző nap közzétett svéd elemzés hátulról a hatodik helyre sorolta Magyarországot, amely három helyet csúszott le egy év alatt. Ugyanakkor hazánkat nem önállóan – hanem Lengyelországgal együtt – elemezték, és elismerték a kiváló orvosképzést és azt, hogy régi tradíciója van a biztosításalapú egészségügynek.

Megjegyezte: a KDNP minden ágazatra kiterjedő programot kíván kidolgozni, és abban e felvetések zöme szerepelni fog.


Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője (KDNP Fotó)

Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője azt mondta: a KDNP számára az egészségügy különleges helyet foglal el, fontos terület. A politikának higgadt, szakmai és mindenki számára közérthető megoldásokat kell adni – mondta.

Kiemelte, hogy a várólisták jelentősen csökkentek az utóbbi időszakban. Kitért arra is, hogy az egyik legjelentősebb kormányzati intézkedés a bérrendezés volt, amely a háziorvosok, orvosok mellett érinti a nővéreket is.


Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője és Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt tiszteletbeli elnöke, A KDNP egészségügyi szakbizottságának tagja (KDNP Fotó)