Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Napirend előtt a kvóta referendumról és a szabad vasárnapról (2016. 02. 29)

Share Button

Hétfőn, napirend előtti felszólalásomban arra hívtam fel az MSZP figyelmét, hogy konstruktívabb lenne, ha a munkavállalói és nem munkaadói oldalról közelítenék meg a szabad vasárnap kérdését. Az ugyanis a szolidaritást erősítené a társadalomban, nem pedig az egyéni és kényelmi szempontokat erősítené. A kvóta referendummal kapcsolatban azon a véleményen vagyok, hogy igazságtalan befogadni azokat, akiket nem mi hívtunk be.

 

„Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház!
Az utóbbi napokban két népszavazási kezdeményezéstől volt hangos a közélet. Az egyik a kormányé volt a kötelező betelepítési kvótáról, a másik pedig az MSZP-é a szabad vasárnap kérdéséről. Engedjék meg, hogy most ezzel az utóbbival kezdjem. Két kérdésben egyetértek az MSZP-vel, a harmadikban viszont nem.
Tehát kezdjük azzal, mi az, amiben egyetértés van közöttünk. Módosítani kell a népszavazásról szóló törvényt, mégpedig elsősorban az eljárásjogi kérdésekben, hogy ne legyen olyan méltatlan helyzet, mint amiben az elmúlt napokban részünk volt. Abban is egyetértünk, mivel ugyanazon a politikai játéktéren szerepelünk, és ismerjük ezeket a játékszabályokat, hogy kell egy témát találnia egy politikai pártnak, amit ha felvet, akkor a társadalom egy részének támogatásával találkozik. Ez így eddig rendben van.
Mi az, amiben nem értünk egyet? A kérdésfeltevéssel. Én inkább azt kérdeztem volna meg, hogy egyetért-e ön azzal, hogy a kiskereskedelemben dolgozó közel 200 ezer embertől elvegyük az egyetlen közös pihenőnapot. Vagyis a munkavállaló és nem a munkaadó oldaláról közelítenénk a kérdést, és ezzel a szolidaritást erősítenénk a társadalomban, nem pedig az egyéni és kényelmi szempontokat.
Van Európában egy olyan ország, nincs is olyan messze, ahol a multinacionális kereskedelmi cégek kezdeményezésével szemben az alkotmánybírósággal összefogtak a baloldali szakszervezetek. Hiszen ez elsősorban szociáldemokrata kérés. Kétségtelen, hogy egy szociáldemokrata párt hiányában a keresztény-szociális párt is megteheti ezt.
Mivel riogattak kezdetben ennek a kérdésnek az ellenzői? Elbocsátásokkal. Ezzel szemben kijelentette a legnagyobb láncolat képviselője, hogy ő egyetlen embert sem bocsát el. Forgalomcsökkenéssel. Több mint öt százalékos forgalomnövekedés volt. Még egyszer szeretném megemlíteni, hogy mi a szolidaritásra apellálunk, amikor ezt a kérdést támogatjuk.
Engedjenek meg néhány mondatot a kormány kötelező betelepítési kvóta elleni népszavazási kezdeményezéséről. Ez egy nagyon súlyos kérdés, sokkal súlyosabb, mint az előző. Igazságtalan az, hogy befogadjuk azokat, akiket nem mi hívtunk be. Egyébként ezek nagyrészt áldozatok. Rajtuk otthon segíteni kell!
De miért tehetetlen a Nyugat? Én két okot emelnék ki. Az egyik ideológiai: a hagyományos európai értékek megtagadásával az egyik legfontosabb, a jó és a rossz közötti különbségtétel is elveszett. Helyette maradt a mindenféle másság tisztelete. Mert a másik embert tisztelni kell, ez nyilvánvaló. De a másik ember mindenféle cselekedetét nem kell tisztelni. És a bevándorló tömegek cselekedetei olyanok, amelyek nem érdemelnek tiszteletet.
A másik a foglalkoztatási és demográfiai hiány. Be kell látni, hogy ezekkel a tömegekkel egyiket sem lehet pótolni. Amikor a népszavazást mint eszközt szorgalmazzuk, akkor ezzel a kormány kezébe szeretnénk adni egy olyan lehetőséget, a legdemokratikusabb intézmény lehetőségét, ami súlyt ad a nemzeti törekvéseknek Európában. Köszönöm a figyelmüket.”