Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Sajtótájékoztató a KDNP demográfiai kutatásáról (2017. 10. 09.)

Share Button

A Szászfalvi Lászlóval és Gaal Gergellyel tartott közös sajtótájékoztatón elmondta, hogy a magyar fiatalok több gyermeket szeretnének, mint amennyi megszületik. A témában készíttetett felmérésünk alapján további támogató intézkedésekre van szükség, hogy a magyar fiatalok által tervezett gyermekek a jövőben ténylegesen megszülessenek.
Az emberek magánéletébe természetesen nem szólhatunk bele, de politikai szinten mindent megteszünk azért, hogy a nemzet jövője biztosítva legyen. Közös gondolkodásra hívunk.

A KDNP felmérése szerint a munka és a család összeegyeztethetősége területén még mindenképpen van teendő. Az a feladat, hogy az esetleges akadályok elháruljanak.

Az általunk készített reprezentatív felmérés több mint 1600, 35-44 éves fiatalt érintett. A válaszadók 25 százaléka – a teljes népességre vetítve közel 400 ezren – még szeretnének gyereket, függetlenül attól, hogy van, vagy nincs. A felmérésből az is kiderült, hogy az érintettek egyharmada nem él párkapcsolatban, s 41 százalékának nincs gyermeke.

A kutatás szerint a gyermekek megszületésénél akadályként jelenik meg sokszor az anyagi biztonság. Ugyanakkor az is jellemző, hogy ott születik a legkevesebb gyermek, ahol legnagyobb az anyagi biztonság.

A problémák között jelölték még meg a párkapcsolat hiányát, illetve a munka és a család összeegyeztethetőségét.

Ugyanakkor az utóbbi időben jelentősen nőtt a házasságkötések száma, illetve a teljes termékenységi arányszám, amely 1,2-1,3 volt, mostanra 1,49-re nőtt.

Szászfalvi László, a KDNP országgyűlési képviselője kiemelte: a kutatás egyik legfontosabb területe a munka és család összeegyeztethetősége volt.

A válaszadók több mint egynegyede, 28 százalék úgy nyilatkozott: jelentős nehézséget jelent e kettő összehangolása. Ezzel tehát mindenképpen foglalkozni kell.

Akik úgy érzik, a munkahelyük rendben van, pozitív a hozzáállás a munkaadó részéről, azt mondták, hogy nyitottabbak a további gyermekvállalásra.

Megjegyezte: számos intézkedés történt már, ami segítette ennek a dilemmának a feloldását, az atipikus foglalkoztatási módokat, a távmunka, a részmunka lehetőségét, egyre inkább be tudják vezetni. Szólt az óvodáztatás területén illetve a bölcsődei ellátásban indult fejlesztésekről is, valamint a munkahelyvédelmi akciótervről, ami a munkahelyre való visszailleszkedés támogatását is tartalmazza. Kitért a gyermekek utáni adókedvezményre is, mára elmondható, hogy több mint egymillió család járt jól, s több mint 1900 milliárd forint maradt a családoknál.

Gaal Gergely KDNP-s országgyűlési képviselő hozzátette: a kutatás összhangban van a kormány erőfeszítéseivel. A demográfiai válságot nem betelepítéssel, hanem a magyar családok megerősítésével szeretnék megoldani, s a születések és a házasságkötések számának emelését látják megoldásnak – rögzítette.

Kitért arra, a felmérésben a válaszadók 33 százaléka a stabil párkapcsolatot jelölte meg, mint a gyermekvállalást segítő tényezőt.

Kiemelte azt is: az otthonteremtéshez 141 milliárddal járult hozzá a csok, és emellett nagyon fontos az első házasok kedvezménye is

Harrach Péter kérdésre arról, hogy Aradszki András, a párt országgyűlési képviselője hétfői felszólalásában sátáni tervnek minősítette Soros György elképzeléseit, azt mondta: a „Soros-tervet” Soros György készítette, amit az unió egyes tisztségviselői elfogadnak és követnek. A sátáni jelző egy vallási megközelítés, ez jogában áll Aradszki Andrásnak. Ő így gondolja, de ez nem tartozik a politikai üzenetek közé. Egy képviselő magánvéleményét nem hivatott egy frakcióvezető sem bírálni, sem szankcionálni – közölte a KDNP képviselőcsoportjának első embere.