Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Terrorellenes egyeztetés – A Fidesz benyújtja a parlamentnek alkotmánymódosító javaslatát

Share Button

A Fidesz-frakció legkésőbb jövő héten az Országgyűlés elé terjeszti azt az alkotmánymódosítást, amely új különleges jogrendként létrehozná a terrorveszélyhelyzete. Vejkey Imre, a KDNP képviselője egy korábbi sajtótájékoztatón sajnálatát fejezte ki, amiért még nem sikerült egyezségre jutni a konkrét új normaszövegről.

 

parlament

A KDNP politikusa kiemelte, a parlament elé kerülő javaslatnak olyan gyors és hatékony választ kell adnia a terrorizmus kihívására, amely nem okoz demokratikus deficitet. A kereszténydemokrata politikus elmondta, a Fidesz arra tesz javaslatot, hogy az új különleges jogrend a megelőző védelmi helyzet szűkebb értelemben vett belbiztonsági megfelelője legyen, amelyben felhasználható a honvédség. Kifejtette, az Országgyűlés ‒ a kormány kezdeményezésére ‒ kétharmados többséggel hirdethetné ki a terrorveszélyhelyzetet jelentős és követlen terrorfenyegetettség vagy terrortámadás esetén. A kormány ezt megelőzően, vagy legfeljebb tizenöt napig hozhatna rendkívüli intézkedéseket ugyanezen indokból ‒ tette hozzá. A javaslatot az egyeztetésen részt vevő Jobbik és LMP képviselői tárgyalásra alkalmasnak nevezték.

Forrás: MTI