Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Törvényjavaslat a csaló termékbemutatók ellen

Share Button

Ügyfélszolgálatot kell fenntartaniuk a jövőben az árubemutatóval egybekötött termékértékesítést folytató vállalkozásoknak, és az ilyen cégek nem nyújthatnának fogyasztói hitelt – javasolja a Kereszténydemokrata Néppárt csaló termékbemutatók visszaszorítását célzó előterjesztése, amelyet csütörtökön nyújtanak be az Országgyűlésnek.

DSC_5637

Rétvári Bence, a kisebbik kormánypárt alelnöke budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a javaslat három törvényt érint, módosulhat a kereskedelemről szóló szabályozás, a gazdasági reklámtevékenységről és a hitelintézetekről szóló jogszabályok. A javaslatot szeptember közepén kezdheti tárgyalni a parlament és október végén, november elején válhat hatályossá.

 

A KDNP alelnöke a problémát érzékeltetve rámutatott: míg 2010-ben 228, tavaly 780 írásos panasz érkezett a fogyasztóvédelmi hatósághoz. Kifejtette: a fogyasztói beadványok jelentős része arról szól, hogy az érintett cégek a szerződéskötést követően elérhetetlenné válnak. Ezt szeretnék megakadályozni azzal, hogy az árubemutatóval egybekötött termékértékesítést folytató vállalkozások ügyfélszolgálatot legyenek kötelesek fenntartani, és telefonos elérhetőséget is biztosítaniuk kelljen. Az indítvány szerint az állandó ügyfélszolgálati irodának a hét legalább egy napján este nyolc óráig nyitva kell tartania.

 

Ezzel biztosíthatóvá válna, hogy a fogyasztók élhessenek a gyakorlatban is az elállási jogukkal. Rögzítenék, hogy az ügyfélszolgálati előírások betartását a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi – mutatott rá. A gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény úgy változna, hogy az árubemutatóval egybekötött termékértékesítésnél tilos lenne az ajándékjuttatás és az ajándéksorsolás reklámja. Jelentős mértékben ugyanis ezen juttatások miatt népszerű ez az értékesítési forma – jelezte.

DSC_5625

 

Rétvári Bence ismertetése szerint változna a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásról szóló törvény is. Tilos lenne, hogy az árubemutatóval egybekötött termékértékesítést szervező cég a fogyasztóknak pénzügyi szolgáltatást, azaz fogyasztói hitelt közvetítsen.

 

Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője hangsúlyozta: a tervezet az árubemutatókkal kapcsolatos visszaélések visszaszorítását célozza, az esetleges kiskapukat szeretnék bezárni. Hozzátette: a termékbemutatók során gyakran olyan komoly visszaélések, szélhámosságok történnek, amelyek elsősorban a nyugdíjasok „megkopasztását” célozzák, s nagyrészt az egészségüket féltő embereket csapnak be.

DSC_5631

 

Ábrahám Katalin, Országos Polgári Nyugdíjas Egyesület XI. kerületi szervezetének elnöke üdvözölte a javaslat benyújtását. Megjegyezte: a nyugdíjasok nap mint nap egyre erőszakosabb telefonokat kapnak, s amikor elmennek egy-egy ilyen termékbemutatóra, utána már nagyon nehéz visszalépni. Hozzátette: sokszor olyan hitelek felvételébe „hajszolják őket”, amelyek igen nagy terhet rónak a családokra.

 

A KDNP frakcióvezetője a szabad vasárnapról készült felmérésekre, és az intézkedés elutasítására vonatkozó újságírói felvetésre rögzítette: kitartanak mellette.  Harrach Péter  véleménye szerint igen nagy pénzzel, médiatámogatással dolgoznak az ellenérdekelt felek, nem meglepő, ha eredményt érnek el. „Meggyőződésünk, hogy a társadalom egésze számára jó és hasznos intézkedés volt a szabad vasárnap bevezetése” – mondta Harrach Péter.

DSC_5650

Forrás: kdnp.hu