Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Tusnádfürdő: kerekasztal

Share Button

Tusnádfürdő, 2016. július 22., péntek (MTI) – A nemzeti szuverenitást érintő egyik legfontosabb kérdésnek nevezte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem pénteki kerekasztal-beszélgetésén, hogy Magyarország meghatározhatja-e, kik a polgárai. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a kettős felelősség elvét hangsúlyozta, Szél Bernadett, az LMP társelnöke pedig azt mondta: zsarolásnak egyetlen nemzet sem engedhet.

 

t1

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: az egyik legfontosabb magyar szuverenitást érintő kérdés, hogy Magyarország határozhatja-e meg, kik a polgárai, kik élhetnek ott és ha valaki ide akar jönni, azt milyen feltételek mellett teheti meg. Erről a jogunkról nem mondtunk le soha – fogalmazott a kormánypárti politikus, aki utalt az alaptörvényre is.

Kósa Lajos kijelentette: nem lehet belemenni abba, hogy valaki más döntse el, kikkel kell együtt élnünk. A népszavazás ennek a szuverenitásnak a megerősítéséről szól – rögzítette. “A házamban bárkit vendégül láthatok, de azt nem tűröm el, hogy a szomszéd mondja meg, hogy kit engedjek be” – fogalmazott a fideszes politikus. 

A szentatya helyesen mondja: segíteni kell embertársainkon, de azt “hadd határozzuk meg mi, a segítségnyújtásnak milyen formáját választjuk” – mondta.

Az Európai Uniónak euromilliárdokkal kell azokban az országokban segítséget nyújtania, ahol válság van. Azok segítségét is joggal lehet elvárni, akik “voltak szívesek felgyújtani a puskaporos hordót” – közölte, majd megjegyezte: az Egyesült Államok volt az, amely a legintenzívebben támogatta a demokrácia-exportot, ami teljes kudarc. 

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője kiemelte: első pillanattól a kettős felelősség elvét hangsúlyozták, azaz, aki ténylegesen menekült, annak meg kell adni a védelmet, lehetőleg a saját hazájában. A gazdasági, szociális szempontok miatt megjelenő bevándorlóktól azonban meg kell védeni Európát – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a nyugati kultúra válsága újabb lendületet kapott, ugyanakkor a kereszténység mindig egyensúlyt teremtett az emberi személy méltósága és a közösségek között. 

Szél Bernadett, az LMP társelnöke azt mondta, hogy magyar és magyar ember között nem lehet különbség. A migráció és bevándorlás mindig is nemzeti hatáskörben volt az unióban és ott is kell maradnia, zsarolásnak egyetlen nemzet sem engedhet – mutatott rá. A válasz tehát az urna előtt a nem – közölte.

Ugyanakkor kicsit szokatlan forma, hogy a kormány kezdeményez népszavazást, főleg amikor más témákban ez nehézségbe ütközik. Jó lenne, ha népszavazás és népszavazás között sem lenne különbség. A népszavazás mellett ugyanakkor a bérekkel is foglalkozni kellene, ez sok millió magyar embert érintő kérdés – tette hozzá Szél Bernadett. Kitért arra is: a szülőföldön való maradás joga olyan alapvető jog, amiért mindent meg kell tenni. 

Az LMP társelnöke Soros György migráció ügyében tett nyilatkozatairól azt mondta: visszautasítják, amikor nagy befolyású emberek meg akarják mondani, hogy egy népcsoport, nemzet esetében mi a helyes magatartás. Más térfélen kellene fociznia, nem ebben a témában kellene tanácsokat adnia – jegyezte meg. 

Kitért arra is: Ferenc pápa nyilatkozatai útmutatásként szolgálhatnának sok politikus számára, de kiforgatni ezeket soha, semmiképpen nem szabad.

Harrach Péter a szabad vasárnapra vonatkozó kérdésre azt mondta: a cél az volt, hogy a munkavállalók érdekeit szolgálják, hogy ezek az emberek az egyetlen pihenőnapon a családjukkal lehessenek. Ez több százezer embert érint. A parlament döntését nem szavazták meg – emlékeztetett, hozzátéve: ugyanakkor a helyzetet elfogadják. “Koalíciós partnerek vagyunk” és a koalíció szempontjai fontosabbak, mint ez a kérdés – közölte a KDNP frakcióvezetője. 

Szél Bernadett az új LMP-s társelnökről, Hadházy Ákosról elmondta: nincs szerepleosztás, semmi nem változik, a korrupcióinfót a kormányinfóval egyidejűleg igyekeznek minden csütörtökön megtartani. Úgy látta: a kormány offshore lovagokat hagy szabadon garázdálkodni, sőt kormánybiztosok lehetnek. Ezzel – kampányígérete ellenére – nem számolt le a Fidesz. 

Kósa Lajos az új MSZP-elnökről, Molnár Gyuláról azt mondta: nem igazodik ki a szocialistákon, nem lehet kiszámítani milyen vonalon vannak, milyen politikát folytatnak. Azt látja, még ők sem értik saját magukat – jegyezte meg.

Az állami körben dolgozóknál rendkívül jelentős béremelés volt – reagált a fideszes politikus Szél Bernadett felvetésére, és példaként a katonákat, rendőröket, pedagógusokat, közigazgatásban dolgozókat említette. 

Rendszerszinten 2010 óta ez a kormány tette a legtöbbet a korrupció felszámolásáért – mutatott rá Kósa Lajos egy másik téma kapcsán, és kitért a korábbi pártfinanszírozási rendszerre, amelyet megváltoztattak. 

Harrach Péter megjegyezte: 2010 és 2014 között az ellenzék kommunikációja a demokrácia-deficitről szólt. “Bejött? Nem, az emberek úgy látták, ez nem igaz” – fogalmazott.

Most arról szól az ellenzék kommunikációja, hogy szegényedik az ország és gazdagodnak a politikusok. Aki a kormányon van vagy volt, szembesül azzal, milyen intézkedéseket kell tennie és azzal is, hogy ha ezek nem eredményesek, újabbakra van szükség. Mindig lesz korrupció, bármilyen kemények ezek az intézkedések – tette hozzá. 

Harrach Péter egyetértett abban Kósa Lajossal, hogy kizárólag kormányzati eszközökkel a demográfiai helyzeten nem lehet javítani, összetett kérdésről van szó. A bérekről azt mondta: történtek lépések, de az egészségügyi szakdolgozóknál mindenképpen emelésre van szükség. Ami ott van, az botrány – fogalmazott. 

MTI 2016. július 22., péntek 14:36