Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Válasz a miniszterelnök felszólalására a parlament 2020. 03.23-i ülésén

Share Button

Jó érzés volt arról hallani, hogy milyen létszámban vannak egészségügyi dolgozók, és jó volt hallani a rendfenntartó erők létszámáról. Mindig fontos volt számunkra a padlóra került családok helyzetének a kezelése, ez most a gazdaságvédelmi akciótervben is megjelenik. Vannak ugyanakkor olyan hagyományos ellenzéki törekvések, amiket a járvánnyal kapcsolatban hozott intézkedések ürügyén szeretnének érvényesíteni. Nem csoda, hogy ezeket most, a vészhelyzet kellős közepén a kormány nem veszi komolyan.
Az ellenzék bizalmat emleget. A jelenlegi kormány már bizonyította, hogy érdemes a bizalomra, hiszen ez a kormány, de legalábbis a kormányfő képes volt olyan válságok kezelésére, amelyre mások nem. Az ellenzékben ugyanakkor annyi bizalom sem volt, hogy a kormány által benyújtott, az ország védelméhez szükséges javaslatot megszavazza.