Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

A Kereszténydemokrata Néppárt köszöntését tolmácsolom a Magyar Polgári Párt elnökének és csapatának, a párt tagjainak és támogatóinak. Sok közös vonás van a két párt között. Hasonlóan ítéljük meg a politikai tevékenység két alapvetõ követelményét, a hitelességet és a hatékonyságot.

<--more-->
A hitelesség egyrészt tetteink és szavaink összhangját, a kimondott ígéret betartását jelenti. Ebben nagy hiány van otthon és itt is. Másrészt a hitesség érinti szavaink tartalmát is. Megfelelnek-e azok a hiteles értékrendnek, vagyis európai kultúránk évezredes értékeinek, vagy annak az eltorzult eszmeiségnek közvetítõi, amely a neoliberális dogmák formájában terjed. Otthon a szociáldemokrácia hiánya miatt baloldalon a neoliberális politizálás kizárólagosságával találkozunk. Erdélyben is nagy szükség van egy olyan pártra, amely a keresztény-nemzeti-polgári értékek képviseletét tûzi zászlajára. Ezt a hiányt pótolta a Magyar Polgári Párt.
Ma a hitelesség biztosítása az elsõdleges feladat. A hatékonyság a politikai szakszerûség, ha úgy tetszik technika kérdése, ami az erdélyi magyar politikai szervezetek együttmûködését is igényli. Megnyugtatott Elnök úr tájékoztatása, hogy ott indított a párt jelöltet, ahol ez a magyar képviseletet nem veszélyeztette. Reméljük azt is, hogy a partnerszervezet belsõ megtisztulásával alkalmassá teszi magát az együttmûködésre.
Kívánom, hogy a párt hitelesen és hatékonyan képviselje Erdélyben a keresztény-nemzeti-polgári értékeket.
Isten áldja Székelyföld népét!

2008. május 2.

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hadd kezdjem egy klasszikus idézettel, az elõbb hangzott el: “Az MSZP és az SZDSZ érdekelt az önálló szocialista kormányzás sikerében.” Ezek után fel kell tenni a kérdést, vajon ki a kárvallottja, és ki a haszonélvezõje annak a helyzetnek, hogy koalíciós partnerbõl alkupartnerek lettek.

<--more-->
Mielõtt az egyezkedési kényszerrõl szólnék, még két fogalmat hadd említsek, az egyetértést és az együttmûködést. Sokszor halljuk, miért nem értenek egyet a pártok. Erre a kérdésre néha rájátszik a sajtó egy része is. Ilyenkor kedvem lenne azt válaszolni, hogy miért nem ért egyet két szerkesztõség, mondjuk, a Népszaváé és a Magyar Nemzeté. De úgy gondolom, hogy a válasz egyértelmû: mert másképpen látják a világot.

Itt a felelõsség kérdését is meg kell említeni. Van kormányzati és van ellenzéki felelõsség. A kormányzat kap lehetõséget arra, hogy az ország sorsát befolyásolja, az ellenzéknek erre gyakorlatilag nincs lehetõsége, ezért a felelõssége is más; a kettõt nem lehet összemosni. Magyarországon nem azért állnak úgy a dolgok, mert az ellenzék és a kormánypárt nem ért egyet egymással, hanem azért, mert dilettáns kormányzás folyik.
Nézzük az együttmûködést! A mai állapot valóban abnormális. Az, hogy a kormánypártok és az ellenzék között ilyen a viszony, nem normális, azon változtatni kell. De vessünk egy pillantást az okára is! 2002-ben egy újfajta magatartás jelent meg a politika világában, az üzleti világból hozták azok, akik ott az üzleti siker érdekében gátlástalanul törnek elõre, mindent és mindenkit eltaposnak. Ez a politikában a hatalom megszerzése és megtartása célját jelenti. Megszerezni, ha kell, a választók manipulálásával, becsapásával, és megtartani, ha kell, az önkormányzatok megfigyelésével. Ez a fajta magatartás az akadálya az együttmûködésnek. Ezek az emberek – bocsánat a kifejezésért – tesznek az együttmûködésre, és alkalmatlanná is teszik magukat arra, hogy a partner együttmûködjön velük.

Más a helyzet azonban az alkukényszerrel. Ez tulajdonképpen a kisebbségi kormányzást jelenti. De ki a haszonélvezõje? Az ország? Nem valószínû, hiszen még kevésbé lesz kormányzás, mint eddig volt. Az emberek? Õket a gödörbõl csak egy erõs kormány képes kihúzni. Eddig az volt a helyzet, hogy a nagyobbik kormánypárt több kormányzati pozíciót volt kénytelen adni a kisebbiknek, mint amennyit a parlamenti és társadalmi támogatottsága megengedett volna. Azt is mondhatnám, hogy a farok csóválta a kutyát. Most más lesz a helyzet. Most már minden ügybe, nem csak a saját tárcájuk ügyébe szólhat bele az alkupartner. A kutya és a farok alkujában a gyõztes ezentúl is a farok lesz.

Magyarországnak olyan kormányra van szüksége, amely nagy társadalmi és parlamenti támogatottsággal rendelkezik, képes hatékonyan cselekedni, és megállítani a további lecsúszást, kihúzni a szekeret az árokból, és úton tartani azt. Ennek a nagy legitimációval rendelkezõ kormánynak kötelessége is lesz, hogy kormányzati pozícióban nagyvonalúan felkínálja az együttmûködést az ellenzéknek, minden kényszer nélkül, és egy új, normális politikai légkört alakítson ki.

Szerencsés az a nemzet, amelyik olyan sok és szép történelmi pillanatot tud ünnepelni, mint mi magyarok. Nemzeti ünnepeink nagy eseményekrõl, kiváló személyiségekrõl, és felemelõ eszmékrõl szólnak.
Ma 1848-49 eseményeit ünnepeljük, amikor a nemzet lerázta magáról láncait, Széchenyit és Kossuthot állítjuk magunk elé, akiknek útjai szétváltak ugyan, de tudatunkban mégis együtt képviselik az ünnep eszméjét, a szabadság- és hazaszeretetet.<--more-->
Megtiszteltetés és öröm számomra, hogy Cegléden Kossuth városában hajthatok fejet a nagy hazafi elõtt. Különös hangsúlyt ad ennek a gesztusnak az a tény, hogy Széchenyi igen közel áll hozzám. Õ távlatában és összefüggéseiben tudta nézni a jelen tennivalóit. Alkotásai napjainkra is hatással vannak. Kossuth pedig azt adata a magyaroknak, amit csak õ tudott adni, a nemzeti öntudatot. Ezért számomra a kérdés nem így fogalmazódik meg Kossuth vagy Széchenyi, hanem világos állításként Kossuth és Széchenyi.
Hadd idézzem fel ma a lánglelkû hazafi, Kossuth Lajos személyét. Rátermett volt, az önfeláldozásig elkötelezett, mindig minden helyzetben tudta, mit kíván tõle a haza. A rátermettség a politikai szereplõ nélkülözhetetlen vonása, az õ esetében ez elsõsorban szónoki képességet jelentett. Ez az adottság olyan eszköz, ami senkit nem tesz államférfivá, ha nem társul lényeglátással és hitelességgel. Kossuth esetében így volt, de sajnos láttunk olyan példát is, amikor a hiteltelen közszereplõ kiváló kommunikációs képességeit saját hatalmi ambíciója érdekében a tömegek manipulálására használta.
Kossuth 1848. július 11-én kiváló beszédben kérte a képviselõket 200.000 katona és 42 millió forint megajánlására. A rövid megszólítás után „Uraim” bekiabálások hallatszottak: „Üljön le!” Kossuth visszavágott: „engedelmet kérek, majd, ha ki fogok fáradni!” Hosszan és meggyõzõen beszélt a hazánkat fenyegetõ veszélyrõl és a szükséges lépésekrõl. A képviselõk végül helyükrõl felállva éljeneztek. Kossuth ekkor mondta híres szavait: „Ezt akartam kérni, de önök felállottak, s én leborulok a nemzet nagysága elõtt, s csak azt mondom, annyi energiát a kivitelben, mint amennyi hazafiságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni”.
 A rögtönzés és meggyõzés tankönyvbe illõ példája ez a beszéd. De Kossuth igazi nagysága nem ebben rejlik, hanem hazaszeretetében és abban, hogy képes volt meggyõzni a magyarságot önmaga értékeirõl és erejérõl. Ezért fáradhatatlanul dolgozott. Hol idézzem máshol, mint Cegléden feleségéhez írt szavait: „Ceglédre négy órakor érkeztem. Hat órakor már 300 fõbõl fegyveres csapatot, mely már felbomlott, útnak indítottam Pestre. Holnap reggel ugyanonnan 3000 ember, és 150 lovas megyen vasúton Pestre.”
Amikor Kossuth életmûvére emlékezünk nem az a kérdés, hogy volt-e esélye Magyarországnak függetlensége fegyverrel való kivívására az osztrák és az orosz birodalom szorításában, hanem, mit jelentett a nemzetnek az önmagára találása és az öntudatra ébredése. A válasz egyértelmû. Akkor mindent, a létben maradást, ma pedig példát nekünk is. Hogy soha ne adjuk fel, akkor se ha többen vannak az ellenfelek, akkor se, ha igazságtalan békediktátumok szakítják el hazánk és nemzetünk nagy részét, akkor se, ha vészesen fogy a magyarság, akkor se, ha megosztott az ország, és akkor se, ha becsapnak minket. Mindig van kiút, ha bízunk magunkban, és vannak olyan vezetõink, akik az országért és nem az országból élnek. Kossuth mindig tudta mit kíván tõle a haza.
 Hadd fejezzem be szavaimat a nemzethez intézett kiáltványával, amit 49. augusztus 11-én fogalmazott meg, amikor látta, hogy félre kell állnia, ezzel is bizonyítva nagyságát, és példát adva minden magyar politikusnak.
„A mostani kormány további létezése a nemzetre nézve nemcsak haszontalanná, de károssá is válván…magam s a minisztérium nevében ezennel a kormányról lelépek.”