Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Lakossági fórum, Vác

Share Button

Tegnap váci kampányfórumot tartottunk. A térség jelenlegi országgyűlési képviselőjeként Rétvári Bencét ajánlottam. A nagyszámú közönség nem fért el a kibérelt színházteremben, ezért a folyosóra és az udvarra is kivetítőt kellett helyezni. Az eseményen neves művészek is felléptek. Beszédet mondott Szijjártó Péter külügyminiszter úr is.

vaci-szinhaz0

Lakossági fórum, Vecsés

Share Button

Az ellenzékben csak hatalomvágy van, kormányképesség nincs.
Megnyilatkozásaikban csupán hatalomtechnikai elemek láthatók, amiknek egyetlen célja a kormány leváltása, a hatalom megszerzése. Ennek érdekében vádakat kreálnak és gyűlöletet szítanak. Folyamatosan nyomják a lejárató rágalmakat, amiket legfeljebb egy-egy megvalósíthatatlan
ígérettel szakítanak meg. Ezzel szemben a kormányoldal a nemzet és Európa számára legfontosabb sorskérdéssel foglalkozik, a migránsáradat megfékezésével és támogatóinak megállításával.

vecses3

Bővebben…

A váci Szent Kereszt ferences templom felújítása

Share Button

Kormányzati döntés értelmében 570 millió forintos felújítási támogatást kap a váci Szent Kereszt ferences templom.

retvari

Embernél a munka, Istennél az áldás (videó)

Share Button

20 évig képviseltem választókerületem településeit és lakóit; ezalatt sok ügyet segítettem és sok emberi kapcsolatot ápoltam.

Rétvári Bence, a Fidesz-KDNP váci jelöltje!

Share Button

Balog Zoltánnal együtt Rétvári Bencét ajánlottuk a választókerület polgárainak, aki minden bizonnyal a térség új országgyűlési képviselője lesz.

retvi

Zebegényi megemlékezés a málenkij robotra hurcoltakról

Share Button

Tegnap Zebegényben a Dunakanyar 3 településéről kényszermunkára elhurcoltakra emlékeztünk. Mindnyájan éreztük, mit jelent az, amikor egy élő és erős közösség emlékszik együtt tragikus sorsú tagjaira. A megemlékezés egyik helyszíne a Koós Károly által tervezett zebegényi templom volt.

20180114_-144

Váci ajándék Csángóföldre

Share Button

A váci polgármester és a KDNP helyi szervezete kezdeményezésére 12 éve visznek komoly ajándékokat Vácról Csángóföldre. Ebbe az akcióba kapcsolódott be 5 éve a CBA.
Velük együtt valljuk, hogy aki teheti annak kötelessége segíteni, illetve, hogy a csángó nép a magyar nemzet része.

Csörögi útátadás

Share Button

A csörögiek már régóta várnak pár belterületi út aszfaltozására.
Most megtörtént!

20171117_-60

’56-os megemlékezés (Rád és Kisnémedi)

Share Button

A választókerületem településein a hosszú hétvégére való tekintettel nagyrészt pénteken tartották az ünnepi megemlékezéseket. Így például Rádon és Kisnémediben is, ahol ezek a képek készültek…

20171020_-83

Bővebben…

Fejlődik a nagybörzsönyi kisvasút!

Share Button

Az ország egyik legszebb vidékét szeli át a több mint 100 éves nagybörzsönyi kisvasút. A börzsönyi kisvasutakra tavaly több mint 160.000 turista váltott jegyet, idén még ennél is több várható. Ez teszi indokolttá a mostani, két és félmilliárdos fejlesztést, ami elsősorban a kemencei vonalra koncentrál. Bővül a forgalom, hosszabb lesz a pálya, új szerelvények állnak forgalomba, tovább korszerűsödik a szolgáltatások színvonala. Szép utazást kívánunk!

kisvasut

Bővebben…