-Mit tart legnagyobb személyes politikai sikerének?
-A polgári kormány szociál- és családpolitikáját. Biztonsággal mûködtek az intézmények, kiszámíthatóvá vált a családi élet, a munkának volt becsülete.
<--more-->
-Mit tart legnagyobb nem politikai sikerének?
-A családomat.

-Ki volt a magyar történelem legnagyobb alakja?
-Szt. István. Tudta, mit akar és volt ereje végrehajtani.

-Van-e valamilyen káros szenvedélye?
-Élni csak szenvedélyesen szabad. Ez nem mindig egészséges. Amit „káros szenvedélynek” nevezünk, azzal nem büszkélkedhetek.

-Hol járt utoljára külföldön?
-Erdélyben, apám szülõföldjén. Oda és Rómába, az európai kultúra bölcsõjéhez gyakran visszatérek.

-Van-e közös fotója Orbán Viktorral?
-A játékosokat gyakran fotózzák a csapatkapitánnyal.

-Melyik a kedvenc tévémûsora?
-A hírmûsorokat feladatként, egy-egy jó filmet pihenésként nézek.

-Milyen könyvet olvas most?
-Széchenyi naplóját, Churchill beszédeit, Babits verseit.

-Bor vagy sör?
-Száraz vörösbor, nyári munka közben sör.

-Kinek szurkol a nyári focivébén?
-Csak magyar csapatnak szoktam drukkolni, a többi meccset érdek nélkül élvezem.

(megjelent a Kistérségi Újság legújabb számában)

„Szeretem a körzetemet járni, mert gyönyörû vidék és jóravaló emberek lakják”

Harrach Péter tizenkét éve a Veresegyház- Börzsöny –Ipolymente vidékén élõk (Pest megyei 1.-es választókerület) országgyûlési képviselõje, és bízik abban, hogy felhatalmazást kap a negyedik ciklusra is. A 32 települést magába foglaló körzetet a politikus hetente több alkalommal keresi fel, munkája jelentõs részét a választókerületi ügyek teszik ki.
<--more-->
-Mielõtt a körzeti eseményekrõl beszélgetnénk, néhány szóban értékelje az elmúlt nyolc év kormányzati tevékenységét.  
-Olyan, mint egy rossz álom. Elszenvedõi voltunk a dilettantizmusnak, a csökkenõ gazdasági teljesítménynek, az egekbe szökõ államadósságnak, az elhatalmasodó korrupciónak, és a minden területen eluralkodó rendezetlenségnek. A kormányoldal vezetõit a nyereség centrikus gondolkodás, és az erõszakos hatalomvágy jellemzi, emlékezzünk, Gyurcsány kormányra kerülésére. Változásra van szükség, amely elsõsorban a politikai vezetés magatartására értendõ.
-Milyen változást várható az új kormány munkájától?
– Nehéz lenne egy ilyen cikk keretein belül felsorolni, a munkahelyteremtés és a korrupció visszaszorítása a legfontosabbak.  A parlamentben azonban csak a többséggel rendelkezõ kormányerõ tud hatékonyan mûködni. Sokan elfelejtik ezt. Ha bekerül a parlamentbe egy párt, mondjuk a Jobbik, kisebbségben nem képes a politikai döntésekbe belefolyni.  
– A KDNP- nek kidolgozott javaslatai vannak a családpolitikára és nyugdíjrendszerre. Melyek ezek?
-Ellenzéki pozícióban alkottuk meg mindkét témakörben a javaslatainkat, amelyeket természetesen leszavaztak, de reméljük kormányra kerülve meg tudjuk valósítani õket. A háttértanulmányokkal alátámasztott anyagokból csak két gondolatot emelnék ki, a választható családi adózás bevezetését, illetve a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát, és értékállóságát biztosító nyugdíjkoncepciót. Ez utóbbit tudatosan félremagyarázta az MSZP kampánya, pedig világosan le van írva, hogy a nyugdíjkorhatárt 62 évben kívánjuk megõrizni.
-A körzetével kapcsolatban is volt néhány olyan téma, amely nagypolitikai döntést kívánt.
– A kormány kísérletet tett a vízközmûvek privatizációjára, amely a körzetemet kiszolgáló létesítményeket is érintette volna. Mint megszokhattunk a privatizáció következménye a polgárokat súlyosan érintõ áremelkedés. Néhány képviselõtársammal, a szakmával, és civil szervezetekkel összefogva, sikerült ezt megakadályozni.
-Mennyi idõt tud szánni a körzeti ügyekre? Milyen problémákra sikerült megoldást találni, és melyek igényelnek hosszabb idõt?
– Energiáim jelentõs része a körzet érdekében végzett munkára fordítódik. Ellenzéki képviselõként azonban, a parlamenti szintû döntések meghozatalában korlátozottak a lehetõségek. Jóformán mindegyik településnek volt olyan problémája, amelyért lobbizni kellett a döntéshozóknál.  Legutóbb például Verõce polgármesterét, Bethlen Farkast sikerült támogatnom egy szociális akció ügyében. Számtalan más témában is igyekszem segíteni, így a Szobi rendelõ megmentésében, a vámosmikolai tûzoltók gépparkja érdekében, vagy fáradoztunk azon, hogy módosítsák a rendeletet, a nagyvízi medrek (árterek) új kijelölésekor, amely sok családot érintett hátrányosan. A Veresegyházon és Erdõkertesen átvezetõ utak felújítása érdekében módosító javaslatot nyújtottam be a költségvetési vitához. Támogatni szeretném az elõvárosi közlekedés fejlesztését is. Veresegyház a körzetem legnagyobb települése, szerencsére sok a gyermek, ezért középiskolára lenne szüksége. Gyakran támogatom veresi civil szervezetek kezdeményezéseit, a kisközösségek megerõsítése érdekében.
-Választókerülete gyönyörû környezetben fekszik milyen lehetõségeket lát a fejlesztésekre?  
-Jobban ki kell használni a természeti és történelmi adottságokat. A kisebb településeken, ahol nem telepszik meg az ipar, a turizmus lehet a mentõöv. Veresegyházon különösen nagy értéket képvisel a termálvíz, amely a turizmus szempontjából még jobban hasznosítható lenne.

Brockhauser Edit

“Aktív korúak ellátására egy családban egyidejûleg csak egy személy jogosult.” Így szól a költségvetési törvénytervezet szövege, és lassan eldõlni látszik: a szociológusok tiltakozása ellenére a tervezet átmegy majd az Országgyûlésen.
<--more-->
Ennek következtében elõreláthatólag azok a családok járnak majd a legrosszabbul, ahol mindkét szülõ alkalmas lenne dolgozni, de – munkalehetõség híján – kénytelenek az úgynevezett rendelkezésre állási támogatásból (RÁT) élni. Még rosszabb a helyzet, ha gyerekeket nevelnek. Ott viszont nem változnak a bevételek, ahol az egyik aktív korú családtag segélyt kap (azért, mert valamilyen oknál fogva nem alkalmas közcélú munka végzésére, s ezért kiesik az Út a munkához programból), a másik pedig rendelkezésre állási támogatást. A szociális tárca harminc-harmincötezerre becsüli azoknak a felnõtteknek a számát, akiktõl jövõre megvonnák a rendszeres jövedelmet, vagyis a 28 500 forintos RÁT.-ot. Úgy tudjuk, az intézkedés mögött valójában az Út a munkához program költségvetésének alultervezése áll, s a helyzetet kétségkívül tovább rontja a válság.

Szociális szakemberek aggódnak a tervezet miatt. Úgy vélik, annak a felnõttnek, akitõl az állam elveszi az utolsó bevételét is, valószínûleg nem jelent majd komoly vigaszt, hogy képzési programokban és a Közmunka Tanács által szervezett közmunkában vehet részt, illetve vállalhat közhasznú munkát is a Regionális Munkaügyi Központok szervezésében.

A mélyszegénységben élõk helyzetét ráadásul tovább nehezíti, hogy a munkanélküliség a válság miatt már tíz százalék körüli, és a segélyezettek száma 210 ezerrõl egy év leforgása alatt közel háromszázezerre nõtt. Vagyis: jól képzettek tömegei is beáramlanak az állásukat vesztettek világába. Õk feltételezhetõen lekötik azokat a kapacitásokat, amelyekre az állam közmunkát szervez. Az Út a munkához keretében szervezett közcélú munka sem képes felszívni az összes, dolgozni akaró embert, így nem világos az sem, hogyan lenne képes az onnan kiszoruló tízezres tömeg beleférni a közmunka- és a közhasznú munkaprogramokba.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetõ-helyettese azt mondja: az Út a munkához jó irány a szociálpolitikában, mert a munka jobb eszköz a létfenntartáshoz, mint a segély. Az ellenzék már régóta ebbe az irányba terelné a rendszert. Ugyanakkor nem tagadja, hogy a program feszültségeket okoz: sok, minimálbéren foglalkoztatott ember azt látja reggel a munkába menet, hogy mások, ugyanannyi pénzért csak a kapát támasztják, és “laza munkafegyelem mellett ugyanazt a bért keresik meg”, míg nekik a túlórával terhelt rengeteg munka, és a munkahely elveszítése miatti félelem jut. Harrach szerint tökéletesíteni kellene az Út a munkához programot, nem kellene ilyen szélesre tárni a közcélú munkára alkalmasak körét: annak kell biztosítani a közcélú munkát, aki valóban akar és tud dolgozni, de számára értelmes munkát kell találni. Harrach az “egy család egy segélyezett” elvre azt mondja: a válság megoldását nem a legszegényebb embereken kellene kezdeni. – Ez a lépés növeli a szegénységet, és a szegény gyerekek számát – jelenti ki.

Népszabadság cikk
2009. október 5.
Ónody-Molnár Dóra írása
(a honlap terjedelméhez átszerkesztve)

(megjelent a Magyar Hírlap augusztus 13-i számában)

Magyarország alapvetõ problémája, hogy nem tudott rendezett világot teremteni magának. Ha nincs rend a fejekben és a viszonyokban, akkor nincs valódi szabadság sem. A két fogalom ugyanis nem ellentétes, hanem kiegészíti, sõt feltételezi egymást.
<--more-->
Csak akkor tudunk rendet tenni a konkrét ügyekben, ha helyes fogalmunk van a szabadságról és az igazságról, ha úgy tetszik a világ rendjérõl. Errõl szól XVI. Benedek pápa Caritas in veritate kezdetû szociális enciklikája, melyet a pénzügyi-gazdasági válság kapcsán adott ki. Ennek okaként a gazdasági növekedés kizárólagos feltételének értelmezett profitmaximálást jelöli meg, megoldásként pedig az átfogó kulturális megújulást. Mi ezt leegyszerûsítve úgy szoktuk mondani, a bankárok pénzéhsége okozta. Új szemléletre van szükség.
Ha megkérdeznénk az utca emberét, neki mit jelent a szabadság, bizonyára lenne, aki azt válaszolná, ha senki nincs börtönben a családból. A többség pedig, hogy azt teszek, amit akarok. Az igazi szabadság énnél látszólag szûkebb, valójában több. Ezt tapasztalja meg döntésében az a fiatal, aki nem az alkohol vagy a kábítószer örömét választja, hanem a tanulást és a sportot. A rossz választása beszûkít, függõvé tesz, elveszi a szabadságot. A jó választása megerõsíti a szabadságot, kiteljesíti az embert.
Mi a jó? Ami megfelel a világ rendjének. A tomista filozófia, – aminek értelmezését nem kell mindenkinek elfogadnia, de tiszta fogalmait érdemes használni – természettörvényrõl beszél. Aquinoi Szt. Tamás azt mondja az örök törvényrõl, hogy az a Teremtõben van, eszerint alkotta meg a világot. Az értelmes teremtmény, az ember ebbõl részesedik, hogy berendezze a világot, ezt hívjuk természettörvénynek. Az egyén és a társadalom alapvetõ normái tehát az ember lelkiismeretébe írva adottak, ezt nem kitalálni, hanem alkalmazni kell.
Az új enciklika – a „Szeretet az igazságban” – az alapvetõ értékek újrafelfedezésére, kulturális megújulásra bíztat. Értelmezése szerint az igazság nem más, mint a világ és benne az egyes ember rendeltetése, vagyis a teremtett világ rendje. Ez a helyes emberi cselekvés kerete, ez teljesíti ki szabadságunkat. Így talán jobban megértjük, mit jelent: „Az igazság szabaddá tesz titeket.” De mit keres itt a cím másik fogalma, a szeretet? Ezt a szót sokan elcsépelték, kiüresítették, vagy túlcukrozták. Pedig ez az egyéni és társadalmi cselekvés alapvetõ normája, nem elsõsorban érzelem, hanem elkötelezettség és felelõsség.

Miért nincs rendezett világ ma Magyarországon? Hivatkozhatunk történelmi vagy kulturális okokra, de abban egyet kell értenünk, hogy a társadalom állapotát a különbözõ eszméket és törekvéseket képviselõ politikai erõk jelentõsen befolyásolják. A neoliberálisok, – akik Európában és itthon is nagy befolyással rendelkeznek – nem szeretik a rendet és a hagyományos értékeket. Nekik a kivétel a szabály és az extrém a normális. A házasságról nem az egymásra talált férfi és nõ tartós kapcsolata jut eszükbe, hanem a válás szabadsága és az alternatív együttélések. Az egyházról a szekták és a nemzetrõl a kisebbségek. A nagyobbik baloldali párt vezetését a milliárdosok vették át. Számukra minden csak lehetõség. A rendezetlenség pedig több lehetõséget kínál egyéni céljaik elérésére, mint a rendezettség.

A rend hiánya legszembetûnõbb a közbiztonság területén. A rendõrség nem hatékony. Nem azért, mert nem tudja a dolgát, hanem azért, mert politikai befolyás alatt áll. A tüntetõkkel szemben embertelenek, a bûnözõkkel szemben bizonytalanok, pontosabban elbizonytalanítottak. Az emberi jogok rossz értelmezése miatt gyakran nagyobb védelmet kap az elkövetõ, mint az áldozat. Az esetek egy részében a rendõrök félnek a rasszizmus vádjától. Félelmüket az teszi indokolttá, hogy az alaptalan vád kormányzati körökbõl érkezik. A közbiztonság hiánya rossz válaszokat szül, aminek politikai következményei is vannak. Kinek az érdeke ez? Talán annak, aki elveszett támogatását a kaotikus helyzetben, a másik oldal megosztásával próbálja visszaszerezni. Az egyetlen helyes megoldás a rendõrség megerõsítése.
A gazdaság világában sincs rend. Amíg egyes cégek túlzott kedvezményeket kapnak, a többséget súlyos adóterhek nyomorítják. Mindennaposak a foglalkoztatási visszaélések, elterjedt a körbetartozás és az adóelkerülés a legfelsõbb szinten is.
A magyar oktatási rendszer hagyományai sokáig megvédték az iskolákat a liberális kártevéstõl. A tönkretett tanári tekintély, a nevelési cél hiánya, és az ostoba kormányzati intézkedések zavaros helyzetet teremtettek az iskolákban. Az oktatás világában is rendet kell tenni.
Az egészségügyrõl mindenkinek vannak tapasztalatai. Nem csak a tulajdonosi és finanszírozási kérdéseket kell rendezni. Félõ, hogy ebben a szférában a kártevés folytatódik.
A média és a szórakoztató ipar a valóságnál silányabb világot mutat a közönségnek. Céltévesztett emberek értékvesztett világát tárja elénk. A civil szervezetek ezen a területen többet tehetnek a hitelesség érvényesüléséért mint a kormányzat.
A rendezetlenség legszembetûnõbb a politika világában. A lenyúlások miatt minden kétszer annyiba kerül, mint kellene. A hatalomvágy gátlástalansággal társul, a társadalmat manipulálják, szûk csoportérdek szolgálatába állítják a közigazgatást, és a szolgálatokat. Mindezt a szégyenkezés legkisebb jele nélkül.
Megérett az idõ a változásra, egy olyan világ megteremtésére, amelyben minden a helyén van, rendezettségben és szabadon élhetünk.

Harrach Péter

Sokan úgy gondolják, Magyarország legnagyobb problémája ma az, hogy mekkora rést nyissunk a melegek hálószobájának ajtaján. Holott maga a nemi identitás problémájával küzdõ vagy irányultságával megbékélt és azt vállaló ember igyekszik kulcsra zárni ezt az ajtót. A büszkélkedés a liberális ideológusok akciója, amihez könnyen találnak néhány ízléstelen, magamutogató figurát.
<--more-->
Az utcai rendbontásról csak annyit, egy rendezett világban, egy erõs kormány idõszakában ilyen nem történhet meg. 2000 táján nem is volt ilyesmi.
Miközben a baloldal álproblémán nyámmog, a kormányzat félmegoldást keres egy valóban komoly társadalmi gondra. Az utóbbi idõben több önkormányzat felvetette a rendszeres szociális segély folyósításának munkakötelezettséghez kötését. Ezt a Gyurcsány kormány törvénymódosítása miatt kialakult helyzet és az azt követõ felzúdulás váltotta ki. A kis fizetésért dolgozó polgár ugyanis azt látta, hogy munkakerülõ szomszédjának segélye kiegészítve a megélhetési gyermekszülésbõl eredõ támogatással magasabb, mint az õ jövedelme.

Mindenki elfogadja, hogy az átmeneti segélyezés, mint az egészséges társadalom szolidaritásának megnyilvánulása a krízishelyzet kezelésére szolgáló méltányos eszköz. A szociális járadékkal sincs senkinek problémája, mert az az egészségkárosodott ember nyugdíjszerû ellátása. Gondok a rendszeres szociális segéllyel vannak. Nem azzal, hogy rendeltetése szerint a munkalehetõség hiányában megélhetést biztosít az egyébként munkaképes embernek, hanem azzal, hogy a munkalehetõséget elkerülõ ember is élhet vele.

Különben is, ez olyan gyógyszer, aminek súlyos mellékhatása van. Mind az egyént, mind a társadalmat demoralizálhatja. A folyamatosan munkanélküli állapotban tartott ember személyisége torzulhat. A közösség igazságérzetét pedig joggal borzolja, hogy vannak akik egy életen át indok nélkül közpénzbõl tartják fenn magukat. Az állam kötelezettsége, hogy az egyén és a társadalom érdekében segély helyett munkalehetõséget kínáljon fel, például a mainál jóval több közmunkaprogramot.

A döntéshozók kezében van egy másik eszköz is, a segély és a bér közötti különbség növelése, azért, hogy érdemes legyen dolgozni. Ebben a kérdésben a jelenlegi miniszterelnök szavai és tettei között, hogy finom legyek nehéz összefüggést találni. Mostanában õ is azt mondja, hogy növeljük ezt a különbséget. Az elmúlt évek intézkedései, különösen az említett törvénymódosítás megszüntette azt a közel négyszeres különbséget, amit a polgári kormány örökül hagyott. Ezt nyilvánvalóan azért tette, hogy hagyományos szavazóbázisának kedvezzen, nem törõdve azzal, hogy a társadalom állapotát tovább rontja.

Az önkormányzati világ, köztük saját polgármestereik nyomásának hatására, a kormányzati kommunikáció – ahogy látjuk a miniszterelnökkel az élen – 180 fokos fordulatot vett.

Ígérik a munkaképes segélyezettek munkalehetõségeinek bõvítését, ennek biztosításáig az un. rendelkezésre állási járadék folyósítását. Illetve „bizonyos családok” számára a családi pótlék óvodában, iskolában természetbeni támogatásként nyújtott változatát.

Elsõ pillanatban látszik, hogy a szociális helyzetnek nem átgondolt és árnyalt kezelésérõl van szó, amely a valódi rászorultaknak megértõ segítséget nyújt és határozottan bezárja a visszaélések kiskapuit. Csupán a nyomásnak engednek és látszatintézkedéseket javasolnak. A Gyurcsány kormány megszokott ötleteléseinek egyikével állunk szembe, amit majd egy újabb ötlet hatástalanít. Ha ez a következõ ötlet késne és az eredeti eljut a megvalósulásig, a kölönbözõ baloldali érdekcsoportok lobbizása útközben úgy fellazítja, hogy a helyzet érdemi változtatására alkalmatlan lesz. Ez nem ellenzéki fanyalgás, hanem a jelenlegi kormányzat bevett gyakorlata.

Magyar Hírlap 2008. július

Orbán Viktor ajánlata a nyugdíjasoknak évek óta a legtisztességesebb hang a nyugdíjfronton. A válság megoldásához kérte segítségüket, szövetséget ajánlva nekik. Ígéretet tett arra, hogy a válságkezelés egy-két évében sem fog csökkenni a nyugdíjak reálértéke. Nem kis vállalás, különösen akkor, amikor Gyurcsány Ferenc nem volt képes ezt teljesíteni. Tavaly egy év alatt 3,8%-kal csökkent a nyugdíjak értéke. Utoljára Horn Gyula kormányzása idején történt reálérték-vesztés. Gyurcsány nem elnézést kért ezért, hanem egy Orbánt lejárató kampányba kezdett. Ahogy 2002-ben és 2006-ban, úgy most is megtévesztõ szöveggel, félelmet keltve manipulálja a nyugdíjasokat. Nagyon jól tudja, hogy könnyû szorongást kelteni a kiszolgáltatott, biztonságot igénylõ emberekben. A megtévesztõen behízelgõ hang eltereli a gyanút az állítások valótlanságáról. Álságos szavai ismét kárt okoznak. Nemcsak azzal, hogy megtéveszti, akit még lehet, hanem tovább rongálja a közéleti szereplõk szavainak hitelét. Ezzel is arra késztetve mindnyájunkat, hogy a száraz tényekre szorítkozzunk.

<--more-->
A nyugdíjak reálértéke a rendszerváltás után a következõképpen alakult.
91-94–ig 8%-os veszteség, 95-98-ig 12%-os veszteség, 99-2002-ig 22%-os növekedés, 2003-2007-ig (5 év) 19,6%-os növekedés.
Három mélypont volt. A rendszerváltás sokkja, vagyis a nagy gazdasági és társadalmi átalakulás idõszaka, a Bokros csomag ideje és a tavalyi év.
A polgári kormány nyugdíjpolitikájával kapcsolatban sok megtévesztõ szöveg ült meg a köztudatban. Sajnos ezeket a feltárt valóság sem képes eltüntetni, legfeljebb gyengíteni. Az évtized legsikeresebb kommunikációs trükkje volt, hogy „Orbán Viktor elvett 19.000 Ft-ot a nyugdíjasoktól.” Bár kormányozni tudnának úgy a szocialisták, mint trükközni. A történet röviden a következõ. Horn Gyula adta postára a Bokros csomagot. Nem az volt a baj, hogy feladta, hanem, hogy rossz helyre küldte. Azokra rakta a terhet, akiket kímélni kellett volna. Elsõsorban a gyermeket nevelõ családokat és a nyugdíjasokat. Két év alatt 20%-kal csökkent a nyugdíjak értéke. Horn Gyula azt tette, amit késõbb párttársa és utóda, Medgyessy Péter, megígérte, hogy a választások után minden másként lesz. Az ígéretet nagyvonalúan törvénybe is iktatta, valahogy úgy, mint Gyurcsány az adócsökkentést, amit a gyõzelem után rögtön visszavont. Hogy ez ez tisztességtelen? Persze, de kit zavar? Ha a Horn-féle ígéret teljesül az történt volna, mint a Medgyessy féle 50% esetén, aminek hatását máig élvezzük.
Mit tett Orbán? Azt mondta, visszaadjuk a nyugdíjasoknak, amit a Horn kormány idején veszítettek, sõt többet adunk, mint amit a volt miniszterelnök ígért, de nem egy év alatt, mert akkor összeomlik a költségvetés. A ciklus minden évében nõtt a nyugdíjak reálértéke, összességében 22%-kal.
Az elsõ évben differenciált nyugdíjemelést hajtottunk végre. A legkisebb nyugdíjak 25,5%-kal, a legnagyobbak 11%-kal emelkedtek.
Miért választottuk ezt a megoldást? Mert a differenciálatlan emelés jogos, de nem igazságos. Néha – talán egy évtizedben egyszer – az emeléseknél is lehet a biztosítási elv mellett érvényesíteni a szolidaritás elvét. Tettek hasonlót a szocialisták is, helyesen tették. Gondoljunk bele, egy 50 ezer forintos nyugdíj 10%-kos emelés után 55 ezer forintot ér, egy 200 ezer forintos ugyanolyan mértékû emelés után 220 ezer forintot. A különbség egyre nõ, a kenyér pedig, mindkettõnek ugyanannyiba kerül. Tudom fontos szempont, hogy valaki mennyi járulékot fizetett, de mégis…
Egyszóval Orbán nem elvett a nyugdíjasoktól, hanem adott nekik. A ciklus második felében bevezettük, hogy a törvény szerinti kötelezõ úgynevezett svájci indexálású emelés felett 3-3%-kal többet emeltünk. Azt sem árt kihangsúlyozni, hogy a polgári kormány idején vált véglegessé ez a fajta emelés, vagyis akkor alkalmaztuk elõször 50-50%-ban az infláció és a bérnövekedés alapján történõ számítást. Ezért hallom csodálkozva azokat a kormánypárti megjegyzéseket, miszerint õk vezették be a svájci indexálást. Ennek ellenére azt kell mondanunk, hogy a svájci indexálás nem szentírás. Sok európai országban másként csinálják. Akkor ugyanis, ha a gazdaság gyengén mûködik, és a bérek nem emelkednek, ez a módszer hátrányos a nyugdíjasoknak. Ez történt tavaly is.
Többször hallottam szocialista politikusoktól azt is, hogy õk vezették be a nyugdíjas fogyasztói kosár alkalmazását. Ezzel szemben a valóság az, hogy a polgári kormány 2001-ben kormányrendeletben kötelezte a KSH elnökét, hogy számítsa ki a nyugdíjas inflációt, és a szociális minisztert, hogy a nyugdíjas fogyasztói kosár által jelzett inflációt használja a nyugdíjemelés egyik alapjául. Ez ugyanis mindig magasabb, mint az átlagos infláció. (Napjainkban az infláció 7%-ra ugrott, a nyugdíjas infláció pedig 7,7 %-ra.
Néhány szót megérdemel a szocialista szórólap, amit a posta a nyugdíjakkal együtt hord ki. Nem a nyugdíjakról szól, hanem Orbán Viktorról, õt gyalázza. Azt adja a szájába, amit soha nem mondott, olyat sugall, amit soha nem akart. Ezt ismétli a balliberális sajtó, és szajkózzák a szocialista nyugdíjasok. Az igazi szándék már senkit nem érdekel. Pedig ha az teljesült volna, akkor tavaly nem veszítenek a nyugdíjasok átlagosan 30 ezer forintot. Ezt szeretné korrigálni a KDNP országgyûlési határozati javaslata, amely kezdeményezi, hogy egyszeri juttatásként adják vissza minden nyugdíjasnak. A sokszor hallott válasz erre is nyilván az lesz, hogy nincs fedezet rá a költségvetésben. Ezért a javaslatunk 2009-es kifizetést tartalmaz.
Errõl az elõterjesztésrõl ad tájékoztatást a KDNP szórólapja.

Harrach Péter