A két képviselõ augusztus 11.-én írt levelet a miniszterhez, az Új Tulajdonosi Program kapcsán, amelynek során öt regionális állami tulajdonú vízi közmû társaság összevonására készül a kormány, hogy az átalakított társaságok részvényeit értékesíthesse. A Nemzeti Vagyonkezelõ ZRt. két vállalatcsoportot készül létrehozni, a Kazincbarcikai anyatársasághoz a váci és szolnoki, míg a Siófoki anyatársasághoz a tatabányai leánytársaság kerülne be apport formájában. A leánytársaságokban a Magyar Állam tulajdonosi részvétele ezzel megszûnne, és a vagyon társasági tulajdonba menne át. Így a vagyonnal való gazdálkodásra (kezelésre, hasznosításra, elidegenítésre/privatizálásra) a gazdasági társaságokra érvényes szabályok vonatkoznának. E vállalatcsoportok létrehozása alkalmas az állami vagyonra vonatkozó szigorú törvények megkerülésére.
<--more-->
Az állami tulajdonú vízközmûvekkel rendelkezõ települések önkormányzatai a víz-szennyvízkezelési ellátási kötelezettségüket úgy biztosítják, hogy a közmûtársaságokban nem rendelkeznek tulajdonrésszel. A jelenleg még vízközmû tulajdonos államot törvény kötelezi a mûködtetésre. A tervezett összevonás után a vízközmûveket mûködtetõ gazdasági társaságoknak viszont nem lesz törvényi kötelezettségük a mûködtetésre vagy fejlesztésre.

Az önkormányzati szövetség a kormányhoz eljutatott állásfoglalásában azt kéri, hogy a tervezett döntést halasszák el és az elõkészítésbe vonják be a szövetséget is. Harrach Péter és Hadházy Sándor levelük végén felhívták a figyelmet e törvényi anomáliákra.

Az önkormányzati miniszter megbízásából, szeptember 15.-én Dr. Bujdosó Sándor válaszolt Harrach Péternek.

A kormány májusban tárgyalta az ÚTP. tervezetét, amelyen a szakmai egyeztetések során megvitatásra kerültek- többek között- az Ön levelében megfogalmazott aggályok. A kormány augusztus 27.-i ülésén az ÚTP. ügyében olyan elõterjesztést vitatott meg, amelyben már nem szerepelt a vízi közmû vállalatok részvényeinek értékesítése. A válaszlevél felhívja a figyelmet arra, hogy az önkormányzatokkal folytatott egyeztetések helye a Kormány -Önkormányzatok Egyeztetõ Fóruma, amely az ÚTP.-vel kapcsolatos kérdést a 2008. szeptember 23.-i ülésén tárgyalja. A minisztérium reméli, hogy az ÚTP. újabb változata, amelybe már nem kerül bele a vízi közmû társaságok részvényeinek értékesítése, a felvetésekre megoldást jelent majd.

B.T.E.

Harrach Péter június 2.-án szólalt fel a parlamentben, annak ügyében, hogy a Ferences Rendtartomány, amely három fontos szociális intézményt mûködtet, késve tudta csak beküldeni a normatív állami támogatásra vonatkozó igénybejelentõ lapot. Ennek következtében támogatás nélkül maradtak, így 300 ember gondozása került veszélybe.
<--more-->
A rend témafelelõsének szívinfarktusa miatt kialakult adminisztrációs problémát a kiszolgáltatott emberek problémája felülírja hívta fel a figyelmet az alelnök.

Szûcs Erika miniszter asszony válaszolt az interpellációra, és kijelentette, hogy a törvény 2007. július 31.-ét jelölte meg az igénybejelentés határidejeként, de már január elsejétõl hatályban volt, tehát az igénylõknek elég idõ állt a rendelkezésükre. A minisztérium a váratlan élethelyzetekre is keresi a megoldást, hogy hozzá tudjon járulni támogatás formájában az önhibájukon kívül mulasztó fenntartók kiadásaihoz. Normatívát nem lehet megállapítani, csak törvénymódosítással, amely nagyon hosszú idõt venne igénybe. Kijelentette a támogatás összegét nem tudja garantálni, a költségvetésbõl a megtakarítások terhére igyekeznek ezt biztosítani. …”A kasszát átnézzük, hamarosan megjelenik a felhívás erre a támogatásra, és ígérem képviselõ úrnak, nem ezen kívánok takarékoskodni.”

Harrach Péter reagálásában kijelentette, megnyugtató a megoldás keresése, bár már év közepe van, mégis a miniszter asszony szavát garanciaként értékeli, és elfogadja a válaszát.

Szeptember 19.-én Harrach Péter levélben kereste meg Szûcs Erika miniszter asszonyt, és emlékeztette az ígéretére, amelyet az interpelláció kapcsán tett. Hozzátette tolakodás nélkül, de szeretné megsürgetni a megoldást, hiszen lassan a negyedik negyedévbe lépünk, de elõrelépés nem történt az ügyben.

B.T.E.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház!

Engedjék meg, hogy én ne az erõs kritikai hangot folytassam, hanem inkább a szövegben meglevõ lehetõségeket próbáljam továbbgondolni, és valamit hozzátenni ehhez a gondolkodáshoz. Arról szól – és itt elsõsorban természetesen a gazdaság kifehérítésérõl, illetve az adócsökkentés kérdésérõl van szó -, arról szól ez az irat, hogy 3-4 éven belül 1000-1200 milliárd forinttal csökkenthetjük az adózók terheit, és ahogy az elõbb is elhangzott, az átlagjövedelem körüli és az afelett keresõknek érdemi, esetenként 10-20 százalék körüli nettó jövedelemnövekedést ígér.

Ha adócsökkentésrõl beszélünk és jövedelemnövelésrõl azoknál a társadalmi rétegeknél…

SF/Lezsák-Hende-/ (Harrach Péter)Ha adócsökkentésrõl és jövedelemnövelésrõl beszélünk azoknál a társadalmi rétegeknél, amelyek természetesen megérdemlik ezt, akkor azt hiszem, hogy feltétlenül szólnunk kell azokról is, akik talán a leginkább megérdemlik: szólni kell a gyermekek érdekérõl, a családok biztonságáról és a népesedési helyzet javításáról, és ez felveti a választható családi adózás gondolatát. Engedjék meg, hogy erre a területre irányítsam a figyelmem, és így próbáljam a gondolatot továbbvinni.

Azt hiszem, azt mindnyájan elismerjük, hogy minden gazdaságpolitikai intézkedésünk valamiképpen – közvetlenül vagy közvetve – hatással van a társadalomra, s ha ez igaz, akkor mindig figyelembe kell venni a társadalomelméleti alapelveket, ha egy gazdasági intézkedést teszünk, akkor is. Jelen esetben az igazságosság elvérõl van szó, amit ha leegyszerûsítünk, úgy definiálhatunk, hogy mindenkinek meg kell adni azt, ami neki jár, méghozzá figyelembe véve az azonos személyi méltóságot és a társadalmi helyzetbõl adódó különbségeket. Nem lehet összehasonlítani annak az adózó polgárnak a helyzetét, aki egyedül él, annak a helyzetével, aki viszont sokakat eltart, gondoz, gondoskodik róluk. Éppen ezért érdemes legalább néhány mondat erejéig a választható családi adózás kérdésérõl szólni. Azért, hogy az az adórendszer, amely ma igazságtalan – hiszen a gyermektelenséget jutalmazza, és bünteti azokat, akik másról gondoskodnak -, valamiképpen igazságossá váljék. Talán úgy, hogy a jövedelmükbõl kevesebbet vegyünk el adó formájában azoktól, akik másról is gondoskodnak.
 
Ha a családot úgy fogjuk fel, mint egy fogyasztói egységet, akkor indokolt, hogy a bevételi oldalról is egységesnek tekintsük a családot. Engedjék meg, hogy néhány mondatot szóljak errõl az adózási formáról, a kiszámíthatóságáról is.

Ez a választható adózási forma azt jelenti, hogy a családtagok összevont adóalapba tartozó jövedelmeit együttesen vesszük számításba, ezt elosztjuk – nem a családtagok számával, hanem – a családtagok számától függõ osztóval. Nem szeretnék a kiszámíthatóság részletkérdéseibe belemenni, de tény az, hogy minél több eltartottról, minél több emberrõl gondoskodó keresõrõl van szó, annál nagyobb ez az osztó, és annál kisebb lesz a befizetendõ adó összege.
 
Számításaink szerint, ha megvalósult volna akkor, amikor benyújtottuk ezt a törvénytervezetet a parlament elé, akkor 2010-ben az adóterhek egy két gyermeket nevelõ család esetében, ahol természetesen két szülõ is van, 25 százalékkal, ahol egy szülõ egy gyermeket nevel, 30 százalékkal csökkentek volna. Ez nagyjából annyi, mint amennyit a Gyurcsány-dolgozat említ, csak egyetlen szemponttal kiegészül: az igazságosság szempontjával, és egy adórendszernél talán ezt is érdemes figyelembe venni. Tehát a gyermekek érdeke, a család biztonsága és a demográfiai helyzet javítása igényli azt, hogy amikor adórendszerrõl beszélünk, akkor az igazságosság szempontját is vegyük be a gondolkodásunkba.

Ennyivel szerettem volna kiegészíteni ezt a dolgozatot, illetve ennek egy gondolatát. Köszönöm szépen.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház!

Mielõtt a témámba belekezdenék, egy-két mondatot az idõsek világnapjához, bár tegnap errõl már szóltam. Úgy gondolom, van egy nagy szakadék a valóság és a szívlágyító kormányzati kommunikáció között. Csak egyetlen dologra hadd utaljak. “A foglalkoztatás a probléma megoldása”, mondják miközben tavaly 50 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma. Talán elõször is ezt kellene megoldani.
<--more-->
Ha megengedik, akkor valóban a témámra térnék. A hír így szól: csütörtök reggel, egyelõre ismeretlen tettesek darabokra törték a kiskunhalasi fõplébánia-templom kertjében álló feszület elõtti Mária-szobrot. Ez kultúra-, közösség- és vallásellenes cselekedet volt. Önmagában véve, ha elszigetelt jelenségrõl van szó, akkor talán nem kívánkozik ide, de mivel egy súlyos társadalmi probléma megnyilvánulása és nem egyedi eset, ezért szólni kell róla.

Kultúraellenes volt, hiszen ezek mûemlékszobrok voltak. Közösségellenes, mert a közösség maga adta össze a pénzt az elõzõleg már megrongált szobor helyreállítására, és vallásellenes, hiszen annak a hívõközösségnek a vallási tiszteletét gyalázta meg.

Miért mondom azt, hogy ez egy súlyos társadalmi probléma megnyilatkozása? Azért, mert itt két magatartás találkozik: egyrészt az értékõrzõ, a társadalmi normákat betartó, a másik embert tisztelõ, önmaga és a társadalom iránt felelõsséget érzõ ember magatartása, szemben azzal, amelyik nem tiszteli a normákat, a másik embert, felelõtlen és lehet, hogy nem mindig szoborrongálásban, de a szomszéd tyúkjának ellopásában vagy a közlekedésben száguldozva, a másikat leszorítva jelenik meg. Az õ gyerekeik azok, akik nem adják át a helyet a buszon az idõs embereknek. Szóval egy deviáns magatartás egyre terjedõ jelenségével állunk szemben Ezzel a kérdéssel foglalkoznunk kell. Kik azok, akik ezen változtathatnak? Elsõsorban persze a család, de nézzük meg, milyen állapotban vannak a családjaink. Hadd utaljak egy aktuális kérdésre: a Ptk. módosításában hogyan próbálják a házasság, a család intézményét tönkretenni.

Vagy nézzük meg, hogy mit tehet, mondjuk, a média! Nem szeretném a szerepét túlhangsúlyozni, de amikor üres emberek sztárként jelennek meg és öntik belsõ tartalmukat a társadalomra, akkor – azt hiszem – a média felelõsségét mégiscsak meg kell említeni. Végül a politika is lehetõséget ad a társadalom formálására, éppen a közösségek megerõsítésével, és a normák szerepének növelésével.

És most nézzünk egy pillanatra magunkra, hiszen a politika világa képes befolyásolni minden társadalmi jelenséget. Akkor, amikor a normák megtartásában pont a politikai csúcson állók nem vitézkednek, amikor az igazmondás, a más tulajdonának tisztelete nem válik olyan normává, amit be kell tartani, sõt ehelyett a manipuláció erõsödik fel, akkor bizony a politika felelõsségét is említeni kell.

Ha a példához visszatérhetek, azt is meg kell említenem, hogy akik egyház nélküli társadalomban gondolkodnak, vagy visszatartják az egyházi intézmények normatíváját, azok egy olyan szellemiséget erõsítenek meg, ami ehhez hasonló cselekményekre biztat deviáns embereket.

Amikor a társadalmat befolyásolni akarjuk, amikor javítani akarjuk annak állapotát, akkor két dolgot kell figyelemmel kísérnünk, és ezt hadd hangsúlyozzam újból. Azokat a normákat kell megerõsítenünk – példával és intézkedésekkel is –, amelyek az egyéni életet boldogabbá, emberibbé, a társadalmat pedig mûködõképessé teszik, és meg kell erõsítenünk azokat a közösségeket, amelyek képesek olyan embereket szocializálni, akik a társadalomnak tisztességes és hasznos tagjai lesznek. Ez a mi feladatunk, ezt kell erõsítenünk. Köszönöm szépen.

(A megfigyelési ügy heves parlamenti vitája után)

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház!

Öt perc kampánycsend következik, és elnézést kérek, hogy olyanokról szólok, akiket valószínûleg senki nem figyelt meg. Az idõsek világnapjáról van szó. Úgy gondolom, hogy ez az-az alkalom, amikor nagyobb figyelemmel fordulunk az idõsek felé, ugyanakkor tiszteletünket fejezzük ki irántuk. Mit jelent a tisztelet? Nem csupán azt, hogy életüket leélve a teljesítményük elõtt fejet hajtunk, hogy azt a világot, amit õk örököltek apáiktól, továbbadták nekünk, a gyermekneveléstõl, a munkán keresztül az áldozaton át. De azt is jelenti, hogy mi akkor vagyunk a helyünkön, ha megadjuk ezt a tiszteletet. A zsidó-keresztény kultúrkörben van egy normagyûjtemény, amit úgy hívunk, hogy tízparancsolat. Ennek egyik tétele azt mondja, hogy apádat és anyádat tiszteld. Ez nem csupán a szüleinkrõl szól, hanem az elõzõ nemzedékrõl is, arról a nemzedékrõl, akiknek sok mindent köszönhetünk. Ha mi ezt megtesszük, akkor rendben van körülöttünk a világ, akkor a helyünkön vagyunk, és akkor megvalósítottuk önmagunkat.
<--more-->
De azt látjuk ma, hogy a világban körülöttünk ez nem valósul meg. Mi lehet ennek az oka? Hármat mondanék. Az egyik a demográfiai helyzet. Az idõsek részaránya növekedett, és már lassan ott tartunk – néhány évet jósolnak a demográfusok -, hogy a járulékfizetõk és a járulékfelhasználók aránya megváltozik, ez olyan feszültséget jelent az aktív és inaktív korosztály között, amit már kezelnünk kell. A másik az a magatartás, amit a társadalomban tapasztalunk, a tisztelet hiánya, az önzés, azok a cselekedetek, amelyek vagy erõszakosak, vagy csak tiszteletlenek, de semmiképpen nem szolgálják azt, amirõl szóltam. Van egy harmadik is, és legyünk önkritikusak, ez a politika világában található, mert akkor, ha a szavazat maximálása kizárólagos szempont, nem az embert, csak a szavazatát nézik, akkor bizony megint csak a tiszteletlenség jelenik meg.

Egy szakértõt szeretnék idézni errõl a magatartásról, olyan szakértõt, aki nemrég mondta a következõ mondatokat. Így hangzik: “Minden szavazat számít. Az meg, hogy hogyan szerezzük meg, soha ne derüljön ki. Ha szavazásra akarjuk bírni az embereket, ellenséget kell keresni, ha nincs, akkor démonizáljunk valakit, mert ma már csak ettõl mennek el az emberek.” Ismerõsek ezek a mondatok? Egy kormánypárti képviselõ mondta nemrég Erdélyben. Úgy gondolom, hogy ezt manipulációnak hívják; egy olyanfajta magatartás, amely elsõsorban az inaktív réteget célozza meg, különösen az idõs embereket, és semmiképpen nem a tisztelet, hanem a legnagyobb tiszteletlenség jele.

Az idõsek világnapja nem a nyugdíjról, a nyugdíjrendszerrõl szól. De néhány mondatot engedjenek meg errõl is, mert az emberhez méltó élet biztosítása a mi feladatunk. Ha a nyugdíjrendszerrõl van szó, akkor annak a fenntarthatóságáról is szó van, a biztosítási és a szociális elem együttes jelenlétérõl is szó van, és még valamirõl: ki kell vonni a pártküzdelmek területérõl ezt a rendszert. Ezt a három szempontot egyszerre érvényesíti a KDNP nyugdíjkoncepciója, amit letettünk az asztalra, és amit kár volt elsõ menetben lesöpörni. Nem adjuk fel, újból le fogjuk tenni, mert reményeink szerint ez olyan megoldást jelent, amely a magyar nyugdíjrendszer hosszú távú létét fogja biztosítani.

Az idõsek világnapjának közeledtével még egyszer mindnyájunk nevében szeretném kifejezni tiszteletemet és elismerésemet az idõs nemzedéknek, hogy megteremtették azt a világot, amit mi ma – jól vagy rosszul – kezelni tudunk.

Köszönöm a figyelmüket.

Harrach Péter ünnepi beszéde

Sztehlo Gábor igaz ember volt és hiteles keresztény. Méltó arra, hogy emlékét õrizzük, és utcát nevezzünk el róla.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház!

-Kevesen vannak ma Magyarországon, akik nem látják, hogy árokba borult a szekér, és talán még kevesebben, akik ne gondolnák, hogy ki kell húzni onnan, hiszen a szekér dolga, hogy haladjon, legfeljebb olyan hajtót kell keresni, aki képes a lovakat az úton tartani.
De, hogy ne csak képekben beszéljek, azt is mondhatnám, hogy változásra van szükség, és valóban megegyezésre, ebben egyetértve a miniszterelnök úrral. Ezt kívánja az ország helyzete és a magyar emberek többsége is.
<--more-->
– Ehhez viszont, egy nagy legitimációval rendelkezõ cselekvõképes kormányzat kell, amely partnerként jelenik meg, és képes az együttmûködésre. A kérdés az, hogy vajon a jelenlegi kormány képes-e erre, milyen a társadalmi támogatottsága / jelentõsen alatta van annak, mint a választások idején volt / és milyen az együttmûködési kézsége?
Amit ma itt hallunk a parlamentben az egy megdöbbentõ színjáték. Az nem együttmûködési készség. Hadd idézzem miniszterelnök urat „ne kommunikációs csatákat vívjunk” mondja ezt õ, akirõl el kell ismerni a kommunikációs csatákban és manipulációs szándékokban utolérhetetlen. És mindez abban a parlamentben történik, ahol Kossuth és Széchenyi vívta egymással a nemes küzdelmet, és bármennyire is nem értettek egyet, senki sem vonta kétségbe a hazaszeretetüket. És gondoljanak Deákra, Eötvösre, vagy a nagy miniszterelnökökre, abból az idõbõl, amikor az ország nemcsak nehéz, hanem egyenesen tragikus helyzetben volt, Telekire, Bethlenre, akik után, egy ilyen színjátéknak vagyunk a tanúi a magyar parlamentben.

– De ha túllépünk a parlament falain, akkor sem látunk jobbat. Egy hatéves leépülés képeit látjuk. Önök nagyon jól tudják, hogy az államadósság növekedése nagyobb ütemû volt, mint a Kádár korszakban, és ezzel együtt a gazdasági növekedés a térségben az utolsó lett. Azt is tudják, hogy egy sikertelen, kudarcos egészségügyi reformnak nevezett intézkedéssorozat után vagyunk. És az is nyilvánvaló, hogy mi volt ennek az oka: az egy szempontú politika,
amely kizárólag a finanszírozási problémákat próbálta kezelni, átfogó koncepció nélkül.
Nézzék az oktatás helyzetét, semmi mást nem mondok, csak a kisiskolák megszüntetését. Kizárólag gazdaságossági szempontot érvényesítenek ott, ahol sokkal fontosabb, közösségépítõ szempontoknak kellene megjelenniük. Vagy a közigazgatás állapotát – sok helyen kaotikus- vagy a szociális helyzetet, vagy a tavalyi reálbér illetve reálnyugdíj csökkenést. Nézzük a foglalkoztatást! Szintén tavaly jelentõsen csökkent az amúgy is alacsony foglalkoztatás, nõtt a munkanélküliség, és a reményvesztettség az egész magyar társadalmat átitatja.  

– Ma a lakosság többsége /70 százaléka/ úgy látja, hogy rossz irányba mennek a dolgok, és ez a közeljövõben nem is fog változni. Ilyen helyzetben azt hiszem egyértelmû, hogy egyetlen megoldásként elõrehozott választásokat kell tartani.
Bízzuk a magyar választópolgárokra a döntést!

Köszönöm a figyelmüket! 

A bizottság elõtt Harrach Péter az elõterjesztõk nevében így indokolta a kezdeményezést:

“A rendszerváltást követõ elsõ két kormányzati ciklusban erõteljesen csökkent a nyugdíjak reálértéke. A polgári kormány ezt a folyamatot megállította, és a nyugdíjak értékének jelentõs növekedését érte el. Ezt az irányt a következõ négy évben is sikerült tartani. Tavaly azonban 3,8%-al csökkent a nyugdíjak reálértéke történt, ami a Horn – kormány óta nem fordult elõ, ez átlagosan évi 30.000 Ft veszteséget okozott a nyugdíjasoknak. Az energia- és élelmiszerárak emelkedésének idején ez sokakat érzékenyen érintett.

A veszteség pótlására tesszük azt a javaslatot, hogy 2009-ben tizenkét hónapra elosztva kapják vissza a nyugdíjasok, amivel megkárosították õket. Ezzel megvalósulna a Fidesz-KDNP többször hangoztatott szándéka, hogy a nyugdíjaknak minden évben legalább a reálértékét meg kell õrizni.”

KDNP frakció

Harrach Péter bevezetõjében hangsúlyozta, hogy Ukrajnával sok szempontból sorsközösség jellemzi a történelmünket. Hozzátette a keleti nagyhatalmi törekvések napjainkban is érezhetõk, de a cél az, hogy partneri- és ne az alárendeltségi viszony határozza meg ezt a politikai kapcsolatot. Végül kifejezte reményét, hogy Kárpátalján a magyarnyelvû oktatás teljes szabadságát a továbbiakban is biztosítani fogják.  

Semjén Zsolt felszólalásában megnevezet a KDNP. politikájának két legfontosabb eszmei alapját, a keresztény értékrendet, és a szociális igazságosság biztosítását. Szónoklatában a napi politikai és gazdasági állapotot is érintette. Széles Gábor a gazdasági válságból kivezetõ utat taglalta, az „Egymillió új munkahely” címû tanulmányára hivatkozva.

Ezt követõen a szalon vendégei a Tiffán pincészet bora mellett, kötetlen beszélgetéssel töltötték az estet.

B.T.E.

Terjed a korrupció, elherdálják a közvagyont, az érdem helyére a kapcsolat lép, politikai nyomást gyakorolnak a rendõrségre, miközben szabadon garázdálkodnak a lincselõk.

A chartaalapító elvbarátok azonban nem ettõl féltik a demokráciát, hanem fantomokkal riogatnak és azt a politikai erõt igyekeznek befeketíteni, amelyik már bizonyította, hogy képes igazságos és rendezett világot teremteni Magyarországon.

Harrach Péter
a KDNP alelnöke