Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Harrach Péter a körzetébõl, Verõcérõl érkezett iskolásokkal a parlamentben

Share Button
Harrach Péter a körzetébõl, Verõcérõl érkezett iskolásokkal a parlamentben Harrach Péter a körzetébõl, Verõcérõl érkezett iskolásokkal a parlamentben

A kormány két éve

Share Button
Fórum Vácott a Fidelitas és az IKSZ szervezésében

Vácott kerekasztal beszélgetésen értékelte a kormány két éves munkáját Harrach Péter a 4. számú választókerület elnöke, és Cséfalvay Zoltán a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

 
A kormány két éve  
 
<--more-->
Hollik István kérdéseire válaszolva Cséfalvay Zoltán elmondta a két éve átvett örökség nehezebb volt mint bárki gondolta volna, a gazdasági csõd elkerülése érdekében, bevezették a bankadót és a különadót. Történelmi lépésként említette azt a nehezem megszületett megállapodást, amelyet a bankokkal kötöttek az árfolyamrögzítés és a végtörlesztés kapcsán. Fontos, hogy „az új Alkotmányba bekerült egy olyan biztosíték, hogy ezután egyetlen kormány se tudja a végletekig eladósítani az országot.”

Harrach Péter szerint a kétharmados többség azt mutatta, hogy a magyar társadalom elutasítja a jelenlegi ellenzék képviselte világnézetet, és a hagyományos nemzeti értékek, a rend helyreállítása mellett tette le a voksát.  Ez ma is így van, hiszen még a „lemorzsolódó” választók sem erõsítik a balliberális oldalt.

-A kormánynak van világos értékrendje, egészséges társadalomképe, és bátorsága a nagy ellátórendszerek átalakításához, amelyek olykor érdeksérelemmel járnak. Mindehhez rendelkezik a szükséges politikai támogatottsággal is. – jelentette ki Harrach. Egy kérdés kapcsán azt is elmondta, hogy a legjobb szociálpolitika a jó gazdaságpolitika.

Cséfalvay az európai gazdasági helyzetet értékelve hangsúlyozta, a kormány konszolidálta a költségvetést, tartani tudja a 3 százalék alatti államháztartási hiányt, amit kevés uniós ország mondhat el magáról. Ezzel eltávolodott a gazdasági válságokkal küszködõ országoktól.

„ Mindez nem volt könnyû sem a kormánynak sem a magyar embereknek.” –tette hozzá.

A fórumot követõen Harrach Péter megbeszélést folytatott a Fidesz és a KDNP helyi alapszervezeteivel.

Brockhauser Edit

Átadták az ipolydamásdi mûvelõdési házat

Share Button
Harrach Péter körzeti képviselõ részvételével átadták Ipolydamásd felújított és akadálymentesített mûvelõdési házát. Egyúttal megünnepelték a térség eddigi legnagyobb beruházásának indulását is. Mint Rományik Ferenc polgármester elmondta, az alsó Ipoly mentén hat település egységes vízgazdálkodásának kiépítésére kerül sor, amely a pályázati kiírásnak megfelelõen, határon átnyúló együttmûködésben valósul meg. Az avatóünnepségen helytörténeti kiállítás megnyitására és Korcsmáros László részére, posztumusz díszpolgári cím adományozására is sor került.
Átadták az ipolydamásdi mûvelõdési házat Átadták az ipolydamásdi mûvelõdési házat
<--more--> 
Harrach Péter köszöntõjében kiemelte példaértékû, hogy most amikor az ország és a kistelepülések is nehéz helyzetben vannak, összefogással sikerül megvalósítani ezeket a fejlesztéseket. A jó adottságú és vezetésû település fejlõdése húzóerõ az egész környék számára.


B.E.

Vámosmikolai iskolások látogatása a parlamentben

Share Button
Vámosmikolai iskolások látogatása a parlamentben Vámosmikolai iskolások látogatása a parlamentben
Vámosmikolai iskolások látogatása a parlamentben Vámosmikolai iskolások látogatása a parlamentben

Trianonra emlékeztek Zebegényben

Share Button
Harrach Péter ünnepi felszólalása:
„A nemzetnek, az országnak, a családoknak és az egyéneknek is tragikus esemény volt a Trianoni Békediktátum. Emlékezni sokféleképpen lehet. Civil kezdeményezésre a kormány 2010-ben a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította június 4.-ét. Bár a megemlékezésben jelen van a fájdalom, új tartalmat kapott az összetartozás gondolatával. A határon túli magyarok állampolgárságának megadásával megtörtént a közjogi értelemben vett nemzetegyesítés. Fontos feladat, hogy Trianon emlékének ápolásával kapcsolatban átérezzék felelõsségüket a pedagógusok, és a média képviselõi. Több generáció úgy nõtt fel, hogy nem tanult Trianonról, vagy ha tudott is róla legfeljebb egy történelmi eseménynek minõsítette. A társadalom tudtába be kell vinni Trianon tragédiáját és megõrizni az emlékét. A széthúzás helyett az együttmûködésé a jövõ. A fájdalmas emlékezés mellett megjelenik a remény, hogy a nemzetre váró feladatokat közösen megoldhatjuk. Merítsünk erõt az együttes emlékezésbõl. Isten áldja a magyarokat határon innen és túl!”
Trianonra emlékeztek Zebegényben

KÉSZ Kerekasztal Nagykovácsiban

Share Button
Harrach Péter a keresztény értelmiségiek legutóbbi fórumán az új nyugdíjtörvény kapcsán kiemelte, három fontos tényt kell tisztázni, amelyek a médiában elferdítve jelentek meg.
KÉSZ Kerekasztal Nagykovácsiban 
 
<--more-->
-A nyugdíj megállapítás szabályai nem változnak, a százezer forint fölötti nyugdíjakat nem fogják 20 százalékkal csökkenteni, és nem kell adózni a nyugdíjak után. Ez utóbbi azért fontos, mert a Horn kormány 1997-es törvényének idevonatkozó passzusát most fogják törölni, amely elõírta, hogy 2013-tól be kell vezetni a nyugdíjak megadóztatását. – közölte a politikus. Azt is hozzátette, a kormány tartja azt az ígéretét, hogy a nyugdíjak megõrzik értéküket, amely Európa szerte is eredménynek számít.

A kerekasztal megbeszélésen Harrach Péter mellett Glattfelder Béla Európai Parlamenti képviselõ, illetve Molnár Csaba Gábor politológus szólaltak fel, majd válaszoltak a megjelentek kérdéseire. Ennek során kiderült 2004 óta elõször sikerült az államháztartási hiányt az unió által elõírt szint alá vinni.

B.E.

Harrach Péter parlamenti látogatáson fogadta a váci Király Endre Ipari Szakközépiskola és Szakiskola tanári karát

Share Button
Harrach Péter parlamenti látogatáson fogadta a váci Király Endre Ipari Szakközépiskola és Szakiskola tanári karát

Harrach Péter az M1 Ma Reggelben 2012-06-01

Share Button

Az abortusztabletta kiterjeszti az életellenes fellépés lehetõségét

Share Button
A Kereszténydemokrata Néppárt az abortusztabletta bevezetését olyan cselekménynek tartja, amely kiterjeszti az életellenes fellépés lehetõségét – mondta Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetõje sajtótájékoztatón, ahol elhangzott: a KDNP az abortusz minden formáját ellenzi. Leszögezte: a KDNP a tablettát mint egyik módszert veti el, mert a kereszténydemokraták elvi okokból elleneznek minden olyan cselekményt, ami az élet ellen irányul.
Az abortusztabletta kiterjeszti az életellenes fellépés lehetõségét 
 
<--more-->
Ebben a helyzetben a nõk méginkább kiszolgáltatottak, különösen az egyszemélyes döntés, a magára hagyatottság miatt – fejtette ki.

Nagy Kálmán országgyûlési képviselõ kiemelte: Magyarországon 100 élve született gyermekre 43-50 abortusz jut, az uniót megalapító tagállamoknál ugyanez szám 8-15 között mozog.

Azt mondta, az abortusztabletta alkalmazása sokkal nagyobb pszichés teherrel jár egy nõ számára, mint az eddigi orvosi beavatkozások, és nem teljesen veszélytelen. Az elsõ alkalmazások során halálesetek is elõfordultak – mondta, ismertetve, hogy a tabletta bevétele nem jelenti automatikusan a folyamat befejezését, a második szakaszban súlyos, görcsökkel járó vérzések léphetnek fel, esetleg vérátömlesztésre is sor kerülhet.

A tablettát mint egyik módszert vetik el, összességében ellenzékben és kormányon egyaránt az abortusznak minden formáját a leghatározottabban ellenzik – szögezte le a KDNP-s politikus.

Harrach Péter az MTI kérdésére azt mondta: az egészségügyért felelõs államtitkár napirend elõtt adott válasza számukra megnyugtató volt, és azt tükrözte, hogy az államtitkárság felelõsen gondolkodik a kérdésrõl. Jelenleg ennek a kezdeményezésnek nincs esélye, egy sajátos lobbierõnek tulajdonítják a történteket – közölte.

Hozzátette: a mûvi terhesség-megszakítás a nõgyógyász-társadalomnak „ad némi esélyt”, az abortusz-tabletta pedig a gyógyszergyártóknak. Az a gyanú merül fel, hogy utóbbi lobbiereje érvényesült – mutatott rá.

A Magyar Nemzet szombaton adott hírt arról: lehetõség lesz belföldön is a gyógyszeres terhesség-megszakításra, ugyanis az abortusztabletta megkapta a magyarországi forgalomba hozatali engedélyt. A lapnak az Emberi Erõforrások Minisztériuma (Emmi) megerõsítette az információt, és közölte: a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet Országos Gyógyszerészeti Intézeténél (GYEMSZI OGYI) lezárult a 2009 õszén indított, uniós jogszabályokhoz kötött nemzetközi – több tagállamban egyszerre lezajló – engedélyeztetési eljárás befejezõ szakasza. A gyógyszer rendelhetõségét a legszigorúbb feltételekhez kötik, amely kizárólag intézményi körülmények közötti alkalmazást tesz lehetõvé – tette hozzá a szaktárca.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár Nagy Kálmán napirend elõtti felszólalására válaszul hétfõn a parlamentben azt mondta: a regisztráció nem jelenti azt, hogy azonnal alkalmazható is lesz a szer, az alkalmazás, beszerzés és az OEP-engedélyezés egyelõre nyitott kérdések. Az államtitkár leszögezte: az alkalmazás kockázatai jelenleg is vita tárgyát képezik, ezért az OEP-befogadás és a fekvõbeteg intézményekben történõ bevezetés sem történik meg ezek tisztázása elõtt.

kdnp.hu
Forrás: MTI

Harrach Péter az acsai evangélikus templomban

Share Button
Harrach Péter az acsai evangélikus templomban, Mekis Ádám, az egyházmegye esperesének beiktatásán rövid hozzászólásában az egyházi közösségek társadalmi szerepvállalásáról beszélt.
Harrach Péter az acsai evangélikus templomban, Mekis Ádám, az egyházmegye esperesének beiktatásán rövid hozzászólásában az egyházi közösségek társadalmi szerepvállalásáról beszélt.