<--more-->
Hertel László polgármester lelkes és jókedvû, a munkájának élõ ember. Felszólalásában a falu három nagy pályázatáról beszélt, amelyhez az önkormányzat a jó gazdálkodásnak köszönhetõen képes a több százmillió forintos önrészt biztosítani.
A polgármestert követõen Harrach Péter parlamenti alelnök, országgyûlési képviselõ szólt néhány szót az egybegyûltekhez.
– Ilyen alkalmakkor a közösséget is ünnepeljük, hiszen a társadalom megerõsödéséhez jól mûködõ közösségekre van szükség. A vidék ma egyre nehezebb helyzetben van, amikor kisiskolák szûnnek meg, vagy leépítik a vasutat, de mi akkor is tudjuk, hogy a vidéki élet mennyivel kellemesebb, élhetõbb, mint a városi. Sok panelházban élõ ember cserélne önökkel, amikor a kertben ülve, egy diófa árnyékában költhetik el a vasárnapi ebédjüket. A gazdagabb országokban már rég tudják, hogy az emberek lakni nem a nagyvárosokban szeretnek, ezért is támogatják a kistelepüléseket. Szõd község azon kivételek egyike, amely a nehézségek ellenére is fejlõdik, és ezt bizonyítja a sikeres falunap is. – fogalmazott a politikus.
A képviselõ végül két-három vicces anekdotát mesélt Deák Ferencrõl és Churchill-rõl, majd azzal zárta a beszédét, hogy a közönségbõl valaki megkérte, feltétlenül mondja el, új választásokra van szükség.
– Ezzel egyetértek, de ma nem akarom országos gondjaink felemlegetésével megkeseríteni ezt a szép és derûs ünnepséget. Isten áldja Szõdöt, és Isten áldja Magyarországot! – zárta szavait Harrach Péter.

B.T.E.

Szeptember 5-én Székely Tamás egészségügyi miniszter és Harrach Péter a település országgyûlési képviselõje, parlamenti alelnök közösen avatták fel Kisnémedi új egészségházát. A hétszáz lelkes kis település polgármestere Edelman György mindent megtesz azért, hogy a napjainkban rendkívül nehéz helyzetben lévõ, magukra maradó falvak között Kisnémedi életben maradjon, fejlõdjön és fiatalokkal népesüljön be. A politikus a környékbeli speciális hulladéklerakó üzemeltetõitõl „kiharcolt” pénzeket az utolsó fillérig a falu fejlesztésére fordítja. Az új egészségházban nem csak háziorvosi szolgálat, hanem fogászat, gyógyszertár, és labor is helyet kapott.
<--more--> 
Harrach Péter felszólalásában arról beszélt, hogy az intézmény is fontos, de a gyógyító ember a legfontosabb, ezért ünnepeljük õket is.
-1876-ban a XIV.-ik törvénycikkely rakta le a magyar egészségügy alapját, és „az állami vezetés feladataként” jelölte meg az egészségügyi ellátást. Ez a rendszer folyamatosan fejlõdött. Napjainkban azonban az egészségügy egy olyan terápián esett keresztül, amely nem sikerült, és a hatásait nap, mint nap próbáljuk kompenzálni. A kórházleépítések és intézménynyomorítások korában, különösen nagy öröm, ha születik egy új egészségügyi létesítmény. Ezért mindenkinek, aki az egészségház létrehozásában részt vett köszönet, ember és intézmény együtt ünnepeljen, Isten áldja Kisnémedit, és Isten áldja Magyarországot! – zárta szavait a képviselõ.
Ezt követõen Vince atya felszentelte az épületet, a miniszter és a parlamenti alelnök felavatták az egészségházat, majd a vendégeket, és a község lakóit, a mûvelõdési házban egy igaz falusi lakomával fogadták.

B.T.E.

A 2008-as év közepén a KDNP saját gondozásában, Kereszténység és közélet alcímmel jelentetett meg egy könyvsorozatot. A párt parlamenti képviselõi a maguk által összeállított kötetekben, politikai munkásságukról írnak, és emberi oldalukról is bemutatkoznak az olvasóknak.
<--more-->
Harrach Péter könyve bevezetõben leírja, hogy kellemes nyári délutánokon, a diófa árnyékában egy pohár jó vörösbor, és  lábánál fekvõ kutyája társaságában állította össze a kötet anyagát. Õszintén szól arról, hogy sokak számára talán nem túl izgalmas mûfajú írás ez, hiszen fõleg archív cikkeket, beszédeket tartalmaz, ugyanakkor a benne foglalt politikai küzdelem sorsdöntõ lehet mindannyiunk számára. A kötet kiegészül a politikus családi és magánemberi történeteivel, néhány kellemes és humoros epizóddal.

Brockhauserné Tóth Edit

Sokan úgy gondolják, Magyarország legnagyobb problémája ma az, hogy mekkora rést nyissunk a melegek hálószobájának ajtaján. Holott maga a nemi identitás problémájával küzdõ vagy irányultságával megbékélt és azt vállaló ember igyekszik kulcsra zárni ezt az ajtót. A büszkélkedés a liberális ideológusok akciója, amihez könnyen találnak néhány ízléstelen, magamutogató figurát.
<--more-->
Az utcai rendbontásról csak annyit, egy rendezett világban, egy erõs kormány idõszakában ilyen nem történhet meg. 2000 táján nem is volt ilyesmi.
Miközben a baloldal álproblémán nyámmog, a kormányzat félmegoldást keres egy valóban komoly társadalmi gondra. Az utóbbi idõben több önkormányzat felvetette a rendszeres szociális segély folyósításának munkakötelezettséghez kötését. Ezt a Gyurcsány kormány törvénymódosítása miatt kialakult helyzet és az azt követõ felzúdulás váltotta ki. A kis fizetésért dolgozó polgár ugyanis azt látta, hogy munkakerülõ szomszédjának segélye kiegészítve a megélhetési gyermekszülésbõl eredõ támogatással magasabb, mint az õ jövedelme.

Mindenki elfogadja, hogy az átmeneti segélyezés, mint az egészséges társadalom szolidaritásának megnyilvánulása a krízishelyzet kezelésére szolgáló méltányos eszköz. A szociális járadékkal sincs senkinek problémája, mert az az egészségkárosodott ember nyugdíjszerû ellátása. Gondok a rendszeres szociális segéllyel vannak. Nem azzal, hogy rendeltetése szerint a munkalehetõség hiányában megélhetést biztosít az egyébként munkaképes embernek, hanem azzal, hogy a munkalehetõséget elkerülõ ember is élhet vele.

Különben is, ez olyan gyógyszer, aminek súlyos mellékhatása van. Mind az egyént, mind a társadalmat demoralizálhatja. A folyamatosan munkanélküli állapotban tartott ember személyisége torzulhat. A közösség igazságérzetét pedig joggal borzolja, hogy vannak akik egy életen át indok nélkül közpénzbõl tartják fenn magukat. Az állam kötelezettsége, hogy az egyén és a társadalom érdekében segély helyett munkalehetõséget kínáljon fel, például a mainál jóval több közmunkaprogramot.

A döntéshozók kezében van egy másik eszköz is, a segély és a bér közötti különbség növelése, azért, hogy érdemes legyen dolgozni. Ebben a kérdésben a jelenlegi miniszterelnök szavai és tettei között, hogy finom legyek nehéz összefüggést találni. Mostanában õ is azt mondja, hogy növeljük ezt a különbséget. Az elmúlt évek intézkedései, különösen az említett törvénymódosítás megszüntette azt a közel négyszeres különbséget, amit a polgári kormány örökül hagyott. Ezt nyilvánvalóan azért tette, hogy hagyományos szavazóbázisának kedvezzen, nem törõdve azzal, hogy a társadalom állapotát tovább rontja.

Az önkormányzati világ, köztük saját polgármestereik nyomásának hatására, a kormányzati kommunikáció – ahogy látjuk a miniszterelnökkel az élen – 180 fokos fordulatot vett.

Ígérik a munkaképes segélyezettek munkalehetõségeinek bõvítését, ennek biztosításáig az un. rendelkezésre állási járadék folyósítását. Illetve „bizonyos családok” számára a családi pótlék óvodában, iskolában természetbeni támogatásként nyújtott változatát.

Elsõ pillanatban látszik, hogy a szociális helyzetnek nem átgondolt és árnyalt kezelésérõl van szó, amely a valódi rászorultaknak megértõ segítséget nyújt és határozottan bezárja a visszaélések kiskapuit. Csupán a nyomásnak engednek és látszatintézkedéseket javasolnak. A Gyurcsány kormány megszokott ötleteléseinek egyikével állunk szembe, amit majd egy újabb ötlet hatástalanít. Ha ez a következõ ötlet késne és az eredeti eljut a megvalósulásig, a kölönbözõ baloldali érdekcsoportok lobbizása útközben úgy fellazítja, hogy a helyzet érdemi változtatására alkalmatlan lesz. Ez nem ellenzéki fanyalgás, hanem a jelenlegi kormányzat bevett gyakorlata.

Magyar Hírlap 2008. július

Honfitársaim! Magyarok!

Szt. István napja a mi hivatalos állami ünnepünk. Ezen a napon fejet hajtunk a nagy király elõtt és felidézzük tetteinek ma is érvényes példáját.
Ha a mai magyarok Istvánra tekintenek, az államférfit látják, aki tudott kormányozni, reformot végrehajtani és egységet teremteni. Ma mindhárom hiányát érezzük. Mielõtt errõl szólnék, a fõhajtáshoz segítségül hívom azt a törvényszöveget, amit halálának 900. évfordulóján fogadott el az Országgyûlés.
<--more-->
„Mélységes tisztelettel emlékezik meg a nemzet elsõ királyunknak, a szentnek, az államalkotónak, az uralkodónak és a hadvezérnek máig ható, dicsõséges tetteirõl és maradandó történelmi alkotásairól. Ezek a tettek és ezek az alkotások örök idõkre hírdetik az õ csodálatos emberi nagyságát, kimagasló uralkodói erényeit és mélységes államférfiúi bölcsességét. Új szellemi és társadalmi formát adott a magyarság életének, de ugyanakkor tisztelte és óvta az õsi értékeket…Megalkotta a nemzet mai alkotmányos törvényhozási, kormányzati, bírói és közigazgatási berendezkedésének elsõ kereteit s a nemzet gondolatának kifejlesztésével a magyarság egymást követõ nemzedékeinek lelkébe mélyen belevéste a magyar állam szuverenitásának, a magyar nemzet szabadságának s a magyarság magasabb európai küldetésének tudatát és akaratát.”
A nemzet mindig is megadta elsõ királyának a tiszteletet. Már László – akinek pedig nagyapját, Vazult István vakíttatta meg – Dekrétumainak Elsõ Könyvében elrendeli István király ünnepét.
Nézzük Istvánt, a példaképet.

Amit tett több volt, mint reform. Kezdet és fordulat. Az európai keresztény állam kezdete és fordulat a magyarok életében. Mindezt sikeresen. Keményen, de bölcsen. Mindig többet adott, mint amennyit elvett. Pásztorkodás helyett földmûvelést, pogány életforma helyett keresztény normákat, törzsi szervezet helyett központosított államot. Ismerte a kormányzás mûvészetét, intézkedései megoldották a jelen problémáit és elkerülték a jövõ feszültségeit. Mûve idõtálló lett.
Mai problémáink többsége abból adódik, hogy az országot nem kormányozzák. Az õsi ének ma fokozottan aktuális: „Hol vagy István király, téged magyar kíván…”

István európai volt és magyar. Felesége, Gizella bajor volt, sógora német-római császár, német papok hozták az európai kultúrát, német katonák a sereg erejét, gyermekeinek német nevet adott ( Ottó, Henrik ). Viszont keményen kiverte Konrádot, megvédte az ország függetlenségét, nem lett hûbéres. Fiát is arra tanította : „ Aki az elõdei és az õsei rendelkezéseit semmibe veszi, az isteni törvényekkel sem törõdik.”
Az akkori Európa egységes értékrendet követett. A mai Európában az értékcentrikus gondolkodás mellett jelen van az un. értéksemleges, valójában értékközömbös szemlélet. Az élet kultúrája mellett az önpusztítás kultúrája. Ennek szomorú aktualitása van. Aki drogliberalizációt hirdet, az a droghalált készíti elõ.

Végül: István egységet tudott teremteni. Biztos volt abban, hogy a magyarok fennmaradásának útjára egységesen kell lépni. Fájdalmas volt, de meg kellett válnia Koppánytól és nagybátyjától, az erdélyi Gyulától, késõbb Vazultól. A küzdelem kemény volt, de István a kor szokásaihoz képest kíméletes. Ezért írhatták róla: „ Sosem hallottam még másról, aki ennyire kímélte volna a legyõzötteket.” Nem kellett minden törzsi vezetõvel megküzdenie, volt, akivel meg lehetett egyeznie békésen.
Az egységteremtõ Istvánnak komoly üzenete van számunkra. Akivel nem lehet együttmûködni a jó cél érdekében, azt le kell gyõzni, akivel lehet, azzal meg kell egyezni. Ezt várja el tõlünk ma minden hazája sorsáért aggódó magyar ember.
Az együttmûködés és a nemzeti egység akadálya a partner hiánya. Kiárusítókkal és hataloméhes szerepjátékossal nem lehet együttmûködni. Szükség lenne egy hiteles szociáldemokrata pártra. Ezt kívánjuk Szt. István ünnepén baloldali érzelmû honfitársainknak és mindnyájunknak.

Tisztelettel és hálával gondolunk a szent királyra, aki helyes útra vezette a magyarokat és akinek útmutatását nekünk is követnünk kell.
Isten áldja Magyarországot!

elhangzott Zebegény, Pécs-Vasas és Veresegyház ünnepségein

A parlamentben 1920. november 13-án olvasták föl a következõ deklarációt:

„A Nemzetgyûlés midõn a trianoni béke törvénybe iktatását elhatározza, és annak ratifikációjához beleegyezését adja, az isteni igazság színe elõtt s az emberiség lelkiismeretéhez fordulva kimondja, hogy ezt a békeokmányt valótlan adatokon alapulónak, igazságtalannak, s az emberiség közös érdekeibe ütközõnek tartja, hogy az nem a tények és érdekek kétoldalú megvitatásának és ebbõl eredõ megegyezésnek az eredménye, hanem egyoldalú idegen akaratnak reánk való erõszakolása; hogy a Nemzetgyûlés tehát csupán ennek az ellenállhatatlan kényszernek engedve járul annak ratifikálásához; hogy e tényével nem róhat kötelezettséget azokra a területekre, amelyek benne képviselve nincsenek, s nem szûnik meg abban bízni, hogy a ma uralkodó szenvedélyek lecsillapultával beálló jogbelátás utat fog nyitni a békekötés neve alatt elkövetett égbekiáltó igazságtalanságok jóvátételéhez.”

Ez a jegyzõkönyvi részlet segít átélnünk, amit elõdeink éreztek: A megdöbbenést, a megalázottságot és a fájdalmat. Hosszú évekig nem gyászolhattunk, nem mondhattuk ki az igazságot, nem fogalmazhattuk meg feladatainkat. Pedig az emlékezés nem öncélú búsongás, hanem közös múltunk nemzetformáló erejének érvényesítése, és identitásunk megerõsítése. Az új helyzet új lehetõséget kínál. 1920-ban jól õrzött, testvéreinktõl elválasztó határokat húztak. Az Únio ezeket lebontotta. Új indítást kaptunk, hogy Kárpát-medencében gondolkodjunk. Ma könnyebb a nemzethez tartozónak tekinteni az elszakított nemzetrészeket. Az õ gondjuk a mi gondunk is. Elég, ha székelyföld autonómiájára gondolunk. Kisebbségi jogok védelmére is új lehetõségeket kaptunk. Mindezt akkor tudjuk eredményesen megvalósítani, ha a régió legerõsebb országa leszünk. Ma a leggyengébbek vagyunk.
Miért van ez? Három okot említenék. Alkalmatlan kormányunk van. Tehetsége a hatalom megszerzésére és az emberek manipulálására futja. Másik ok a társadalom betegsége. Fogy és öregszik, reményvesztett, meggyengültek a közösségei, különösen a családok, csökkent a normák tisztelete, elszaporodtak a deviáns jelenségek. Nagy szükségünk lenne egészséges szemléletû kormányzatra, iskolára és médiára. És végül: megosztottak vagyunk. Igaz, hogy mindenkivel nem lehet együttmûködni, de tény az is, hogy az együttmûködés igénye elemi erõvel jelentkezik. Ha Magyarországot egy nagy támogatással bíró politikai erõ fogja vezetni, ereje és felelõssége tudatában kezdeményeznie kell a széles társadalmi és politikai együttmûködést. Ez lesz hitelessége egyik bizonyítéka. Akkor Teleki Pállal együtt mondhatjuk:
„Én nem hiszem, hogy reményvesztetten kellene itt állnunk. Ebben a nemzetben életerõ van. Ez a nemzet élni akar, ez a nemzet dolgozni akar. Ez a nemzet megmutatta azt, hogy önmagát fegyelmezni, rendben tartani tudja.
És ez az egyetlen, amibõl a demarkációs vonalon túl lévõ honfitársaink erõt meríthetnek, a mi egyetértésünkbõl és megerõsödésünkbõl.”

Isten áldja Magyarországot!

Orbán Viktor ajánlata a nyugdíjasoknak évek óta a legtisztességesebb hang a nyugdíjfronton. A válság megoldásához kérte segítségüket, szövetséget ajánlva nekik. Ígéretet tett arra, hogy a válságkezelés egy-két évében sem fog csökkenni a nyugdíjak reálértéke. Nem kis vállalás, különösen akkor, amikor Gyurcsány Ferenc nem volt képes ezt teljesíteni. Tavaly egy év alatt 3,8%-kal csökkent a nyugdíjak értéke. Utoljára Horn Gyula kormányzása idején történt reálérték-vesztés. Gyurcsány nem elnézést kért ezért, hanem egy Orbánt lejárató kampányba kezdett. Ahogy 2002-ben és 2006-ban, úgy most is megtévesztõ szöveggel, félelmet keltve manipulálja a nyugdíjasokat. Nagyon jól tudja, hogy könnyû szorongást kelteni a kiszolgáltatott, biztonságot igénylõ emberekben. A megtévesztõen behízelgõ hang eltereli a gyanút az állítások valótlanságáról. Álságos szavai ismét kárt okoznak. Nemcsak azzal, hogy megtéveszti, akit még lehet, hanem tovább rongálja a közéleti szereplõk szavainak hitelét. Ezzel is arra késztetve mindnyájunkat, hogy a száraz tényekre szorítkozzunk.

<--more-->
A nyugdíjak reálértéke a rendszerváltás után a következõképpen alakult.
91-94–ig 8%-os veszteség, 95-98-ig 12%-os veszteség, 99-2002-ig 22%-os növekedés, 2003-2007-ig (5 év) 19,6%-os növekedés.
Három mélypont volt. A rendszerváltás sokkja, vagyis a nagy gazdasági és társadalmi átalakulás idõszaka, a Bokros csomag ideje és a tavalyi év.
A polgári kormány nyugdíjpolitikájával kapcsolatban sok megtévesztõ szöveg ült meg a köztudatban. Sajnos ezeket a feltárt valóság sem képes eltüntetni, legfeljebb gyengíteni. Az évtized legsikeresebb kommunikációs trükkje volt, hogy „Orbán Viktor elvett 19.000 Ft-ot a nyugdíjasoktól.” Bár kormányozni tudnának úgy a szocialisták, mint trükközni. A történet röviden a következõ. Horn Gyula adta postára a Bokros csomagot. Nem az volt a baj, hogy feladta, hanem, hogy rossz helyre küldte. Azokra rakta a terhet, akiket kímélni kellett volna. Elsõsorban a gyermeket nevelõ családokat és a nyugdíjasokat. Két év alatt 20%-kal csökkent a nyugdíjak értéke. Horn Gyula azt tette, amit késõbb párttársa és utóda, Medgyessy Péter, megígérte, hogy a választások után minden másként lesz. Az ígéretet nagyvonalúan törvénybe is iktatta, valahogy úgy, mint Gyurcsány az adócsökkentést, amit a gyõzelem után rögtön visszavont. Hogy ez ez tisztességtelen? Persze, de kit zavar? Ha a Horn-féle ígéret teljesül az történt volna, mint a Medgyessy féle 50% esetén, aminek hatását máig élvezzük.
Mit tett Orbán? Azt mondta, visszaadjuk a nyugdíjasoknak, amit a Horn kormány idején veszítettek, sõt többet adunk, mint amit a volt miniszterelnök ígért, de nem egy év alatt, mert akkor összeomlik a költségvetés. A ciklus minden évében nõtt a nyugdíjak reálértéke, összességében 22%-kal.
Az elsõ évben differenciált nyugdíjemelést hajtottunk végre. A legkisebb nyugdíjak 25,5%-kal, a legnagyobbak 11%-kal emelkedtek.
Miért választottuk ezt a megoldást? Mert a differenciálatlan emelés jogos, de nem igazságos. Néha – talán egy évtizedben egyszer – az emeléseknél is lehet a biztosítási elv mellett érvényesíteni a szolidaritás elvét. Tettek hasonlót a szocialisták is, helyesen tették. Gondoljunk bele, egy 50 ezer forintos nyugdíj 10%-kos emelés után 55 ezer forintot ér, egy 200 ezer forintos ugyanolyan mértékû emelés után 220 ezer forintot. A különbség egyre nõ, a kenyér pedig, mindkettõnek ugyanannyiba kerül. Tudom fontos szempont, hogy valaki mennyi járulékot fizetett, de mégis…
Egyszóval Orbán nem elvett a nyugdíjasoktól, hanem adott nekik. A ciklus második felében bevezettük, hogy a törvény szerinti kötelezõ úgynevezett svájci indexálású emelés felett 3-3%-kal többet emeltünk. Azt sem árt kihangsúlyozni, hogy a polgári kormány idején vált véglegessé ez a fajta emelés, vagyis akkor alkalmaztuk elõször 50-50%-ban az infláció és a bérnövekedés alapján történõ számítást. Ezért hallom csodálkozva azokat a kormánypárti megjegyzéseket, miszerint õk vezették be a svájci indexálást. Ennek ellenére azt kell mondanunk, hogy a svájci indexálás nem szentírás. Sok európai országban másként csinálják. Akkor ugyanis, ha a gazdaság gyengén mûködik, és a bérek nem emelkednek, ez a módszer hátrányos a nyugdíjasoknak. Ez történt tavaly is.
Többször hallottam szocialista politikusoktól azt is, hogy õk vezették be a nyugdíjas fogyasztói kosár alkalmazását. Ezzel szemben a valóság az, hogy a polgári kormány 2001-ben kormányrendeletben kötelezte a KSH elnökét, hogy számítsa ki a nyugdíjas inflációt, és a szociális minisztert, hogy a nyugdíjas fogyasztói kosár által jelzett inflációt használja a nyugdíjemelés egyik alapjául. Ez ugyanis mindig magasabb, mint az átlagos infláció. (Napjainkban az infláció 7%-ra ugrott, a nyugdíjas infláció pedig 7,7 %-ra.
Néhány szót megérdemel a szocialista szórólap, amit a posta a nyugdíjakkal együtt hord ki. Nem a nyugdíjakról szól, hanem Orbán Viktorról, õt gyalázza. Azt adja a szájába, amit soha nem mondott, olyat sugall, amit soha nem akart. Ezt ismétli a balliberális sajtó, és szajkózzák a szocialista nyugdíjasok. Az igazi szándék már senkit nem érdekel. Pedig ha az teljesült volna, akkor tavaly nem veszítenek a nyugdíjasok átlagosan 30 ezer forintot. Ezt szeretné korrigálni a KDNP országgyûlési határozati javaslata, amely kezdeményezi, hogy egyszeri juttatásként adják vissza minden nyugdíjasnak. A sokszor hallott válasz erre is nyilván az lesz, hogy nincs fedezet rá a költségvetésben. Ezért a javaslatunk 2009-es kifizetést tartalmaz.
Errõl az elõterjesztésrõl ad tájékoztatást a KDNP szórólapja.

Harrach Péter

HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem tudok eltekinteni attól, hogy az elõzõ felszólalásra egy mondattal ne reagáljak. A polgári kormány idején nõtt a nyugdíjak reálértéke (Zaj az MSZP padsoraiban.), és mi mindig elkötelezett… (Fokozódó zaj az MSZP padsoraiban.) Igen, 22 százalékkal emelkedett. Az önök reagálásából arra következtetek, hogy a KSH adatait nem tekintik pontosnak, de egy félrevezetés áldozatai a képviselõk is, amit nagyon sajnálok.

<--more-->
Engedjék meg, hogy hivatkozzam a pénzügyi elemzõkre, akik szerint sokat költünk szociális támogatásra. Hadd mondják, ez a dolguk, amit viszont hozzátesznek, sajnos igaz. Ezek a támogatások munkakerülésre ösztönöznek. A kérdés a polgári és a balliberális oldal szociálpolitikai vitájának a lényegét érinti. Szerintünk a jó támogatás célja kettõs: az egyén valódi érdekét szolgálja, és az egészséges társadalmat építi. Az egyén érdeke, hogy kisegítsék a szegénységbõl, a krízishelyzetben kezet nyújtsanak neki, és önerejét megmozdítva saját lábra állítsák.
Az egészséges társadalom építése többek között a normák érvényességének biztosítását jelenti, például a munka becsületét. A rossz támogatás folyamatosan és feltétel nélkül segélyez, lehetõleg úgy, hogy a segély és a munkabér között ne legyen különbség.

Ezzel arra készteti a segélyezettet, hogy munkajövedelem helyett társadalmi jövedelembõl éljen, ideszámítva a gyermekek utáni támogatást is.
Egy történet és egy adatsor kívánkozik ide. Egy férfi, aki egész nap otthon lógatja a lábát, megkérdezte korán kelõ szomszédját: mennyit keresel? Az illetõ kicsit szégyenkezve vallotta be az összeget. A láblógató az arcába nevetett, és azt mondta: amíg te gályázol, én gyereket nemzek – nem így mondta, persze –, és többet keresek, mint te. Milyen élete lesz annak a gyereknek, akit azért vállalnak a szülei, hogy ne kelljen dolgozniuk?
Az adatsor pedig a következõ: Magyarországon a teljes termékenységi mutató 1,3. Két réteg tér el ettõl az adattól: az egyik a középiskolai végzettségûek, ott 1,1 – tehát lefelé térnek el; a másik a 8 általánost el nem végzetteké, ott 2 és 3 között, tehát messze a reprodukciós szint fölött van a gyermekvállalás. Aki ma európai polgárként nem végzi el az általános iskolát, milyen nevelést fog adni a gyermekének?
Állítom, hogy a Gyurcsány-kormány szociálpolitikai intézkedései munkakerülésre és megélhetési gyermekszülésre ösztönöznek. Konkrétan: az iskoláztatási támogatást eltörölték. Ezt akkor kapta a család, hogyha a szülõk járatták iskolába a gyermeküket. Most akkor is kapja, ha ezt az elemi kötelességüket nem teljesítik. A gyerek védelmét természetbeni juttatásokkal kell biztosítani, ez nyilvánvaló.
Másodszor: a családi adókedvezményt eltörölték, illetve beolvasztották a családi pótlékba. Ez a kedvezmény ott ösztönzött gyermekvállalásra, ahol a legszükségesebb volt, az adatokra utalok: az alsó középosztályban. Ennek összegét a családi pótlék emelésére fordították, amit a láblógató is megkap. Ezzel ott késztet újabb gyermekszülésre, ahol inkább a megszült gyermek nevelésére kellene indítást adni.
Végül a segély és a munkabér közötti különbség. A polgári kormány a minimálbért 19 500 forintról 50 000 forintra emelte, a segélyezést is, de szerényebben, végül 14 650 forint lett. Így a minimálbér közel négyszerese volt a segélynek. Ma ez a különbség eltûnt. Tudom, hogy azt a választ fogom hallani, hogy az „Út a munkához” program elkészült. Ez szöveg; egy ötlet, amit egy újabb ötlet ki fog oltani – ez a Gyurcsány-kormány gyakorlata. Azt látjuk viszont, hogy nemcsak a kormány egészségpolitikája bukott meg, hanem a szociálpolitikája is.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz, a KDNP és az MDF padsoraiból.)