Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Élhetõ és minden ember számára esélyt jelentõ ország lesz Magyarország

Share Button
A Magyarország Alaptörvénye címû új alkotmánytervezetben minden benne van, ami a kereszténydemokratáknak fontos, és semmi nincs benne, amit mi nem tudnánk elfogadni – mondta Harrach Péter, a KDNP országgyûlési frakciójának vezetõje Kecskeméten. A Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke hangsúlyozta: az élet védelme, a házasság és a család védelme volt az a terület, ahol a KDNP megfogalmazása érvényesült.
<--more-->
Egy alaptörvényben értékeket, államcélokat szoktak megjelölni, amelyekbõl nem feltétlenül következnek alanyi jogok, de mindenképpen az elérendõ állapotot kívánja rögzíteni – jelentette ki Harrach Péter. Hozzáfûzte: a lakhatási jog nem jelenti azt, hogy minden hajléktalannak lakást kell adni, de viszont törekedni kell egy olyan állapotra, hogy a hajléktalan emberek ne az utcán töltsék az éjszakát. Elérendõ célként jelölte meg azt is, hogy a mindenki által rossznak tartott abortuszok száma csökkenjen és minden megfogant emberi életnek esélye legyen az életre.

Az új alkotmány tervezete nem az utóbbi néhány hét eredménye, hanem hosszú évek elõkészítõ munkája után született meg – mondta, hozzátéve: ez a folyamat tulajdonképpen a rendszerváltás óta tart. Szavai szerint a mai ellenzék is nekifutott ennek a feladatnak, de megtorpant, nem tudta azt befejezni.

A politikus szerint a polgári, nemzeti, keresztény oldal természetesnek tartotta, hogy egy új alkotmánnyal indítja azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen új, élhetõ és minden ember számára esélyt jelentõ ország lesz Magyarország.

Az Alkotmányban leírt „a házasság egy férfi és egy nõ életközössége” kijelentés a magyar emberek többsége számára természetes, de egy kisebbségnek nem, ezért meglátása szerint vitákra kell számítani ezzel kapcsolatban.

A történeti alkotmány iránti tiszteletbõl – amelynek a ,48-as törvények is részét alkotják – úgy gondoltuk, hogy meghagyjuk az alkotmány kifejezést neki, és mi az alaptörvényt használjuk” – indokolta azt, hogy miért nem alkotmánynak hívják a tervezetet.

Harrach Péter idézte a tervezett Alaptörvény egy mondatát, amely szerint „Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, mely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát”. Ehhez valószínûleg egy kiegészítés társul majd: „És megjeleníti a nemzet egységét”, hiszen a Szent Koronáról szóló törvényben is ez a kifejezés van – fûzte hozzá.

A Fidesz-KDNP-frakciószövetség hétfõn terjesztette be az Országgyûlés elé alkotmányjavaslatát. Az alkotmány általános vitája március 22-én, kedden kezdõdhet, a zárószavazás pedig április 18-án, hétfõn lehet az Országgyûlésben.

kdnp.hu
Forrás: MTI

Harrach Péter a Fidesz XVI. kerületi alapszervezeténél

Share Button
A XVI. kerületben idõközi választást tartanak a megüresedett önkormányzati képviselõi helyért, Szatmáry Krisztián államtitkári kinevezése miatt. A Fidesz helyi alapszervezeténél tartott rendezvényen Harrach Péter volt a meghívott vendég.
 
 Harrach Péter a Fidesz XVI. kerületi alapszervezeténél
 
<--more-->
A KDNP frakcióvezetõje felszólalásában kiemelte, fontos hogy a pártszövetség jól mûködjön. A koalíciós pártok között csupán hangsúlybeli eltérésekrõl lehet beszélni. A politikus érintette a közeljövõ nagy feladatait, az alkotmányozást, illetve a nagy rendszerek, egészségügy, oktatás, nyugdíj, közigazgatás területén várható átalakításokat. Többek között beszélt a súlyos államadósság teherrõl, és a Széll Kálmán tervrõl, illetve a család és a munkahelyteremtés fontosságáról. Harrach Péter végül válaszolt az érdeklõdõk kérdéseire.

Harrach Péter és Rubovszky György sajtótájékoztatója 2011.03.08.

Share Button

Echo Tv Napi aktuális Harrach Péter – 2011.03.08.

Share Button

Harrach Péter és Rubovszky György sajtótájékoztatója

Share Button
Harrach Péter és Rubovszky György egyetért azokkal a módosító javaslatokkal, amelyek értelmében vendéglátóhelyeken és munkahelyeken zárt helyiségben is rá lehetne gyújtani. Minden vendéglátó-ipari egységben és minden munkahelyen lehetõséget kell biztosítani arra, hogy zárt térben, másokat nem zavarva, akik úgy gondolják, hogy elszívnak egy szál cigarettát, azt megtehessék – mondta Harrach Péter budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve: a dohányzás káros, de a társadalom számára a fanatikus megoldások talán legalább annyira károsak. Az országgyûlési képviselõk sajtótájékoztatójukon hangsúlyozták, egyéni álláspontot képviselnek, nincs szó a Fidesz és a KDNP közötti ellentétrõl.
 
Harrach Péter és Rubovszky György sajtótájékoztatója 
 
<--more-->
– Nem szeretek füstös helyiségben vacsorázni, de ugyanúgy nem szeretem, ha megtiltják nekem, hogy utána elszívjak egy szál cigarettát – fogalmazott Harrach Péter. Kiemelte: a dohányzás rossz szokás, káros az egészségre, a nemdohányzókat védelem illeti meg. Mint mondta: azt is elfogadják, hogy a társadalmat jó irányba kell alakítani, formálni, de számukra fontos az emberi személy méltósága és az ebbõl fakadó szabadsága is. Ez pedig adott esetben azt jelenti, hogy rossz döntéseket is hozhatunk, mindenkinek joga van arra, hogy elszúrja az életét.

A KDNP frakcióvezetõje feltette a kérdést: mi a különbség a kábítószer, az alkohol és a cigaretta között? Szerinte a kábítószer-fogyasztás tilalmát továbbra is fenn kell tartani, az ugyanis személyiségkárosító hatású. Alkoholtilalom már volt a történelemben, de az nem vált be, mert a kulturált alkoholfogyasztás hozzátartozik az életünkhöz. Úgy véli: ha valaki például egy rendezvényen bemegy a szivarszobába, és rágyújt, az még nem biztos, hogy tüdõrákot fog kapni, ha mérsékelten teszi, az szerinte elfogadható, de semmiképpen sem mások zavarásával. Harrach Péter elmondta: a kérdésben lelkiismereti szavazás lesz, de ha a drasztikus tilalom lép életbe, õ azt személy szerint nem szavazza meg. Megjegyezte, a kérdés a frakcióülésen is szóba került, és mások is szóvá tették a javaslat egyoldalúságát.

Forrás: MTI

Az V. Jótékonysági Kereszténydemokrata Bált, a Magyar Kultúra Házában tartották

Share Button
Az V. Jótékonysági Kereszténydemokrata Bált, a Magyar Kultúra Házában  tartották

Harrach Péter a Fidesz erdõkertesi alapszervezeténél

Share Button
Harrach Péter a Fidesz erdõkertesi alapszervezeténél

Vállalkozói fórum az Új Széchenyi Tervrõl

Share Button
Harrach Péter, választási körzetének vállalkozói számára szervezett fórumot a Nagymarosi mûvelõdési házban, amelyen a meghívott szakemberek, az Új Széchenyi Terv pályázati lehetõségeit ismertetették. Az elõadást Siba Ignác a Gazdaságfejlesztési Programok Irányító hatóságának vezetõje tartotta, míg a felmerülõ kérdésekre Kabai Anikó osztályvezetõ asszony válaszolt.
Vállalkozói fórum az Új Széchenyi Tervrõl 
<--more-->
Harrach Péter bevezetõjében kiemelte a Börzsöny és Ipolymente vidéke nehézségekkel küzdõ vidék, de vannak adottságai, amelyek a fórumon elhangzó gazdaságélénkítõ programokkal reményeink szerint fejleszthetõk lesznek.

Ezt követõen Siba Ignác beszélt a 2007-2013 közötti idõszak uniós fejlesztési programjáról, amely 1000 milliárdos csomag volt. Ennek négyötöde vissza nem térítendõ támogatás formájában került kiírásra.

-A visszatérítendõ hitelek 200 milliárdos keretébõl 165 milliárd forint még rendelkezésre áll. A pályázati pénz elsõsorban a mikro vállalkozások számára elérhetõ, amelyeket a pénzintézetek nem finanszíroznak. Ebben a pályázati csomagban a miko- kis- és középvállalkozások számára nyújtott hitelek azt célozzák, hogy a vállalkozás a tõkeemelés után, rövid idõ alatt jelentõs eredményt tud felmutatni, és letörleszteni a tartozását. – ismertette a szakember.

Hozzátette, az új kormányt fõ célja a foglalkoztatás növelése, ezért minden pályázatban vannak olyan követelmények, amelyek foglalkoztatási, vagy a bérnövekedést írnak elõ. A brüsszeli egyeztetések azt mutatják, hogy sajnos a vissza nem térítendõ támogatásokban jelentõs csökkenés várható.

Az új pályázati programról elmondta, kombinált mikrohitel, amelynek van vissza nem térítendõ része, visszatérítendõ része, és 10 százalékos önrésze.  Ebbe az irányba tudják a pályázatokat elmozdítani, ezért tartanak ilyen bemutatókat a vállalkozóknak.

Az Ipolymenti vállalkozók szóvá tették, hogy hátrányos körzetük kimarad a KEOP programjaiból, illetve a fõváros viszi el a Pest megyei források javát.  

A vállalkozók kérdéseire válaszolva Kabai Anikó többek között elmondta, az 5000 fõ alatti települések esetében az Új Magyarország Fejlesztési Program pályázatait ajánlja, amelyek elérhetõk a számukra. Ezek a lehetõségek májusban fognak megnyílni. Elmondta azt is, hogy 2013-ig terjedõen minden várható pályázati konstrukciót megjelentettek a Magyar Közlönyben.

Brockhauser Edit

Harrach Péter a KDNP Gödöllõi alapszervezeténél

Share Button
Harrach Péter a párt Pest megyei elnökeként látogatott a Gödöllõi alapszervezethez. Elõadásában beszélt az aktuális politikai eseményekrõl, elsõként a Széll Kálmán tervrõl, majd a KDNP által képviselt értékek megjelenítésérõl a kormányzati munkában. A hallgatóság kérdéseire válaszolva szót ejtett a helyi szinten szükséges egyeztetésekrõl, és együttmûködésrõl a pártszövetségen belül.
 Harrach Péter a KDNP Gödöllõi alapszervezeténél

A Széll Kálmán-terv a probléma kezelésének terhét nem az emberek vállára teszi

Share Button
A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a kedden nyilvánosságra hozott Széll Kálmán-terv megoldást kínál Magyarország legnagyobb problémájára, az államadósságra, és a probléma kezelésének terhét nem az emberek vállára teszi. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetõje az intézkedéseket értékelve kiemelte: az államadósság hihetetlen mértekben növekedett, 2002 és 2010 között 8 ezerrõl 20 ezer milliárd forintra nõtt, ez megbénítja a magyar költségvetést és gazdaságot. Mint mondta, bíznak benne, hogy az átalakításokat a magyar emberek megértése és összefogása kíséri majd.
<--more-->
A frakcióvezetõ a KDNP számára fontos lépések közé sorolta, hogy aki dolgozni tud, az ténylegesen dolgozzon, ami azt is feltételezi, hogy aki dolgozni tud, az kapjon munkalehetõséget. Ennek egyik eszközeként jelölte meg a közmunkaprogramokat, amelyek a jelenleginél sokkal nagyobb lehetõséget biztosítanak majd a ma még inaktív rétegeknek. Kitért arra is, hogy az életerõs és munkaképes emberek a nyugdíjkorhatár betöltése elõtt ne vonuljanak nyugdíjba, mint kifejtette: így lehetõség van a nyugdíjak értékének megõrzésére. Keresztényszociális pártként üdvözölte a rezsiköltségek befagyasztásának szándékát, mint mondta, az energiaárak várható növekedése ellen védekezni kell. Beszélt arról is, hogy az államadósságot a gyógyszerkassza finanszírozása is növelte, ezzel nem a betegek, hanem a gyógyszergyártók érdekét szolgálták.

Harrach Péter azt mondta, hogy azok, akik az államadósság növekedésének elõidézõi voltak, ma igyekeznek a probléma kezelését akadályozni, azáltal is, hogy megszorításokat emlegetnek. Az ellenzékre jellemzõ, hogy amikor hatalmon voltak, a probléma kezelésének egyetlen megoldásaként a megszorításokat látták, és ma is csak erre tudnak gondolni. Mint mondta, nem értik a kormány más szempontú cselekvését, ami egy egészen új rendszer létrehozását jelenti.

Forrás: MTI