Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Harrach Péter április 4-i parlamenti felszólalásának összefoglalója

Share Button
A kormányfõi beszédnek három kulcsszava volt, Magyarország új pozíciójának megteremtése, erõs Európa és a megújulás – jelentette ki a KDNP frakcióvezetõje. Harrach Péter azt mondta, hogy ha az erõs Európáról beszélünk, az az önérvényesítésünk mellett az európai érdekek szolgálatáról is szól. Véleménye szerint ez nem technikai kérdésekrõl vagy szolgai alkalmazkodásról, hanem saját koncepcióról, új szemléletrõl és a kihívásoknak megfelelõ új vízióról szól. Az elmúlt kétszáz évben Magyarországnak gyakran kellett a nulláról indulnia. Kiemelte az ország külpolitikai pozíciójának megerõsítését. Azt mondta, hogy a megújulás a belsõ rendezett világ megteremtésérõl is szól.

Forrás: kdnp.hu

Harrach Péter a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének ünnepélyes közgyûlésén

Share Button
Megkezdõdött az Európa a családokért, családok Európáért címmel a Családok Hete rendezvénysorozat Budapesten. A parlamentben jubileumi, ünnepélyes közgyûlését tartotta a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, amely 51, határon túli családszervezetet fog össze. A rendezvény alkalmával egy hétgyermekes erdélyi család állampolgári esküt tett a Szent Korona elõtt. A vendégeket köszöntötte Jakab István az Országgyûlés alelnöke, és Soltész Miklós, Szociális, család- és ifjúságügyért felelõs államtitkár.
 
 Harrach Péter a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének ünnepélyes közgyûlésén
 
<--more-->
Harrach Péter a KDNP frakcióvezetõje meghívott elõadóként a határon túli családpolitikáról beszélt.

– A családokat érintõ problémák a globalizálódott világban hasonlóak. Az unióban egységes a jogrend, ami a családok életét befolyásolja, akkor is, ha a családpolitika nemzeti hatáskörben van. A Kárpát-medencében, függetlenül az országhatártól, közös kulturális hagyományt élnek meg a magyar családok. – fogalmazott a politikus. – Ma a családokra a legnagyobb veszélyt a neoliberális gondolkodás jelenti. – tette hozzá. Példaként említette az egynemûek kapcsolatának házasságra emelését, a drogliberalizációt, az élet kezdetének és végének védtelenségét, a közösségellenes, individualista gondolkodást. Kitért arra is, hogy a neoliberalizmus az emberi jogok mellé, nem sorakoztatja fel a kötelességeket. Beszélt a szabadság felelõsségérõl, a félre értelmezett esélyegyenlõségrõl, és a demográfiai problémákról.

– A határon túli magyar családszervezetek támogatása elsõsorban alapítványok segítségével valósítható meg. Idén Magyarország 11 milliárd forintot biztosít a határon túli magyar szervezetek számára oktatási – nevelési – együttmûködési célokra. – zárta szavait a frakcióvezetõ.

Brockhauser Edit

A nyári szünet elõtt az Országgyûlés elé kerülhet a szabad vasárnapról szóló törvényjavaslat

Share Button
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetõje a Magyar Nemzetnek elmondta: a nyári szünet elõtt a parlament elé kerülhet a heti pihenõnapról szóló törvényjavaslat. A kormánnyal jelenleg folyó tárgyalások alapján az látszik körvonalazódni, hogy egyelõre csak a kereskedelem területén lép életbe a jogszabály, a termelés és a szolgáltatás területén késõbb módosulnak a rendelkezések.
<--more-->
Mint a lapnak nyilatkozó frakcióvezetõ szavaiból kiderül, hogy bármely kereskedelmi egység évi 12 alkalommal nyitva tarthatna vasárnap is. Ugyanakkor a családi vállalkozások, a 280 négyzetméternél kisebb boltoknál nem lenne korlátozás a hétvégén. Ezzel azt remélik a javaslat beterjesztõi, hogy csökken a versenyhátrányuk a kereskedõláncokkal szemben.

Harrach Péter a lapban vitatja a munkahelyek megszüntetésének veszélyét, mert a frakció szerint eddig is „túlfoglalkoztatták” a dolgozókat.

Április végére, május elejére alakulhat ki a kormány végleges elképzelése a szabad vasárnapról – közölték a Szatmáry Kristófnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdasági államtitkárának titkárságán Magyar Nemzettel. A lap a szerdai számában azt írja, hogy még folynak a háttérszámítások és a tárgyalások.

Forrás: MTI

Új korszak kezdõdik

Share Button
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetõje szerint a késõbbi idõszak feladata lesz a családok és a szavazati jog kérdésének megoldása. Harrach Péter az Országgyûlésben napirend elõtt az alaptörvénybe bekerülõ új pontok közül a termõföld és a vízkészlet védelmét emelte ki. Úgy fogalmazott: új korszak kezdõdik, amelynek startköve az új alkotmány. Az alkotmányozásba mindenkit hívtak, aki nem vesz részt benne, magát zárja ki ebbõl az új korszakból.
<--more-->
A miniszterelnök felszólalására reagálva hangsúlyozta: civil szervezetek, független szakemberek, intézmények vezetõi mellett közel egymillió magyar ember mondott véleményt. Mint mondta, csak két párt maradt ki: az egyiknek nem volt mondanivalója az alkotmányról, a másik viszont néhány tévedést tartalmazó megjegyzést tett.
   
A családi szavazati joggal összefüggésben kevesen gondolták, amikor felvetõdött, hogy valóban benne marad a végsõ változatban. Az emberek véleménye szerint úgy tûnik kikerül a javaslatból, de ezzel a családok és a szavazati jog kérdése nincsen megoldva, ez a késõbbi idõszak feladata lesz. A vita értelmérõl szólva azt mondta, mivel a társadalom elöregedik, s a kampányban minden parlamenti párt az idõsek, nyugdíjasok szavazatára számít, gyakorlatilag kimarad a jövõ, a családok szempontja a diskurzusból, valamilyen módon ezt majd kezelni kell.
    
Kitért arra, hogy bekerül a javaslatba a termõföld és a vízkészlet megerõsített védelme, ez az a magyar emberek többségének igényével találkozik. Két olyan kincsünkrõl van szó, amit nem veszíthetünk el – hangsúlyozta a KDNP-frakció elsõ embere.
   
A tényleges életfogytiglani szabadságvesztésrõl azt mondta: ez egy kegyetlen büntetés, ezt mindenki látja, viszont sokkal kegyetlenebb az, amit az elítéltek elkövetnek. Harrach Péter szerint ennek az intézménynek a megerõsítése az emberek elsöprõ többségének a véleménye.
    
A kisebbik kormánypárt frakcióvezetõje annak a reményének adott hangot felszólalása végén, hogy az új alaptörvény a teljes nemzet, minden magyar ember alkotmánya lesz, még akkor is, ha két párt ebbõl kimaradt. Azt kívánom, hogy a képviselõk többségének szavazatával szülessen meg az új alkotmány, amely utat mutat a magyar jövõnek – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.

kdnp.hu
Forrás: MTI

Harrach Péter a TV2 Mokka címû mûsorában 2011.03.23.

Share Button

Az alkotmány arra való, hogy értékeket nevezzen meg

Share Button
Huszonegy éve kínlódunk a rendszerváltással. Most olyan változás lehetõsége, bizonyos értelemben kényszere jelent meg, ami alkalmat ad arra, hogy mind a gazdaság, mind a társadalom ellentmondásait helyrehozzuk – Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyûlési képviselõcsoportjának vezetõje a Magyar Televízió Ma reggel címû mûsorában.
 
Az alkotmány arra való, hogy értékeket nevezzen meg 
 
<--more-->
Ma megkezdi az új alkotmány tervezetének általános vitáját a parlament. A képviselõk összesen több mint negyven órában szólalhatnak fel a Fidesz-KDNP, illetve a Szili Katalin által benyújtott javaslatok vitájában. Az MSZP és az LMP azt mondta: nem vesz részt az alkotmányozásban. A Jobbik részt vesz, de nem szavazza meg a tervezetet. Máig lehet visszaküldeni a nemzeti konzultációs testület kérdõívét, amelyekbõl eddig 900 ezer érkezett. A visszajelzéseket a héten összesítik, a javaslatokat pedig a jövõ hét elején a miniszterelnök ismerteti majd.

„Olyan nagyszerû folyamatnak vagyunk a részesei, amiben részt kellene venni az ellenzéknek, hiszen huszonegy éve kínlódunk a rendszerváltással. Most olyan változás lehetõsége, bizonyos értelemben kényszere jelent meg, ami alkalmat ad arra, hogy mind a gazdaság, mind a társadalom ellentmondásait helyrehozzuk” – mondta a Ma Reggelben Harrach Péter. Hozzátette: ennek a folyamatnak az elsõ lépcsõje az alkotmányozás, amelyben részt kellene vennie az ellenzéki pártoknak is, ám õk önmagukat zárták ki a folyamatból.

Az alkotmány-koncepció a Fidesz és a KDNP közös alkotása – mondta a KDNP frakcióvezetõje. Hozzátette: egy-két módosító be fog kerülni, a KDNP-nek ugyanis sok szempontja volt, amit meg kellett jeleníteni. Példaként említette Harrach a tanítás és a tanulás szabadsága kérdését.

„Az alkotmány arra való, hogy értékeket megnevezzen és a fõ irányt kijelölje. Az életvédelem egy fontos szempont minden normális ember számára” – mondta a politikus. Hozzátette: a KDNP véleménye szerint az emberi élet a fogantatással kezdõdik és ennek a védelme elfogadható. Arra a kérdésre, hogy sokan azt mondják, hogy a jelenleg hatályos abortusztörvény szigorítását készítik elõ, ezzel kapcsolatban Harrach Péter elmondta, hogy ebbõl nem következik az abortusztörvény szigorítása. A mi eszmeiségünk szerint a magzat teljes védelmet érdemel – tette hozzá.

A házasság egy férfi és egy nõ önként vállalt életközössége – mondta Harrach Péter.  Az egynemûek kapcsolatáról a politikus elmondta, hogy a személyes döntés szabadságát tiszteletben kell tartani, de nem szabad összekeverni az egynemûek együttélési formáját a házassággal.

Harrach Péter úgy gondolja, hogy kikerül az alkotmány szövegbõl a gyerekek utáni szavazati jog. Hozzátette: nem egyedül Magyarországon folyt ilyen vita. Példaként említette Németországot és Ausztriát, ahol le is szállították a választási korhatárt.

A beszélgetést itt tekinheti meg.

Forrás: hirado.hu

Az új korszak startköve az alkotmány

Share Button
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint eljött az ideje annak, hogy egy új korszak kezdõdjön, s ennek az új korszaknak a startköve lesz az alkotmány. Harrach Péter a kisebbik kormánypárt vezérszónoka az új alaptörvény általános vitájában kiemelte: mindenkit meghívtak az alkotmányozás folyamatába, aki nem kíván részt venni benne, magát rekeszti ki a megújulásból. Ettõl még az új alaptörvény minden magyar ember, a teljes nemzet alkotmánya lesz határon innen és túl, felelõsséggel minden magyarért. Utalt arra, hogy a folyamat akkor demokratikus, ha mindenkit megkérdeznek, és véleményüket figyelembe is veszik, s nem akkor, ha áldemokratikus rítusokat végeznek.
<--more-->
Huszonegy éve kínlódunk a rendszerváltással, hiszen még jelen vannak a létezõ szocializmus örökségének elemei, nemcsak személyében, de eszmeiségében is, de most eljött az idõ, hogy egy új korszak kezdõdjön, valódi változás történjen. Harrach Péter azt mondta, ha alkotmányozási kényszer nincs is, de gazdasági, társadalmi változás kényszere van.

A leendõ alaptörvény értékei közül kiemelte a felelõsség hangsúlyozását önmagunkért, egymásért, a környezetért, jövõnkért, gyermekeinkért. Fontos, hogy a jogok és kötelességek egyensúlyáról külön fejezetben szól a javaslat. Van továbbá mondanivalója az emberi méltóságról és szabadságról, az élethez való jogról, és érzékeny a jelen problémái iránt.    

Kitért arra, hogy az elõterjesztés a család alapjaként a házasságot határozza meg, s azt mondja bátor módon, hogy ez egy férfi és egy nõ életközössége. Sokak számára ez meglepõ igazság, hozzátéve: évezredek óta a házasság egy férfi és egy nõ életközösségének van fenntartva. Fontosnak nevezte, hogy az alaptörvény beszél a nemzet közösségérõl is, és megjelennek az elõterjesztésben a különbözõ normák. Példaként említette a vállalkozások szabadságát, a rendet, biztonságot, az elesettek és szegények védelmét. Harrach Péter felszólalása végén azt mondta, hálásak azért, hogy most élnek,  hogy most képviselõk és részesei lehetnek az alkotmányozásnak, amely kezdete a megújulásnak.

Forrás: MTI

Több apró módosításra lesz szükség

Share Button
Harrach Péter szerint az új alkotmányról szóló normaszöveg több apró módosítására és néhány kiegészítésre lesz még szükség, pontosításra szorul például a tanítás szabadságáról szóló szövegrész, és szerepelhet az alaptörvényben a tényleges életfogytiglan kiszabásának lehetõsége is – olvasható a hétfõi Magyar Nemzetben.
<--more-->
A Kereszténydemokrata Néppárt országgyûlési képviselõcsoportjának vezetõje szerint a magyar iskolák világában nagy zûrzavart okozna, ha bármit korlátozás nélkül lehetne tanítani. Az alaptörvényben csak utalni kell erre, de az oktatási törvényekben már ki is kell fejteni a tanítás szabadságának kereteit – mondta Harrach Péter.

A szabad vasárnapról szóló KDNP-s javaslatról azt mondta: még tart az egyeztetés, a törvény a nyári szünet elõtt megszülethet. A legújabb kormányzati vélemények szerint a korlátozás valószínûleg csak a kereskedelemre vonatkozik majd, a termelõi, illetve szolgáltatói szektort nem érinti. +A törvénytervezetben tekintettel vagyunk a munkavállalók mellett a vásárlók érdekeire is, így az ünnepek elõtt, vagy az üdülõhelyeken szezonban bárhol nyitva lehetnek majd vasárnap a nagyobb üzletek is” – fejtette ki a KDNP frakcióvezetõje.

Forrás: MTI

Ülést tartott a KDNP Pest megyei választmánya

Share Button
Harrach Péter a KDNP Pest megyei szervezetének elnöke beszámolt az aktuális politikai eseményekrõl, majd pártszervezési kérdésekrõl egyeztetett a választmány.
 
Ülést tartott a KDNP Pest megyei választmánya 

Március 15-i ünnepségek képekben

Share Button
Erdõkertes Erdõkertes Nagykáta
Rád Rád