Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

A KDNP a nagycsaládosok villamosenergia-fogyasztásának támogatását javasolja

Share Button

A Kereszténydemokrata Néppárt javasolja a nagycsaládosokra vonatkozó gázártámogatás kiterjesztését a villamosenergia-fogyasztásra is. Harrach Péter, a párt frakcióvezetõje sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a kormány szándéka a rezsiköltségek megállítása. Felidézte, hogy 2002 és 2010 között a gáz 195 százalékkal, az áram 90 százalékkal, a víz 87 százalékkal drágult.
<--more-->
Ezt a folyamatot meg kell állítani, és a rászorulók részére megoldást kell találni – szögezte le a kereszténydemokrata politikus.

Aradszki András országgyûlési képviselõ kifejtette: a villamosenergia-ellátásról szóló törvény és a hozzá kapcsolódó ármegállapítást rögzítõ kormányrendelet nem ismeri a nagycsaládosok kedvezményes kategóriáját. Azt látják – jelezte –, hogy a szabályozás ma mennyiségi kvótát tartalmaz, ami azonban további kedvezménnyel nem egészül ki a nagycsaládosoknál.  

Hozzátette: azt is javasolják, hogy a gázszolgáltatást fogyasztói közösségben igénybe vevõ, szociálisan rászorulókra is terjesszék ki a jelenleg mennyiségi alapon meghatározott és a nagycsaládosoknál alkalmazott árkedvezményt. A javaslat elsõsorban azokra a rászorulókra vonatkozna, akik társasházban élnek, és ott kazánon keresztül fûtik a lakásokat.

Indítványaik kormányzati hatáskörbe tartozó jogi aktust igényelnek – jegyezte meg a politikus, aki kitért arra is, nem mondanak le arról a törvényjavaslatukról sem, amely az elõre fizetõs órák elterjesztését célozza.

Harrach Péter kérdésre válaszolva elmondta még: javaslataik százezres nagyságrendben érintik a családokat. A várható költségigény kiszámítása szerinte a kormány feladata.

Forrás: MTI
 

Harrach Péter az országjárás következõ állomásán Sümegen

Share Button

Harrach Péter a kormányzati munkáról és abban a kereszténydemokrata szerepvállalásról beszélt elõadásában, majd válaszolt az érdeklõdõk kérdéseire. Ennek során szóba jött, hogy a nemzeti oldalon szükség lenne egy új, a korszellemnek megfelelõ, a fiatal választókat megszólító jobboldali internetes újságra, vagy „ virtuális szolgáltatóházra” amely felvenné a küzdelmet a médiának ezen a területén jelentkezõ baloldali túlsúllyal szemben.

Harrach Péter az országjárás következõ állomásán Sümegen

Harrach Péter az Echo TV Napi aktuális címû mûsorában

Share Button

Az országjárás keretében Monorra látogatott Harrach Péter

Share Button

A KDNP frakcióvezetõje elõadásában aktuálpolitikai eseményekrõl, valamint a kormányzó pártszövetség együttmûködésérõl, és abban a keresztény demokrata szempontok képviseletérõl beszélt.

Az országjárás keretében Monorra látogatott Harrach Péter


<--more-->
Harrach Péter kiemelte a nemzeti érdek felülírja a Fidesz és KDNP közötti nézetkülönbségeket. A két párt kapcsolata korrekt, a politikai célok elérésében egységes. Mint mondta, a KDNP kiáll a családok, és a nehéz élethelyzetbe került emberek mellett. Ezzel kapcsolatban említette a már megalkotott családvédelmi törvényt, illetve a családi csõdvédelem tervezetét. Harrach a parlamenti kétharmados többségrõl elmondta, nem csak lehetõség, hanem felelõsség is, mert a nagy rendszerek átalakítása, és a sarkalatos törvények elfogadása évtizedekre meghatározzák az ország jövõjét.

B.E.

Közéleti Akadémia a Lakiteleki Népfõiskolán

Share Button

Harrach Péter a KDNP frakcióvezetõje „Kereszténydemokrata értékek a törvényhozásban” címmel tartott elõadást a Lakitelki Népfõiskola Közéleti Akadémiáján, ahová a 2014-es választásokra készülve a Fidesz-KDNP, a Nemzeti Fórum, a kisgazda tagok valamint a korábbi választásokat segítõ munkatársak, önkormányzati jelöltek kaptak meghívót. A többnapos rendezvénysorozaton elõadást tartottak többek között Fazekas Sándor Vidékfejlesztési Miniszter, vagy Lezsák Sándor az Akadémia fõszervezõje.

Közéleti Akadémia a Lakiteleki Népfõiskolán Közéleti Akadémia a Lakiteleki Népfõiskolán

 

Bencsik András volt az Új Társadalom Szalon vendége

Share Button

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség és az Új Társadalom Szalon, mint alapító szervezetek, egy új, határokon átívelõ közösség létrehozására törekedtek, amely felvállalja a nemzeti és európai identitást. A szalon vendégei, köztük az európai országok nagykövetségeinek képviselõi, az alapítók szellemiségét ismerhetik meg az estek meghívott elõadói, és mûvészei által.

Bencsik András volt az Új Társadalom Szalon vendége


<--more-->
Harrach Péter az MKDSZ elnöke nyitotta meg a szalon november 8.-i rendezvényét, amelynek meghívott elõadója Bencsik András a Magyar Demokrata újság fõszerkesztõje, a Békemenetek egyik fõszervezõje volt.

Bencsik András elõadásában kiemelte, a Békement többrõl szól, mint a kormány politikája melletti kiállásról, a szabadságunkról, az önrendelkezésünkrõl, arról, hogy a magunk által kijelölt úton haladhassunk. Válasz a politikai, gazdasági, és a médiából érkezõ hazug támadásokra. Békés, de tevõleges tiltakozás. Hozzátette, ilyen hatalmas tömeg megszervezésére nem lett volna képes néhány újságíró. Az emberek egymást szervezték meg.

-Erõsek, homogének, egységesek vagyunk! – üzente az elõadó.

Az esten az egri Ostoros Pincészet boraival ismerkedhettek meg a vendégek.

Brockhauser Edit

„Közélet – közelrõl” – Diákok a parlamentben

Share Button

Immáron hagyomány, hogy kereszténydemokrata politikusok meghívására középiskolás diákok érkeznek az Országházba, hogy az épület szépségei mellett kissé a politika világával is megismerkedjenek. November elején a budapesti Piarista Gimnázium és a Patrona Hungariae Gimnázium végzõs tanulóit fogadta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetõje, Tarnai Richárd kormánymegbízott és Vejkey Imre képviselõ.

„Közélet – közelrõl” – Diákok a parlamentben


<--more-->
A „Közélet – közelrõl” címû kezdeményezés célja, hogy bemutassa a fiataloknak a keresztény közéletiséget, megismertesse velük a politikai döntések hátterét és teret adjon a kérdések megválaszolására. A diákok beülhettek az ülésterem karzatára is, és megnézhették, hogyan zajlik a parlamenti vita.

kdnp.hu

A tiszakécskei sortûz áldozataira emlékeztek

Share Button

A Tiszakécskei Sortûz Emléknapján Harrach Péter a KDNP frakcióvezetõje tartott ünnepi beszédet a város katolikus templomában tartott rendezvényen, felidézve az 1956. október 27-i eseményeket.

A tiszakécskei sortûz áldozataira emlékeztek


<--more-->
„Az 1956-os forradalom idején, október 27-én a város központjában békésen ünneplõ tömeg a Himnuszt énekelte, amikor egy harci repülõgép sorozatlövést adott le az emberekre, amely 17 halálos áldozatot, és 200 sebesültet követelt. A környékbeli épületek zárva voltak, Gémes Mihály plébános tárta ki a templom kapuját a menekülõk elõtt, ahol a sebesülteket is igyekeztek ellátni. Késõbb a népharagtól ugyancsak õ mentette meg a városi pártitkár életét. Az eseményeket hallva, még 56 év után is ökölbe szorul az ember keze. Ma már tudjuk, hogy ez az õrült eszme és követõi mit hagytak maguk után, százmillió halottat, deportáltakat, és megtört a szabadságuktól, egzisztenciájuktól megfosztott embereket.

A szabadság az emberi élet egyik legfontosabb értéke, amelytõl a kommunista rendszer megfosztotta az egyént és a közösségeket. 1956 a felszabadulás érzését hozta el, mint amikor egy fülledt szobából kilépünk a természetbe és felszívjuk a tüdõnket friss levegõvel. Jómagam kilenc éves voltam akkor, édesapámmal sétáltunk a szétlõtt városban, és mesélt a történtekrõl.

1956 hõseit magunkban hordozzuk és fejet hajtunk elõttük. Példájuk fontos, mert ma is küzdenünk kell, most nem a kommunista terror, hanem a pénzvilág mohósága ellen, amely a személyes és a nemzeti szabadságunkat is veszélyezteti. A kölcsönöket ajándékként adják át, de egyúttal meg is kötik a kezünket. Magyarország az unió bürokratáinak kettõs mércéje ellen is küzd.  Európának vissza kell térnie a gyökereihez, és olyan új világot felépítenie, amelyben érvényesülnek a normák. Ezért kell küzdenünk az olyan természetesnek tûnõ értékekért, mint a család intézménye, a házasság fogalma, az élet védelme, vagy a hazaszeretet oktatása.”

Brockhauser Edit
 

Cserhátaljai Falumúzeum avatása Pencen

Share Button

A penci önkormányzat támogatásával újra nyithatta kapuit a Jakus Lajos falumúzeum, amelyben a Cserhátalja környezõ településeinek ( Penc, Rád, Csõvár, Kosd ) helytörténeti emléktárgyaiból látható állandó kiállítás. A szépen megújult épület átadásán részt vett Harrach Péter a körzet parlamenti képviselõje. Köszöntõjében kiemelte, a kultúra nem csupán az irodalmi, képzõmûvészeti vagy zenei alkotásokat jelenti, hanem tágabb értelemben egy közösség, egy nemzet életformáját is. Az a közösség életrevaló, amely megõrzi múltját, megéli jelenét és biztosítja a jövõjét, és Pencen megvalósul.

Cserhátaljai Falumúzeum avatása Pencen Cserhátaljai Falumúzeum avatása Pencen

 

M.Kiss Sándor elõadása a Fidesz-KDNP közös rendezvényén

Share Button

Vácott a Fidesz és a KDNP helyi szervezeteinek közös rendezvényén M. Kiss Sándor történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézetének vezetõje, tartott elõadást az 1956-os forradalomról. A program bevezetõjében Fördõs Attila ( KDNP) polgármester, és Petõ Tibor ( Fidesz) alpolgármester arról beszélt, hogy Vácott kiváló  a pártszövetség együttmûködése. A rendezvényen részt vett Harrach Péter a KDNP frakcióvezetõje, aki beszédében megemlékezett az 1956-os eseményekrõl, illetve szólt arról, hogy az azonos értékrend mellett elkötelezett emberek közösséget alkotnak, és ez az egység Vácon is jól mûködik.
 

M.Kiss Sándor elõadása a Fidesz-KDNP közös rendezvényén

M.Kiss Sándor elõadása a Fidesz-KDNP közös rendezvényén