Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

Lakossági fórum Veresegyházon

Share Button
Harrach Péter a körzet képviselõjeként nyitotta meg a rendezvényt, majd Rétvári Bence a KIM államtitkára beszámolt a kormány munkájáról, az aktuális gazdasági és politikai helyzetrõl. A program végén a politikusok válaszoltak a hallgatóság soraiból érkezõ kérdésekre.
Lakossági fórum Veresegyházon 

Az országjárás elsõ állomásán Szécsényben

Share Button
A kormány tagjai, az EP képviselõk, és a szakpolitikusok országjárásra indulnak, hogy a 2012-es „országvédelmi” költségvetést, bemutassák a lakosságnak.
 
Az országjárás elsõ állomásán Szécsényben
 
<--more-->
Harrach Péter a KDNP frakcióvezetõje, Nógrád 03 választókerületében járt, dr. Nagy Andor országgyûlési képviselõ meghívására. Mint a vendéglátó politikus felvezetõjében elmondta, a választási gyõzelem eufóriája után, a realitások talaján állunk, és ma már nincs olyan ember, aki ne lenne tisztában azzal, hogy az ország súlyosan eladósodott. Az idei év törvényei elõkészítették az adósságkezeléshez és a nagy ellátórendszerek átalakításához a terepet.

Harrach Péter azzal kezdte felszólalását, hogy a parlamentben most olyan sarkalatos törvények születnek, amelyek hosszú évtizedekre meghatározzák Magyarország jövõjét.
-Az uniós tagsággal vállalta az ország, hogy a költségvetési hiánycélt három százalék alá helyezi. Ez a korábbi kormányzatoknak nem sikerült. Az Orbán kormány az elsõ, amelynek az államadósság csökkentése és a hiánycél tartása is sikerül. A jövõ év költségvetése, a kormány szándéka szerint, az uniós válságzónától történõ elrugaszkodást biztosítja. A legfõbb cél, hogy az államadósságot újratermelõ alrendszereket átalakítsuk, például a nyugdíjrendszer és az egészségügy saját lábra állításával. Ide tartozik a Start munkaprogram, amely a munkaerõpiacra igyekszik visszavezetni a dolgozni tudó és akaró embereket. További kormányzati célok, az országvédelmi alap létrehozása, és az, hogy megszüntessük az adóelkerüléseket. – ismertette Harrach Péter a kormány terveit. Hozzátette a kormányzat legfontosabb vállalásai továbbra is, az államadósság csökkentése, a munkahelyteremtés, vagyis a foglalkoztatás növelése, az otthonteremtés támogatása, a devizahitelesek megmentése, és az adórendszer egyszerûsítése, ebben az egykulcsos adó megtartása.

Ezt követõen a politikusok válaszoltak a hallgatóság részérõl felmerülõ kérdésekre. A legtöbb kérdés az egykulcsos adóval, az EVA-val, a kisvállalkozások terheivel, és a kistelepülések nehézségeivel kapcsolatban érkezett.

Brockhauser Edit

A kommunizmus bûnei címmel tudományos szimpóziumot tartottak

Share Button
A KDNP „A kommunizmus bûnei” Munkacsoportja, a Barankovics István Alapítvány és a Konrad Adenauer Alapítvány szervezésében tudományos szimpóziumot tartottak a Gellért Hotelben. Az eseményen köszöntõt mondott Hans Kaiser, volt miniszter, a KAS magyarországi irodájának vezetõje, és Harrach Péter a KDNP frakcióvezetõje.
<--more-->
-Annak a pártnak a nevében vagyok itt, amelynek az elõdje, a Demokrata Néppárt a kommunista üldözés áldozata lett. Mi, kései utódok büszkék vagyunk arra, hogy az egykori képviselõk egyike sem hajtott fejet a diktatúra urai elõtt. A téveszme megszállott képviselõi akkor váltak veszélyessé, amikor hatalomra kerültek. Az embertelenségek mögött ez esetben is a felelõs magatartás motívuma hiányzott, az istenhit és a másik ember méltóságának tisztelete. Fontos, hogy a fiatal nemzedék az elmúlt évtizedek hiteles történetét megismerje, az megjelenjen a Nemzeti Alaptantervben, és helyet kapjon a médiában. – mondta el többek között Harrach Péter. Ezt követõen Eötvös Péter tartotta meg bevezetõ beszédét, majd elõadások követték egymást, egyetemi tanárok, írók, egyházi méltóságok részérõl.

B.E.

Kaposváron a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének, és a KDNP helyi szervezetének tagjai elõtt tartott elõadást Harrach Péter

Share Button
Kaposváron a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének, és a KDNP helyi szervezetének tagjai elõtt tartott elõadást Harrach Péter

Módosításokkal megtartaná a KDNP az eva-t

Share Button
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) számításai szerint mintegy negyvenmilliárd forintnyi többletbevételt eredményezhetne a központi költségvetésnek az a módosító indítvány, amelyet a jövõ évi költségvetéshez nyújtottak be alternatív megoldásként, az egyszerûsített vállalkozási adó választhatóságához – közölte Harrach Péter. A KDNP egyszerûsített vállalkozási adóval (eva) kapcsolatban javasolt módosítása az adó- és a költségvetési törvényt is érinti – tette hozzá a frakcióvezetõ.
<--more-->
Harrach Péter kiemelte: a KDNP természetesen elfogadja a frakciószövetség álláspontját, azonban nem szeretné az eva eltörlését. Alternatív megoldásként az eva választhatóságához a bevételi határt 2012-ben 25 millió forintról 30 millió forintra, az eva mértékét pedig 30 százalékról 35 százalékra emelné. A módosító indítvány mintegy 40 milliárd forintnyi többletbevételt eredményezhetne a központi költségvetésnek – mutatott rá.

A KDNP által a jövõ évi költségvetéshez benyújtott további javaslat azt kezdeményezi, hogy a munkáltatók által nyújtott lakáscélú támogatásokat adómentesen fel lehessen használni a kedvezményes végtörlesztéshez. Ez bõvítené az adómentes munkáltatói támogatás felhasználási körét, egyúttal támogatná a kormány végtörlesztéssel kapcsolatos céljainak elérését a felhasználható források szélesítésével.

Harrach Péter kezdeményezte továbbá az erdei kisvasutak üzemeltetési támogatását, tekintettel arra, hogy azok üzemeltetõi 2008. januárja óta kizárólag önerõbõl fedezik mûködésüket, állami üzemeltetõi támogatásra nem számíthatnak, finanszírozási helyzetük pedig kritikus.

A kereszténydemokrata frakció vezetõje azt mondta, arra számít, hogy a 2012. évi költségvetés rendkívül kicsi mozgástere miatt várhatóan csak néhány kereszténydemokrata indítványt fogadnak majd be.

“Fontos hangsúlyozni, hogy a módosító indítványok nagyrészt a Fidesszel közös szakmai kabinetekben készülnek, illetõleg az egyeztetésekre már a törvényjavaslat benyújtását megelõzõen is sor kerültek” – fûzte hozzá a kormánypárti politikus.

Forrás: MTI, magyarhirlap.hu, kdnp.hu

Harrach Péter a HírTV Rájátszás címû mûsorában

Share Button

Harrach Péter az ATV Start címû mûsorában

Share Button

Harrach Péter felszólalása a Családok védelmérõl szóló sarkalatos törvényrõl, a TÁRKI által szervezett, „Munka- család- egyensúly” témakörében tartott mûhelykonferencián

Share Button
A politikus hangsúlyozta, hogy az aggasztó demográfiai adatok, a család intézményének gyengülése, a fiatalok félelme az elkötelezõdéstõl, az alacsony születésszám, és a társadalmak fenntarthatóságának kérdése arra mutatnak, hogy a politikának évtizedekre elõre meg kell határoznia a megfelelõ irányvonalat, és ezt a családok védelmérõl szóló sarkalatos törvény foglalja keretbe. A jól kiszámítható családpolitika az egyik legfontosabb feltétele a gyermekvállalási kedv növekedésének.
 
Harrach Péter felszólalása a Családok védelmérõl szóló sarkalatos törvényrõl, a TÁRKI által szervezett, „Munka- család- egyensúly” témakörében tartott mûhelykonferencián
 
<--more-->
Az individuális szemlélet azt mondja, hogy a társadalom az egyénre épül, mi azt mondjuk, a közösségre, amelynek legkisebb és legfontosabb egysége a család. Az emberi személy méltóságából kiindulva, a szabadság, a jó választására való készséget jelenti. A társadalomban az egyén megvalósíthatja önmagát, a közösségekben vállalt szerepével, legyen az családi, egyházi, civilszervezeti vagy végsõ soron a nemzeti közösség. A hagyományos értékek tisztelete, a normák elfogadása, és a rend betartása a cél.  

A törvényi preambulumban szereplõ elvek az eszményt jelentik, ugyanakkor igazodni kell a mai magyar viszonyokhoz. Közismert, hogy sok az egyszülõs család, az élettársi kapcsolat, a gyermekek negyven százaléka házasságon kívül születik, és magas a válások száma. A törvény definíciókat, irányvonalakat határoz meg, többek között magáról a család fogalmáról, a családközpontú gondolkodásról, a felelõs párkapcsolatról, a családi életre nevelésrõl, a családtámogatás rendszerérõl, a gyermekek jogairól és kötelességeirõl, vagy a generációk közötti felelõsségvállalásról. A kereszténydemokrata politika egyik legfontosabb feladata, hogy a családdal kapcsolatos közgondolkodást megváltoztassa, és megerõsítse a családok védelmét.

Brockhauser Edit

Kiszámíthatóvá teszi a családtámogatást az új törvény

Share Button
Évtizedekre határozza meg a magyar családpolitikát a hamarosan benyújtandó családok védelmérõl szóló sarkalatos törvény – jelentette ki Harrach Péter, a KDNP alelnöke, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke a Keresztény Civil Szervezetek 5. Országos Fórumán a Parlamentben. Fontosnak nevezte, hogy beépüljön a közgondolkodásba: „családban élni jó, gyermeket vállalni nemcsak nehézséget, hanem örömet is jelent”.
 
Kiszámíthatóvá teszi a családtámogatást az új törvény
 
<--more-->
A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta:a gyermekvállalási kedv erõsítését az szolgálja, ha biztonságos és kiszámítható családpolitikát folytat Magyarország. „Nem jó, ha négyévenként változik a családpolitika” – jelentett ki. Hozzátette: ezt a kiszámíthatóságot garantálja az, hogy a legfontosabb szabályokat sarkalatos törvényben rögzíti az Országgyûlés.  

Kiemelte: gyermek és gyermek között nem lehet különbséget tenni, sok az egyszülõs, illetve élettársi kapcsolatra épülõ család, a gyermekek 40 százaléka házasságon kívül születik, a tejes családok aránya meglehetõsen alacsony.  

Ezért a jogszabályban a család „a leszármazásra épül”, és azt mondja ki, hogy a családban legalább két olyan személynek kell lennie, akik egyenes ági rokoni kapcsolatban vannak. Családként definiálják még az örökbefogadáson alapuló szülõ-gyermek kapcsolatot is.  

Felsorolják a törvényben a gyermekek jogait, így elsõsorban, hogy családban nevelkedjen, és rögzítik kötelességeiket is. Harrach Péter ezek között említette a tanulmányok folytatását, az egészségtelen életmód kerülését, a szülõvel való együttmûködés kötelességét, és eltartásának kötelezettségét addig a határig, amíg saját gyermekének eltartását nem veszélyezteti. A KDNP frakcióvezetõje a foglalkoztatás és család összeegyeztetésérõl azt mondta, a kiskorú gyermeket nevelõ szülõt – külön törvényben foglaltak szerint – kiemelt munkajogi védelem illeti meg. Rögzítik, hogy az állam ösztönzi a részmunkaidõben történõ munkavégzést, és beillesztették a kerettörvénybe a családok adórendszeren keresztüli támogatását is. Harrach Péter ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy õ a kiemelt támogatást a második gyermeknél tenné meg, ugyanis második gyermekek nem nagyon születnek meg ma.  

A kereszténydemokrata politikus azt mondta, a jogszabály nem lesz értéksemleges, azokat a családi életre vonatkozó értékeket tartalmazza, amelyek minden ember számára elfogadhatónak tartanak.  

Harrach Péter arra figyelmeztetett egy tanulmány alapján, hogy ha a jelenlegi demográfiai helyzet nem változik, és a házasodási, gyermekvállalási mutatók a mostani szinten maradnak, a század végére 5,2 millióra csökken a népesség, és 36 százalék felett lesz a 65 év felettiek aránya, míg a bevándorlók aránya 900 ezer körül alakulhat. A munkavállalók számát pontosan nem lehet megmondani – folytatta – de az biztos, hogy nem lesznek elegendõen a társadalombiztosítás mûködtetésére, az ország fenntartásához. A kereszténydemokrata politikus fontosnak tartja, hogy beépüljön a közgondolkodásba: „családban élni jó, gyermeket vállalni nemcsak nehézséget, hanem örömet is jelent”.

kdnp.hu
Forrás: MTI

Az 1956-os forradalom 55. évfordulójára emlékeztek Csõváron, és Erdõkertesen

Share Button
Harrach Péter a körzet képviselõje ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1956-os forradalom tisztasága példaként áll elõttünk, amikor nem hatalomért vagy pénzért, hanem a szabadságért harcoltak elõdeink. Mindig meg kellett küzdenünk a szabadságunkért, ma is ezt tesszük, az eladósodottság, illetve olyan eszmék ellen, amelyek rombolják a hagyományos normákat. Szólt az összefogás fontosságáról, amely a mai nehéz helyzetben elengedhetetlen, azért hogy a küzdelmünk eredményes legyen.
Az 1956-os forradalom 55. évfordulójára emlékeztek Csõváron Az 1956-os forradalom 55. évfordulójára emlékeztek Csõváron
Csõváron az ünnepet követõen felavatták a falu új kulturális tanösvényét, amely a templomdombhoz vezet. Az eseményt az evangélikus templomban tartott istentisztelet zárta.
Az 1956-os forradalom 55. évfordulójára emlékeztek Erdõkertesen Az 1956-os forradalom 55. évfordulójára emlékeztek Erdõkertesen

 

Erdõkertesen szintén az ünnephez kapcsolódva adták át a faluházával szemközti dombon kiépített új községi parkot, amelyet Szent István után neveztek el.


B.E.