Harrach Péter

KDNP országgyűlési képviselő

A nagymarosi Kittenberger Kálmán Általános Iskola diákjai a parlamentben

Share Button

A nagymarosi Kittenberger Kálmán Általános Iskola diákjai a parlamentben

A nagymarosi Kittenberger Kálmán Általános Iskola diákjai a parlamentben

Gyerekfoci Vácott

Share Button

Harrach Péter is ellátogatott Vácott a városi stadionba, ahol az MLSZ Bozsik Intézményi programjának keretében sportnapot tartottak. A program célja, hogy népszerûsítse a labdarúgást az óvodások, és az iskolások körében. A váci és letkési körzetbõl /Bernecebaráti, Vámosmikola, Letkés, Szob, Nagymaros, Verõce, Acsa, Csörög, Erdõkertes, Galgagyörk, Galgamácsa, Õrbottyán, Penc, Püspökhatvan, Szõd, Szõdliget, Váchartyán / közel 500 kisgyerek érkezett a rendezvényre. A 8-10 fõs csoportok mûhelymunkában megismerkedhettek a labdarúgás elemeivel, és kipróbálhatták ügyességüket. Minden résztvevõ labdát, és érmet kapott ajándékba.

Gyerekfoci Vácott


<--more-->
Harrach Péter nyújtotta át a díjakat. Köszöntõjében elmondta, a sport és a mozgás nem csak az egészséget jelenti, hanem a kiegyensúlyozott felnõttéválást is segíti, ami az egyénnek, a családnak, és a nemzetnek egyaránt fontos.

Gyerekfoci Vácott


Belák Gyula a Váci Utánpótlás Egyesület igazgatója, és Bodonyi Béla, Vác Város Labdarúgó SE elnöke, arról tájékoztatták a képviselõt, hogy Vácott szeretnék kialakítni a Duna-kanyar,  és a börzsönyi körzet labdarúgó utánpótlás bázisát.

Brockhauser Edit

Egymilliós támogatás a Nemzetközi Gyermekmentõ Szolgálatnak

Share Button

Harrach Péter  a Nemzetközi Gyermekmentõ Szolgálat alelnöke vette át az Opel Magyarország egymillió forintos támogatását, a Hungaroringen tartott Opel családi napon. Az autógyár harmadik alkalommal tartotta meg nagyszabású rendezvényét, amely nem csupán az autókedvelõk, hanem a családok számára is számtalan szórakoztató programot kínált. Koncz Gábor az Opel Magyarország ügyvezetõ igazgatója elmondta, tavaly egy gyermekmentõt ajándékoztak a szolgálatnak, amely jelenleg Erdélyben dolgozik. Az idei évben a látogatók regisztrálása alapján, amennyiben számuk eléri a 15 ezer fõt, egymillió forintot nyújtanak át a szolgálatnak. Délután 3 órakor ez az összeg már 889 ezer forint volt.

Egymilliós támogatás a Nemzetközi Gyermekmentõ Szolgálatnak


<--more-->
Harrach Péter megköszönte a felajánlást, és elmondta, hogy a gyermekmentõ szolgálat 23 éve a Kárpát-medencei gyermekek érdekében tevékenykedik. Alapítóit, munkatársait, támogatóit a közös társadalmi felelõsség fogja egybe. A szolgálat védnökei a mindenkori a magyar- német- osztrák köztársasági elnökök, tiszteletbeli tisztségviselõi a magyar politikai élet meghatározó személyiségei, pártállástól függetlenül.

– Nagy öröm számomra hogy sok gyermeket látok itt, hiszen Európa jövõjét a családok biztosítják, és ugyanez érvényes Magyarországra is. – fogalmazott a politikus.

Falunap Rádon

Share Button
Falunap Rádon Falunap Rádon
Falunap Rádon Falunap Rádon

 

Perõcsényiek parlamentlátogatáson

Share Button

Harrach Péter köszöntötte a választókerületébõl érkezett látogatókat a parlamentben. A kupolacsarnokban a perõcsényi csoport, a Szent Korona tiszteletére elénekelte a Magyar Himnuszt, amelyet a látogatók tömege tisztelettel hallgatott végig. A parlamenti séta végén a képviselõ meghívta a vendégeket a KDNP frakcióirodájára, egy rövid beszélgetésre.

Perõcsényiek parlamentlátogatáson Perõcsényiek parlamentlátogatáson

 

Õrbottyáni látogatók a parlamentben

Share Button

Harrach Péter köszöntötte a választókerületébõl parlamenti látogatásra érkezett õrbottyáni csoportot, akik a vendégek elõtt megnyitott nevezetességek megtekintésén túl, beléphettek a Vadászterembe, és megcsodálhatták a panorámát a teraszról.

Õrbottyáni látogatók a parlamentben Õrbottyáni látogatók a parlamentben
Õrbottyáni látogatók a parlamentben Õrbottyáni látogatók a parlamentben

 

Sajtótájékoztató Vác turisztikai fejlesztésének koncepciójáról

Share Button

Harrach Péter képviselõ nyitotta meg azt a fórumot, és sajtótájékoztatót, amelyen bemutatták Vác turisztikai fejlesztésének stratégiáját. A képviselõ kiemelte, Vác kiváló adottságú, szép történelmi város, ahol az új turisztikai koncepció a helyi embereknek, és az idelátogatóknak is jó lehetõségeket biztosít. Köszönet a városvezetésnek, és a program megalkotóinak, hiszen a mai nehéz gazdasági helyzetben a kultúrára forrást találni, csak nagy figyelemmel elvégzett munkával lehet.

Sajtótájékoztató Vác turisztikai fejlesztésének koncepciójáról


<--more-->
A Vác és környéke TDM Nonprofit Kft. közel ötvenmillió forintos pályázati forrás elnyerésével, különbözõ, közönségvonzó programokat valósított meg, és kidolgozta a város turisztikai fejlesztésének irányvonalát. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a turisták minél szélesebb körû tájékoztatását kapjanak a látnivalókról, rendezvényekrõl, fesztiválokról, kiállításokról, gyûjteményekrõl szállás- és vendéglátóhelyekrõl.

Fördõs Attila polgármester felsorolta a Fidesz-KDNP városvezetés által megvalósított turisztikai-kulturális fejlesztéseket. Petõ Tibor alpolgármester hozzátette, Vác a Duna-kanyar turizmusának központja kíván lenni, hiszen adottságai, 1000 éves múltja, épített kulturális öröksége, 15 temploma, egyúttal mint püspökségi székhely, valamint természeti környezete, a Duna és a Börzsöny közelsége, a sportolási kirándulási kerékpározási lehetõségek feljogosítják erre.

Harrach Péter az Echo TV Napi Aktuális címû mûsorában

Share Button

Napelemes erdei vasúti kocsi Királyréten

Share Button

Harrach Péter avatta fel a Királyréti Erdei Vasút 120 éves fennállásának ünnepén, a magyar mérnökök által kifejlesztett, napelemmel mûködõ kisvasúti motorkocsi prototípusát. Mint a képviselõ köszöntõjében elmondta, a Börzsöny turizmusának egyik fontos része a Kismaros – Királyrét között közlekedõ kisvasút, amely az erdõgazdaságnak és  a fejlesztõ mérnököknek köszönhetõen újabb érdekességgel bõvült, és növeli az idegenforgalom nyújtotta lehetõségeket.

Napelemes erdei vasúti kocsi Királyréten

Szõdligeti Vándor Fakanál

Share Button

A Civilek Szõdligetért Egyesület szervezésében május elsején idén is fõzõversennyel és májusfa állítással ünnepeltek a helyi civilszervezetek, baráti körök és intézmények csapatai a Szõdligeti Duna-parton. A Vándor Fakanál fõzõversenyre elsõsorban a Kárpát-medence magyarlakta területeinek tájjellegû ételeit várta a zsûri. A Civilek Szõdligetért Egyesület meghívására Harrach Péter a KDNP frakcióvezetõje és felesége Csilla asszony is ellátogatott az rendezvényre.

 

Szõdligeti Vándor Fakanál Szõdligeti Vándor Fakanál Szõdligeti Vándor Fakanál